VEZÉRCIKK – Mégcsak a remény halovány sugara sem csillan fel, hogy az új évben, az új kormány intézkedéseinek köszönhetően esetleg arra számíthatnánk, zökkenőmentesebben működnek majd a dolgok a tanügyben.
2017. január 10., 23:362017. január 10., 23:36
Hogy mi minden miatt látszott eddig is reménytelennek és elkeserítőnek a helyzet, meglehetősen fárasztó lenne felsorolni, maradjunk annyiban, hogy se szeri, se száma a tényezőknek, amik miatt nem tekinthetünk derűsen, bizakodóan a tanügy jövőjére. Arra persze épeszű ember a realitás talaján maradva a kormányváltás előtt sem számíthatott, hogy a 2017-es év érdemi változásokat hoz, netán valóban csökken a rendszert keresztül-kasul átszövő problémák száma, vagy hogy világmegváltó intézkedések lépnek életbe és ripsz-ropsz, elkezd javulni az összkép. Az új miniszteri intézkedéseket látva azonban – képzavarral élve – egyre határozottabban látszik körvonalazódni az újabb káosz.
Úgy tűnik, sok helyen továbbra is fejetlenség, huzavona és a professzionalizmus hiánya fogja jellemezni a tanintézetek vezetését. Már tavaly több száz igazgatói szék maradt üresen a versenyvizsgákat követően, kényszerkinevezésekre kellett sort keríteni, természetesen az is megtörténhet, hogy az ideiglenesen a tisztségbe kerülők közül sokan visszakoznak. És hogy tovább folytassuk: év végén, a legutolsó pillanatban változtatták meg a kinevezés módszertanát, az ellenzék szerint illegálisan. Az új szaktárca bejelentette, augusztusban ismét megmérettetést szervez, hogy a következő tanévtől ne maradjanak betöltetlen igazgatói és aligazgatói állások. És ami már csak a pont azon a bizonyos i betűn: az új miniszter döntése értelmében azok a volt igazgatók is betölthetnék a vezetői tisztséget, akik nem is versenyvizsgáztak.
Az extanügyminiszter szerint a mostani döntéshozók az újonnan kinevezett vezetőket félre akarják állítani és a régieket visszahelyezni tisztségükbe. Még ha paranoiának is tűnne mindez, akkor is eszünkbe juthat: ha üldözési mániánk van, még nem biztos, hogy nem akarnak elkapni. Szóval fordulatos „forgatókönyvek” idejét éljük. Nem tudni, egyáltalán lesz-e létjogosultsága az előző kormány idején bevezetett megmérettetésnek, aminek az volt a célja, hogy szakmailag felkészült igazgatók kormányozzák iskolájuk hajócskáját a tanügyi viszonyok legtöbbször viharos tengerén. És semmiképp sem tekinthető jó jelnek, hogy az amúgy is meglévő káoszra ráerősíteni látszik a szaktárca.
A nagy fokú bizonytalanságban csupán egyvalami mutatkozik bizonyosnak: az, hogy továbbra is marad, sőt megtörténhet, hogy tovább növekszik az oktatásban a zűrzavar. Akár Arany Jánost is idézhetjük: „és ez így megy évrül-évre, télen-nyáron, szünet nélkül”.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
szóljon hozzá!