Köztudott, hogy a kibicnek semmi sem drága: képes „jó” tanácsként azt is a fülébe suttogni pártfogoltjának, hogy még húszra is kérjen új lapot, hisz neki nincs pénze a játékban, nem nyer, de nem is veszít soha, csak az eszét fecsérli.
2016. június 21., 19:042016. június 21., 19:04
2016. június 22., 11:362016. június 22., 11:36
Ez a mi gondoskodó, aggódó stb. állam atyuskánk viszont túltesz a legagyafúrtabb kibicen is: a sok megvezetett ember nemzeti érzelmeinek húrjait pengetve dobta be a jelszót, hogy „Brâncusi a tied (is)!” És megelőlegezve a büszkén dagadó keblek telitalálatát, mindannyiunk nevében pókerarccal beígérte a sarkán guggoló alaktalan hölgyeményért a potom 11 millió eurót. Majd pedig nekilátott begyűjteni a pénzt. Azzal nem számolt, hogy a nemzeti sóhajtozásokra bármikor kész alattvalók a zsebükbe már ritkábban nyúlnak, különösen mivel annyi csalásról, átverésről, megkopasztásról hallott mindenki, hogy legalább úgy meggondolja az ilyen délibábos célra történo adakozást, mint a legkezdobb huszonegyező a húszra való lapkérést.
Arról nem esett szó, hogy az adakozók közt milyen algoritmus szerint dekkolna a műkincs, de felhányták a jónépnek, hogy egy ekkora érték nem hozza a lóvét a házhoz. Mintha egyszerű kavics volna. Nincs nekem semmi bajom Brâncusi mesterrel, a munkái értékét sem vitatom, az pedig legyen az én hibám, hogyha bölcsességről beszélünk (a guggoló nőszemély A Föld bölcsessége névre hallgat), akkor Rodin Gondolkodója ugrik be elsőre, másodjára és sokadikra is. Ennek ellenére franciaként sem öntenék be tetemesebb összeget a Rodin-mű állami megkaparintásába, de ha műgyűjtő lennék jelentős magángyűjteménnyel, az más volna.
És arról még említést sem tettem, hogy ismerve a hazai közvagyon-magánvagyon nagyon bonyolult viszonyát, kételkedem, hogy bárki is visszakapna egyetlen centet is, ha netalántán a nagy adakozási kedv túlcsordulna az ominózus tizenegymillión – euróban számolva. Vagy ha egy dúsgazdag műgyűjtő a tizenegyre ráígérne néhány milliót, és megvenné az államtól, akkor hány fityinget látna a vételárból a sok adakozó kedvű trikolór szívű?!
Kérdések feltéve, választ természetesen nem várok. Csak még annyit, hogy bizony hízott egy kicsit a májam, amikor a kevés bevétel miatti dorgáló szavakat meghallottam: lám-lám, a honfitársak is ébredeznek és átlátnak már a kibic „nagylelkűségén”!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!