2009. február 10., 00:332009. február 10., 00:33
Jólnevelten még körömreszelőt se tettem soha a kézitáskámba, mikor felültem a repülőre. Vagyis megtettem mindent, hogy Guantanámónak még a környékét is elkerüljem. Köztem és az ígéretek földje közötti viszonyra a gyanú legkisebb árnyéka sem vetülhetett. Ez volt az alapállás, amikor eldöntöttem, hogy újra kimegyek. Az állásközvetítő miután kért ezerféle igazolást, hogy szakmailag és erkölcsileg és különben is kifogástalan múlttal rendelkezem, írtam önéletrajzot és szándéknyilatkozatot, készítettem portrét és egészalakos fényképet, majd kifizettem 185 eurót, átadott nekem egy meghívót. Az én drága jó Áron bácsikám írt, és meghívott, töltsek el nála egy álomi fél évet. A közvetítő azt mondta, ne törődjek semmivel, menjek el a nagykövetségre vízumért, a többit majd ő intézi. Megállt bennem az ütő, és a drámai pillanatokban azon vacilláltam, esetleg tényleg meglátogathatnám ezt az Áront, mert ki tudja. A közvetítő szólt, hogy jobb, ha elfogadom az ajánlatát, mert jók az „összeköttetései”. Erre rögtön lemondtam alig öt perce megszerzett amerikai nagybátyámról, és elrohantam a rendőrségre. Mindez öt évvel ezelőtt történt és azóta sem hallottam az ügyről semmit. A napokban azonban kaptam egy értesítést az ügyészségről. Jó nagy kerülővel, mert az öt évvel ezelőtti címemen lakó halászta ki a postaládából és jutatta el hozzám. Hogy aszongya, az ügyet lezárták, a vádlottakat felmentették, és ejnye-bejnye. Mert én voltam a rakoncátlan, mert nekem pontosan elmagyarázták, hogy nagybácsit kapok és nem munkát. És ejnye-bejnye, mert én tudtam, hogy nekem nincs is rokonom odaát. És én mégis mindezzel egyetértettem, és irgum-burgum. És ha kell a pénzem, indítsak civil pert, és örüljek, hogy ennyivel megúszom. Én nem vagyok ilyen, kérem szépen, mondtam, de jól letorkoltak, húsz napig fellebbezhettem volna… De öt év alatt ötször költöztem, és én nem is írtam alá, hogy átvettem, de én tényleg nem vagyok ilyen, kérem szépen…Kuss! Ez a sokat emlegetett román igazságszolgáltatás, ezúttal az én bőrömön.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok