
Fotó: Haáz Vince
A visszaszámlálás elindult, bő két hét múlva megnyitja kapuit a hatodik VIBE Fesztivál, amelynek szervezői közzétették a végleges programot, és felhívták a figyelmet a kimerülő online bérletkészletre.
2024. június 18., 18:062024. június 18., 18:06
A VIBE Fesztivál idén is az év legnagyobb bulijának ígérkezik, amit az is alátámaszt, hogy az online bérletek 90 százaléka elfogyott – közölték szerkesztőségünkkel a július 4–7. közötti, Maros-parti zenei rendezvény szervezői, akik az elmúlt napokban véglegesítették a koncertprogramot. Mint írták, a fellépőlista több mint 100 zenekar, előadóművész, illetve DJ nevét sorakoztatja fel, többek között olyan világsztárokét mint
A két főszínpadon – MOL Main Stage és Petőfi Main Stage – kívül több partihelyszínen is szórakozhatnak majd a résztvevők. Hajnalig tartó bulikra lehet számítani a KMDSZ Black Box by Gedeon Richter színpadnál, az Arénában vagy a Jägerlandnél. Az Epic Music Battle tehetségkutató nyerteseinek egy része a Víkend-telepen felállított színpadon mutatkozik majd be – ez a helyszín ingyenesen látogatható, míg a fesztivál közvetlen területére, beleértve a VIBE KOLI és a Fashion Corner helyszíneit is, csak jeggyel, bérlettel mehetnek be a résztvevők.
Ráadásul még zöldebbek leszünk: nemcsak a gyepesített terület miatt, hanem környezetvédelmi szempontból is. A fesztivál területén repoharakat, a foodcourtban lebomló fogyóeszközöket fogunk használni, emellett csatlakozunk a RetuRO programhoz is, így visszaválthatók lesznek az újrahasznosítható palackok, üvegek, üdítős vagy sörös dobozok” – fogalmazott Rés Konrád Gergely főszervező.
A fesztivál idén is többféle szálláslehetőséget kínált az érdeklődőknek: a rendelkezésre álló faházikók, jurták, előre felállított sátrak, illetve a kemping-kiegészítők elfogytak, így már csak a Camping Pass érhető el. A további jegyvásárlási lehetőségek elérhetők a rendezvény honlapján.

Történetének egyik legnagyobb fellépőjét jelentette be hétfőn a Vibe fesztivál: Jason Derulo élő produkcióval érkezik július elején az Egyesült Államokból a Maros-partra.
Látványos videófelvételt tett közzé közösségi oldalán a Maros-ártér Természetvédelmi Park vezetősége a Maros zajló tiszavirágzásról.
A Krónika új nyereményjátékában a kedvenc nyaralásos fotód értékes ajándékokat érhet!
Nem mindennapi látvány fogadta azt, aki szombaton Nagyszeben történelmi belvárosában járt, ugyanis egy helikopter körözött a város felett, miközben zenészek adtak elő műveket a földön. Az akció a filharmónia épületének korszerűsítéséhez kapcsolódott.
A hollandiai Assen bírósága 3 év és 11 hónap börtönbüntetésre ítélte a holland Drents Múzeumból tavaly januárban ellopott dák aranykincsek tolvajait – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Aradon mintegy 150 tömegközlekedési eszközön egy kattintással elérhető a megyei könyvtár digitális változata, így több ezer olvasmány közül válogathat az utazóközönség.
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vádat emelt Bukarest első kerületének ügyészsége egy férfi ellen, aki a fővárosi főpolgármester kabinetfőnökének adva ki magát fiktív WhatsApp-fiókokról Nicușor Dan nevében próbált ingyenjegyeket szerezni különféle eseményekre.
Adrian Ahrițculesei hegymászó hétfőn elindult Alaszkába, ahol az észak-amerikai kontinens legmagasabb csúcsát a 6194 méteres McKinley-hegyet (Denali) tervezi megmászni az úgynevezett Hét hegycsúcs kihívás keretében.
Ritkán hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek egyszerűségük ellenére képesek változást hozni egy közösség életében. Borsaújfaluban egy ilyen példa hívta fel magára a figyelmet: a polgármester saját medencéjét bocsátotta a gyerekek rendelkezésére.
Május végén elárasztják az erdélyi piacokat a különböző cseresznyefajták, az igazi nyár közeledtét jelzik a fényes, bordó, piros vagy sárgás szemek.
szóljon hozzá!