Színpadon a lakodalmi muzsikusok

„Egyre kevesebb a lakodalom, egyre kevesebb a felkérés is, így faluünnepeken, utcabálokon muzsikálunk – ez az életünk” – magyarázza lelkesen a gyergyóditrói Gál Imre, aki hattagú zenekarának élén, prímásként keresi a kenyerét immár három évtizede. Mint mondta, muzsikusi pályafutása alatt gyökeresen megváltoztak a muzsikálási szokások vidéken: míg  a 80-as években, nyáron szinte minden hétvégén lakodalmakon vagy táncházban muzsikáltak, most elvétve adódik erre alkalom.

„Az élő zenét kiszorította a gépzene, a többtagú zenekarokat felváltották az egy-két személyes zenekarok” – mondja. Gálékat azonban egyre gyakrabban hívják falunapok programjának színesítésére, illetve utcabálokra. A hegedűvel, brácsával, cimbalommal, nagybőgővel, harmonikával és klarinéttal megszólaltatott dallamaikra most is van igény. A zenekar tagjainak legmagasabb zenei képzése a gimnáziumi szintű zenei oktatás, többségük nem csupán zenélésből keresi a mindennapit.

Életre szóló „fertőzés”

„Nyolcadik osztályos koromban egy felnőttekből álló zenekarral muzsikáltam az első lakodalmamat” – magyarázza Gál Imre prímás, aki a hétköznapokban bőrdíszművesként szíjak, övek gyártásából keresi a kenyerét. Az általános iskolában Petres Ignác gyergyóditrói zenetanár szerettette meg vele a hegedűt, 5–8-ban viszont a csíkszeredai művészeti gimnázium zeneszakosztályában brácsázni tanult, ugyanis erre a szakra jutott be. Mint mesélte, nyolcadikos korában, 1978 nyarán az egyik lakodalmi fellépése meghatározó volt életében, ugyanis abban az időszakban „fertőződött meg” a lakodalmas muzsikával olyannyira, hogy ennek hatására lemondott a további zenei képzésről, a középiskolát már nem zeneművészeti iskolában végezte.

„Adottságom, képességem lett volna a továbbtanulásra, de a lakodalmi sikerek, a fülbemászó népi muzsika sokkal inkább vonzott, mint a koncerttermek és a klasszikusok” – magyarázta a prímás, aki középiskolás korában már önálló zenekart verbuvált a hasonló muzsikát kedvelő társai körében. Ezután egyik lakodalomtól a másikig végigmuzsikálta az életét, a jelenlegi felállású együttesét az 1990-es évek elején alapította.

A hétvégének élnek

A prímás elmondása szerint rendkívül nehéz egyben tartani egy olyan zenekart, amelynek tagjai a hétköznapokban egyébbel is foglalkoznak, mint a muzsikálás. A zenekar manapság csak fellépések előtt próbál, rendszerint ekkor egyeztetik a repertoárt is. Egyébként a muzsikusok többsége rövidebb-hosszabb ideig legalább alapfokú zenei képzésben részesült, nem ismeretlen számukra a kottaolvasás, -írás. Csibi András vállalkozó, hétvégeken azonban ő Gálék együttesének a cimbalmosa. Elmondta, elemista korában hegedülni tanult Petres Ignác, majd Petres Lajos zenetanártól, aztán Petres Csabától a nagybőgőzés alapjait is elsajátította. Végül a cimbalom mellett kötött ki, mert arra volt szükség a zenekarban.

Bakos Károly matematikatanár 30 éves kora után kezdett nagybőgőzni, a hangszerrel a népfőiskolán ismerkedett meg. „Muzsikálni leginkább a zenekaron belül, egymástól lehet tanulni” – szögezte le a nagybőgős, azt sem titkolva, hogy másoktól leste el hangszere fortélyait. Sajgó Árpád cipőfelsőrész-készítő, a klarinétos a tekerőpataki fúvószenekarban ismerkedett meg a hangszerével, majd szintén népfőiskolán tanulta meg az alapokat Máyer Róbert zenetanártól. „Nem jártam zeneiskolába, de igyekeztem mindenkitől tanulni valamit” – magyarázza Bajkó Lajos autószerelő, aki negyedik osztályos kora óta harmonikázik. Tudását Petres Lajos és Pál Béla csiszolgatta, de bevallása szerint a legtöbbet ő is zenésztársaitól tanult.

A brácsásnak szurkolt az egész zenekar

Beszélgetésünkkor a zenekar tagjai közül hiányzott a legfiatalabb muzsikus, az a fiatalember, aki mondhatni Gál Imre zenekarában nőtt fel. „Érettségizik a brácsásunk, és mindannyian nagyon szurkolunk neki” – magyarázta a zenekarvezető. Ifj. Csibi András terveiről, zenei pályájáról édesapja, a cimbalmos számolt be. „Orgona szakon tanult mostanig a csíkszeredai művészeti gimnáziumban, és ugyanezt szeretné folytatni Nagyváradon” – fejtegette az édesapa, nem kis büszkeséggel fia tehetsége iránt. Azt is elmondta, az ifjabbik András többféle hangszeren játszik, de mivel a zenekarnak brácsásra volt szüksége, ezért ezt a hangszert is megtanulta. Míg az ifjú brácsás és leendő orgonaművész vizsgázott, Simon István fogorvos ugrott be helyette néhány fellépés erejéig brácsázni. „Végül is az a lényeg, hogy együtt legyünk és muzsikáljunk” – szögezte le a fogorvos, aki beugrósként is örömét leli a lakodalmi muzsikában.