
Népviseletbe öltözött emberek Portugáliában. Samuel település, Coimbra régió
Fotó: Dávid Botond
Uruguaytól Norvégiáig, Erdélytől Udmurtföldig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. Alkotásaiból nemrég válogatás is megjelent a Gutenberg Kiadó gondozásában. Az Európai Polgár díjjal kitüntetett fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
2025. június 17., 08:002025. június 17., 08:00
− Évek óta fáradhatatlanul fényképezi az erdélyi tájegységek, valamint világszerte a legkülönfélébb nemzetek népviseleteit. Hogyan került kapcsolatba a fényképezéssel, és honnan jött az ötlet, hogy népviseletekbe öltözött embereket fotózzon?
− Fényképész családban születtem, megjósolható volt, hogy ez a szakma válik majd hivatásommá még úgy is, hogy volt egy hosszabb kitérőm. 2004-ben kerültem vissza a családi vállalkozásba, épp a digitális korszak hajnalán, amikor a szakma új arcát kezdte mutatni.
Valami, amit az ember kedvéből csinál – és ha jól csinálja, másokat is érdekelhet. A népviseletfotózás nem egy kidolgozott terv alapján indult, hanem fokozatosan kezdett érdekelni, hogy mit őriznek még az emberek a múltjukból, mit öltenek magukra ünnepnapokon, hogyan öltöznek, ha meg akarják mutatni, „ők ilyenek”.
Hagyományos öltözet Rotenburg járásból. Scheeßel település, Alsó-Szászország tartomány, Németország
Fotó: Dávid Botond
− Alkotásaiért elnyerte az Európai Parlament által odaítélt Európai Polgár díjat, amelyet olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítélnek oda, akik és amelyek kiemelkedő módon járulnak hozzá az európai értékek és a népek közötti együttműködés előmozdításához. Hogyan gondolja, a 21. századi globalizálódó világban miként tud segíteni egy ilyen projekt az identitás megőrzésében?
− A díj meglepetésként ért. Magyar emberként Romániában egy európai elismerés már önmagában is kulturális csodaszámba megy. De hát a Geofolk is az: egy olyan projekt, ami nem kerítést emel a népek közé, hanem hidat épít közöttük.
Évtizedeken belül, hiszen az eredeti anyagokból készült ruhák lassan tönkremennek, nem lesznek reprodukálhatók, mert elvész az a tudás is, amely a viselésükhöz szükséges, és a képeimen is jól látható, az öltözetek viselői is nagyrészt idős emberek. Ha ők már nem lesznek, nem tudni, ki viszi tovább a hagyományokat. A globalizáció kihívásokkal szembesít, éppen ezért tartom még fontosabbnak, hogy a helyi identitásokról, a gyökereinkről meséljünk. Ezek a viseletek nemcsak ruhadarabok, hanem élő történetek, amelyek segítenek megérteni, kik vagyunk, és honnan jöttünk.
Magyarvistai lány a cifraszobában. Kalotaszeg, Erdély
Fotó: Dávid Botond
− Erdélyben és a világ több részén is készültek képei. Mennyire más itthon, a helyi közösségek népviseletét fotózni, mint egy távoli ország népének öltözetét?
− Azt tapasztalom, bárhol járok, szívesen fogadnak. Ha más országban élő közösségek viseletét fotózom, az emberek különösen nyitottak, talán azért, mert meglepi őket, hogy egy idegen érdeklődik a kultúrájuk iránt, megköszönik, hogy hírüket viszem a nagyvilágba. Szeretik megmutatni az örökségüket, büszkék rá, és örülnek, hogy dokumentálom. Itthon, a Kárpát-medencében, otthonosabban mozgok, ismerős a terep, az emberek, a kultúra. Jó látni, amikor az emberek felöltik népviseletüket, megmutatják azt, ami érték számukra, és én ezt megörökíthetem.
A legmeglepőbb élmények sokszor éppen itthon érnek. Például nehéz volt megörökíteni a hagyományos cigány öltözetet, ugyanis hosszú időbe telt elnyerni a közösség vezetőinek bizalmát.
Magyarbődi viselet. Kassai kerület, Felvidék
− Melyik országban volt a legmeglepőbb fotózási élménye? Van olyan fotó, amely különösen közel áll Önhöz? És milyen történet van mögötte?
− Tavaly ősszel, épp a születésnapomon Horvátországba voltunk hivatalosak a kiállítással, egész úton esett az eső. Miután megérkeztük Gospic városába, mire felállítottuk az installációt, jól eláztunk. Közben figyeltem, ahogy a helyi népviseletbe öltözött emberek készülődnek és várakoznak.
Mivel a képeimet mindig szabadban, természetes fénynél készítem, így hát szakadó esőben kellett fényképeznem a harmincfős csoportot, amely az ereszek alatt húzódott meg, miközben én egy nagy esernyő alatt igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Így utólag visszatekintve már megszépülnek a dolgok, a képeket nézegetve szívesen idézem fel magamban a történteket, sőt szerintem az egyik legérdekesebb sorozatom készült akkor. Ezekből a képekből válogattunk a nemrég megjelent albumba is, jól látszanak a megdermedt esőcseppek, mintha megállt volna az idő.
Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész népviseletekről készült fotóit Európa-szerte több helyen is bemutatták
Fotó: Jakab Mónika
− Van-e különbség abban, ahogy az erdélyi közösségek és más országok viszonyulnak a saját népviseletükhöz?
− Bár az általam felkeresett közösségek a Föld különböző pontjain élnek, azt tapasztalom, hogy a népviselethez való viszonyulásukban meglepően sok a hasonlóság. Amikor felkeresek egy közösséget, sok esetben kiderül, hogy egy őshonos kisebbség, amelynek tagjai a hagyományaikon keresztül próbálják megőrizni az identitásukat. Az őshonos kisebbségek sokszor a viseleteiken keresztül kommunikálnak: nem a politikai térben, hanem
Egyébként Európában fényképezek a legnagyobb hatékonysággal, könnyebben eligazodom az európai keresztény kultúrában és társadalomban, mint például a keleti kultúrában.
Avas-vidéki román népviseletbe öltözött pár
Fotó: Dávid Botond
− Alkotásait több romániai városban és külföldön is kiállítás keretében mutatták be. Milyen volt a tárlat fogadtatása itthon és külföldön?
− Általában pozitív a tárlat fogadtatása. Időnként belehallgatok a látogatók beszélgetéseibe, és érdekesnek tartom, ahogy rácsodálkoznak a népviseletek sokszínűségére,
Különösen jóleső érzés látni, amikor valaki felismeri a saját kultúrája egy-egy részletét, vagy éppen rácsodálkozik egy távoli nép viseletére. Az ehhez hasonló élmények adják az erőt a folytatáshoz.
− Alkotásai nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem kulturális üzenetet is hordoznak. Ön szerint milyen a jó viseletfotó?
− Számomra a jó viseletfotó túllép a puszta dokumentáción. Nem elég, ha csak szép, azt is meg kell mutatnia, hogy ki viseli azt a ruhát, milyen az élete, a lelke, a tekintete. Egy jó viseletfotó az arcokon keresztül mesél. A célom mindig az, hogy ne csak a ruhát, hanem a kultúrát, a hagyományt, és magát az embert is megörökítsem.
Népviseletbe öltözött idős pár az Eiderstedt-félszigetről. Schleswig-Holstein, Észak-frízföldi járás, Németország
Fotó: Dávid Botond
− Nemrég a fotókból album is megjelent. Milyen szempont szerint válogatták az album anyagát?
− Az album egyfajta képes riport, vizuális tudósítás arról, milyen viseleteket hordanak ma Európa-szerte. A válogatás az Európai Unió régióinak különböző viseleteit mutatja be a teljesség igénye nélkül.
A jövőbeli terveink között szerepel a kötet folytatása is, ahol az Európai Unión kívüli országok és régiók viseletei kapnának helyet.
Inaktelki lányok. Kalotaszeg, Erdély
Fotó: Dávid Botond
− Több ízben is említette, a Geofolk nem csupán fotógyűjtemény, hanem egy folyamatosan bővülő adatbázis is. Hol tart most a projekt, szerepelnek-e új régiók vagy népcsoportok a jövőbeli tervekben?
− Jelenleg körülbelül 4100 egyéni viseletet sikerült dokumentálnom, és szeretném folytatni a projektet, hiszen a hagyományok világa szinte kimeríthetetlen. A terveim között szerepel új régiók és népcsoportok felkeresése is, ugyanakkor
Fontosnak tartom, hogy ne csak a képek, hanem a viseletek ismertetője is elérhető legyen, amelyből kiderül azok eredete, rendeltetése, jelentése.

Székelyudvarhelyi kezdeményezőcsapat szándékszik a világ összes országának viseleteit, valamint az ott élő kisebbségi népcsoportok népviseleteit Geofolk néven gyűjteménybe szedni. A terv nem is elérhetetlen: jövő vasárnap már több mint 1700 darabot számláló fényképgyűjteményt tekinthet meg a nagyérdemű.
A biztosítótársaság 2025 januárjában, a dák műkincsek elrablása előtt figyelmeztette a Drents Múzeumot, hogy a vitrinek üvegei nem elég erősek. Ez be is igazolódott – közölte dokumentumokra hivatkozva a holland RTL Nieuws televíziós csatorna.
Harmincadik születésnapját ünnepli december 13-án a kincses városi Perspektíva Diáklap. A szerkesztőség szerint a jubileum nemcsak visszatekintés az elmúlt évtizedekre, hanem annak ünneplése is, hogy az újság a mai napig képes életben maradni.
Az önkéntesek világnapja alkalmából idén különleges kezdeményezésre hívja a természetbarátokat és segítőkész önkénteseket a Milvus Csoport: december 13-án faültetést szerveznek a 2025-ös év veszélyeztetett fajának választott szalakóta védelmében.
A Vidraru víztározó leeresztése során egy több mint 25 éve rejtélyes körülmények között eltűnt turistahajó roncsai kerültek elő. Az 1990-es években elsüllyedt hajó fémváza erősen korrodált állapotban van, de még mindig felismerhető az eredeti formája.
Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.
Az elmúlt két évben 16,6 millió csomag hamis vagy káros játékot vontak ki az Európai Unió piacairól 36,8 millió euró értékben – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Fél évszázados pályafutását ünnepli idén Földes László Hobo, aki 80. születésnapja alkalmából nagyszabású turnéra indult, amelynek egyik állomása december 19-én Kolozsváron lesz.
Az elmúlt tíz évben elfogadottá vált a veganizmus, sokan már nem szélsőségként tekintenek rá, hanem inkább olyan irányként, amit jó követni – hangzott el Európa legnagyobb vegán eseményén.
Rekordáron, 2,63 millió dollárért kelt el a nagybányai születésű Adrian Ghenie Boogeyman című festménye a Christie’s árverésén.
Az európai társadalomra leselkedő legnagyobb bűnözői fenyegetést ma azok a gyerekek jelentik, akiket manipulálnak, hogy erőszakos cselekményeket kövessenek el – állítja Catherine De Bolle, az Europol ügyvezető igazgatója a Politico szerint.
szóljon hozzá!