Népviseletbe öltözött emberek Portugáliában. Samuel település, Coimbra régió
Fotó: Dávid Botond
Uruguaytól Norvégiáig, Erdélytől Udmurtföldig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. Alkotásaiból nemrég válogatás is megjelent a Gutenberg Kiadó gondozásában. Az Európai Polgár díjjal kitüntetett fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
2025. június 17., 08:002025. június 17., 08:00
− Évek óta fáradhatatlanul fényképezi az erdélyi tájegységek, valamint világszerte a legkülönfélébb nemzetek népviseleteit. Hogyan került kapcsolatba a fényképezéssel, és honnan jött az ötlet, hogy népviseletekbe öltözött embereket fotózzon?
− Fényképész családban születtem, megjósolható volt, hogy ez a szakma válik majd hivatásommá még úgy is, hogy volt egy hosszabb kitérőm. 2004-ben kerültem vissza a családi vállalkozásba, épp a digitális korszak hajnalán, amikor a szakma új arcát kezdte mutatni.
Valami, amit az ember kedvéből csinál – és ha jól csinálja, másokat is érdekelhet. A népviseletfotózás nem egy kidolgozott terv alapján indult, hanem fokozatosan kezdett érdekelni, hogy mit őriznek még az emberek a múltjukból, mit öltenek magukra ünnepnapokon, hogyan öltöznek, ha meg akarják mutatni, „ők ilyenek”.
Hagyományos öltözet Rotenburg járásból. Scheeßel település, Alsó-Szászország tartomány, Németország
Fotó: Dávid Botond
− Alkotásaiért elnyerte az Európai Parlament által odaítélt Európai Polgár díjat, amelyet olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítélnek oda, akik és amelyek kiemelkedő módon járulnak hozzá az európai értékek és a népek közötti együttműködés előmozdításához. Hogyan gondolja, a 21. századi globalizálódó világban miként tud segíteni egy ilyen projekt az identitás megőrzésében?
− A díj meglepetésként ért. Magyar emberként Romániában egy európai elismerés már önmagában is kulturális csodaszámba megy. De hát a Geofolk is az: egy olyan projekt, ami nem kerítést emel a népek közé, hanem hidat épít közöttük.
Évtizedeken belül, hiszen az eredeti anyagokból készült ruhák lassan tönkremennek, nem lesznek reprodukálhatók, mert elvész az a tudás is, amely a viselésükhöz szükséges, és a képeimen is jól látható, az öltözetek viselői is nagyrészt idős emberek. Ha ők már nem lesznek, nem tudni, ki viszi tovább a hagyományokat. A globalizáció kihívásokkal szembesít, éppen ezért tartom még fontosabbnak, hogy a helyi identitásokról, a gyökereinkről meséljünk. Ezek a viseletek nemcsak ruhadarabok, hanem élő történetek, amelyek segítenek megérteni, kik vagyunk, és honnan jöttünk.
Magyarvistai lány a cifraszobában. Kalotaszeg, Erdély
Fotó: Dávid Botond
− Erdélyben és a világ több részén is készültek képei. Mennyire más itthon, a helyi közösségek népviseletét fotózni, mint egy távoli ország népének öltözetét?
− Azt tapasztalom, bárhol járok, szívesen fogadnak. Ha más országban élő közösségek viseletét fotózom, az emberek különösen nyitottak, talán azért, mert meglepi őket, hogy egy idegen érdeklődik a kultúrájuk iránt, megköszönik, hogy hírüket viszem a nagyvilágba. Szeretik megmutatni az örökségüket, büszkék rá, és örülnek, hogy dokumentálom. Itthon, a Kárpát-medencében, otthonosabban mozgok, ismerős a terep, az emberek, a kultúra. Jó látni, amikor az emberek felöltik népviseletüket, megmutatják azt, ami érték számukra, és én ezt megörökíthetem.
A legmeglepőbb élmények sokszor éppen itthon érnek. Például nehéz volt megörökíteni a hagyományos cigány öltözetet, ugyanis hosszú időbe telt elnyerni a közösség vezetőinek bizalmát.
Magyarbődi viselet. Kassai kerület, Felvidék
− Melyik országban volt a legmeglepőbb fotózási élménye? Van olyan fotó, amely különösen közel áll Önhöz? És milyen történet van mögötte?
− Tavaly ősszel, épp a születésnapomon Horvátországba voltunk hivatalosak a kiállítással, egész úton esett az eső. Miután megérkeztük Gospic városába, mire felállítottuk az installációt, jól eláztunk. Közben figyeltem, ahogy a helyi népviseletbe öltözött emberek készülődnek és várakoznak.
Mivel a képeimet mindig szabadban, természetes fénynél készítem, így hát szakadó esőben kellett fényképeznem a harmincfős csoportot, amely az ereszek alatt húzódott meg, miközben én egy nagy esernyő alatt igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Így utólag visszatekintve már megszépülnek a dolgok, a képeket nézegetve szívesen idézem fel magamban a történteket, sőt szerintem az egyik legérdekesebb sorozatom készült akkor. Ezekből a képekből válogattunk a nemrég megjelent albumba is, jól látszanak a megdermedt esőcseppek, mintha megállt volna az idő.
Dávid Botond székelyudvarhelyi fényképész népviseletekről készült fotóit Európa-szerte több helyen is bemutatták
Fotó: Jakab Mónika
− Van-e különbség abban, ahogy az erdélyi közösségek és más országok viszonyulnak a saját népviseletükhöz?
− Bár az általam felkeresett közösségek a Föld különböző pontjain élnek, azt tapasztalom, hogy a népviselethez való viszonyulásukban meglepően sok a hasonlóság. Amikor felkeresek egy közösséget, sok esetben kiderül, hogy egy őshonos kisebbség, amelynek tagjai a hagyományaikon keresztül próbálják megőrizni az identitásukat. Az őshonos kisebbségek sokszor a viseleteiken keresztül kommunikálnak: nem a politikai térben, hanem
Egyébként Európában fényképezek a legnagyobb hatékonysággal, könnyebben eligazodom az európai keresztény kultúrában és társadalomban, mint például a keleti kultúrában.
Avas-vidéki román népviseletbe öltözött pár
Fotó: Dávid Botond
− Alkotásait több romániai városban és külföldön is kiállítás keretében mutatták be. Milyen volt a tárlat fogadtatása itthon és külföldön?
− Általában pozitív a tárlat fogadtatása. Időnként belehallgatok a látogatók beszélgetéseibe, és érdekesnek tartom, ahogy rácsodálkoznak a népviseletek sokszínűségére,
Különösen jóleső érzés látni, amikor valaki felismeri a saját kultúrája egy-egy részletét, vagy éppen rácsodálkozik egy távoli nép viseletére. Az ehhez hasonló élmények adják az erőt a folytatáshoz.
− Alkotásai nem csupán esztétikai élményt nyújtanak, hanem kulturális üzenetet is hordoznak. Ön szerint milyen a jó viseletfotó?
− Számomra a jó viseletfotó túllép a puszta dokumentáción. Nem elég, ha csak szép, azt is meg kell mutatnia, hogy ki viseli azt a ruhát, milyen az élete, a lelke, a tekintete. Egy jó viseletfotó az arcokon keresztül mesél. A célom mindig az, hogy ne csak a ruhát, hanem a kultúrát, a hagyományt, és magát az embert is megörökítsem.
Népviseletbe öltözött idős pár az Eiderstedt-félszigetről. Schleswig-Holstein, Észak-frízföldi járás, Németország
Fotó: Dávid Botond
− Nemrég a fotókból album is megjelent. Milyen szempont szerint válogatták az album anyagát?
− Az album egyfajta képes riport, vizuális tudósítás arról, milyen viseleteket hordanak ma Európa-szerte. A válogatás az Európai Unió régióinak különböző viseleteit mutatja be a teljesség igénye nélkül.
A jövőbeli terveink között szerepel a kötet folytatása is, ahol az Európai Unión kívüli országok és régiók viseletei kapnának helyet.
Inaktelki lányok. Kalotaszeg, Erdély
Fotó: Dávid Botond
− Több ízben is említette, a Geofolk nem csupán fotógyűjtemény, hanem egy folyamatosan bővülő adatbázis is. Hol tart most a projekt, szerepelnek-e új régiók vagy népcsoportok a jövőbeli tervekben?
− Jelenleg körülbelül 4100 egyéni viseletet sikerült dokumentálnom, és szeretném folytatni a projektet, hiszen a hagyományok világa szinte kimeríthetetlen. A terveim között szerepel új régiók és népcsoportok felkeresése is, ugyanakkor
Fontosnak tartom, hogy ne csak a képek, hanem a viseletek ismertetője is elérhető legyen, amelyből kiderül azok eredete, rendeltetése, jelentése.
Székelyudvarhelyi kezdeményezőcsapat szándékszik a világ összes országának viseleteit, valamint az ott élő kisebbségi népcsoportok népviseleteit Geofolk néven gyűjteménybe szedni. A terv nem is elérhetetlen: jövő vasárnap már több mint 1700 darabot számláló fényképgyűjteményt tekinthet meg a nagyérdemű.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A modern otthonokban egyre több internetre kapcsolt eszköz jelenik meg: robotporszívók, okostelevíziók, hangszórók vagy más „okos” háztartási készülékek. Bár ezek kényelmesebbé teszik a mindennapokat, biztonsági szempontból gyakran háttérbe szorulnak.
Egy friss felmérés eredményei szerint a fiatal román állampolgárok több mint 90%-a úgy véli, hogy karrierjük előrehaladásához a mesterséges intelligenciára (AI) vonatkozó ismeretekre van szükségük.
Kvízesttel és táncházzal idézi meg Kallós Zoltán örökségét a kolozsvári Népzenész Klub márciusi különkiadása. A rendezvény a Kallós 100 emlékév programsorozathoz kapcsolódva várja a csapatokat és a népzene, néptánc iránt érdeklődőket.
A nemzetközi nőnap alkalmából a közösségi oldalán köszöntötte a nőket Nicușor Dan államfő.
Böjt idején természetesen előtérbe kerül, a falusi kamrákban pedig évszázadokon át alapélelmiszer volt a lencse. Vörös és zöld változata is gazdag tápanyagokban.
Több mint négy évtizedes zenei tevékenységéért Pro Civitas-díjjal tüntették ki a nagyszalontai Dioptrió együttest. A városi elismerést azok kapják, akik hosszú időn át szolgálják a közösséget – gyakran csendben, reflektorfény nélkül.
Új lakókkal bővül a Marosvásárhelyi Állatkert állatállománya: nőstény puma, négy guanakó és három kubai amazon érkezett a Szegedi Vadasparkból. A látogatók hamarosan találkozhatnak az új állatokkal.
Kolozsvár új kezdeményezéssel próbálja összekapcsolni a gasztronómiát és a kultúra támogatását: márciustól Kultúraadag néven olyan desszert kerül a város vendéglátóhelyeinek kínálatába, amelynek eladásából a kulturális szféra is részesül.
A meteorológusok szerint 2026 második felében ismét kialakulhat az El Niño-jelenség, ami újabb globális hőmérsékleti rekordokat hozhat.
Sehol nincs teljes nemi egyenlőség a világon a munkaerőpiacon a Világbank kedden közzétett jelentése szerint, amelyben kiemelték azt is, hogy a nők alig négy százaléka él olyan országban, ahol a körülmények megközelítik az egyenlőséget.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!