
Fotó: Beliczay László
Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása, és hogy eltűnik a koronavírus elleni oltásokkal megszerzett immunitás.
2021. november 27., 21:592021. november 27., 21:59
2021. november 28., 09:102021. november 28., 09:10
Calum Semple, a Liverpooli Egyetem világszerte kiemelkedő szaktekintélyként számon tartott klinikai mikrobiológus professzora a BBC közszolgálati televízió szombati hírműsorában kijelentette: az omikron variáns megjelenése nem katasztrófa, és az egyes kollégáinak nyilatkozatai alapján megjelent, az új variánst „borzalmasnak” minősítő szalagcímek „hatalmas mértékben eltúlozzák a helyzetet”. Semple professzor – aki a brit kormány készenléti helyzetekben összehívott tudományos tanácsadó testületének (SAGE) is tagja – elmondta:
„Előfordulhat, hogy (a beoltottak fertőződés esetén) egyszer csak náthás orrhangon kezdenek beszélni, fejfájásuk vagy akár ronda náthájuk támad, de a koronavírus elleni vakcinák változatlanul nagymértékben csökkentik a kórházi, intenzív kezelést igénylő súlyos megbetegedés, valamint a halálozás kockázatát, és ez a jövőben is így lesz” – mondta Semple professzor a szombati BBC-műsorban.
Előzőleg James Naismith, az Oxfordi Egyetem ugyancsak világszerte elismert kutató biológiaprofesszora a BBC rádiónak nyilatkozva szintén azt mondta, hogy az új vírusvariáns felbukkanása „nem ok a kétségbeesésre”, mindenekelőtt azért nem, mert a jelenlegi vakcinák továbbra is hatékonyak. Hozzátette: folyamatosan jelennek meg új gyógyszerek is, és ezek hatékonyságát az új koronavírus-változat szinte bizonyosan nem befolyásolja. Naismith professzor szerint a járvány eddigi szakaszában sokkal hatékonyabbá vált a betegség ellenőrzés alatt tartását célzó megelőző tevékenység is.
Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója Boris Johnson kormányfő szombat esti Downing Street-i sajtótájékoztatóján kijelentette: van ugyan esély arra, hogy az omikron vírusvariáns valamilyen mértékben kikerülheti a jelenlegi vakcinák által a koronavírus-fertőződés ellen nyújtott védelmet, de mindegyik vírusváltozat esetében igaz, hogy a vírusok könnyebben áthatolnak a fertőzés elleni immunitás védőfalán, mint az oltás által a fertőzésből kialakuló súlyos megbetegedés, illetve a megbetegedés okozta halálozás ellen nyújtott védelmen.
Whitty professzor szerint ennek alapján lehetséges, hogy az új vírusváltozat „valamilyen vagy akár jelentősebb” mértékben meg tudja kerülni a koronavírus-fertőzés elleni immunitást, de az oltások a súlyos megbetegedés és a halálozás ellen ebben az esetben is védik a beoltottakat, különösen azokat, akik a harmadik, emlékeztető és hatáserősítő oltási dózist is megkapták. A szombat esti sajtótájékoztatón Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója is azt mondta, hogy a három oltási dózis együtt az új omikron variáns ellen is nagyobb védelmet nyújt.
A brit egészségügyi minisztérium szombat esti adatai szerint a harmadik oltási dózist a 12 évnél idősebb brit lakosság csaknem 30 százalékának – több mint 17 millió embernek – már beadták.
Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.
Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.
Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.
Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.
Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.
A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.
Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.
Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.
Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.
Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.
szóljon hozzá!