Luxus és unalom Dubajban

Dubaj sokak tudatában úgy él, mint a piacgazdaság és az Ezeregyéjszaka szellemének szerencsés találkozásából született fogyasztói paradicsom, ahol a jólét forrásai kiapadhatatlanok, a már szinte irracionálisan grandiózus tervek megvalósításának semmi sem szab határt, és a bőségszaru mindenki számára hozzáférhető, aki munkaerejét, tudását, kreativitását a sivatagi pénzbirodalom szolgálatába állítja.

A valóság ennél sokkal prózaibb, főként ha az ember nem vastag pénztárcájú turista vagy a külföldről érkező munkavállalók fehérgalléros elitjének a tagja, hanem kétkezi munkás, állítja Vas Andrea, aki több mint egy éve dolgozik a pénz eme modern Mekkájában. A margittai származású fiatal kozmetikusban hét éve fogalmazódott meg először a vágy, hogy Dubajba menjen dolgozni, amikor megtudta, hogy a magyarországi Ilcsi Szépítő Füvek cég, melynek termékeivel dolgozott, kozmetikai szalont nyit az emirátusban.

A terv akkor nem valósulhatott meg, ugyanis az angol nyelv ismerete kötelező volt az alkalmazottak számára. 2010-ben azonban, mikor ismét kozmetikusokat kerestek a magyar érdekeltségű dubaji szalonba, az angol nyelv már nem jelentett akadályt. Kora ősszel elküldte az önéletrajzát, és három hónapra rá már az Egyesült Arab Emirátusokban volt, december első napjaiban érkezett meg Dubajba.

Felhőkarcolók
a semmi közepén

„Hű, itt tényleg meleg van” – idézi fel az első benyomását. A város kezdetben elkápráztatta, ám a lelkesedése elég hamar elmúlt. „A rengeteg modern épület miatt sokkal inkább nyugati, mintsem keleti jellege van. A semmi közepén építették fel, számomra kicsit művinek tűnik. A látnivalókat három nap alatt le lehet tudni, utána pedig ha nincs sok elszórakozni való pénzed, elég unalmas az itteni élet. Voltam a világ legmagasabb felhőkarcolójában, a Burdzs Kalifában, s megnéztem a sípályát is. A Burdzs al Arabot (a világ első hétcsillagos szállodája, Dubaj szimbóluma – szerk. megj.) eddig csak kívülről láttam, bent szétnézni nem lehet, de ha bejelentkezel egy-két héttel korábban, akkor bemehetsz teázni, ami persze nem olcsó mulatság. Rendszeresen járok a világ legnagyobb bevásárlóközpontjába, a Dubai Mallba. Kezdetben nehezen ment a plázázás, de már rászoktam, be-bemegyek járni egyet, ha nem is vásárolok. Nyáron egyébként mindenki ott van, az utcán senki nem jár a hőség miatt” – meséli Vas Andrea.

Néhány hónap után rájött, hogy jól jönne egy rendszeres időtöltés, s beiratkozott a Palm Island mesterséges szigeten tartott Military Boot Camp (katonai bakancs tábor) elnevezésű testedző és -formáló foglalkozásra. Bár kedvelte, néhány hét után le kellett mondania erről a hobbiról, mivel jövedelmének a negyedét elvitte. Bár Dubaj az Arab-öböl partján fekszik, s a fürdés, napozás kézenfekvő és olcsó időtöltésnek tűnhet, riportalanyunk csak kismértékben él a lehetőséggel. Elmondása szerint a víz meglepően mocskos, a parton pedig sokkal több a férfi, mint a nő, többségük indiai és pakisztán, s bár nem tolakodóak, feszélyezve érzi magát közöttük.

Fenyőfa száz euróért

Annak ellenére, hogy muszlim állam, Dubaj társadalma viszonylag liberális, a nemek kapcsolata és a nők élete nincs olyan korlátozásoknak alávetve, mint például a szomszédos Szaúd-Arábiában. „Bármit felvehetsz, lehet látni majós, miniszoknyás nőket is. Az arab nők általában a hagyományos viseletben, abajában járnak, amiből a konzervatívabbaknak csak a szemük, a modern elveket vallóknak a teljes arcuk látszik ki. Ebben mennek ki a tengerpartra is. Fürdőruhát csak az európai nők viselnek, a merészebb helybéliek búvárruhában mennek a vízbe.

Az arab férfiak nem tolakodóak, nem szólítanak le, nekem az a benyomásom, hogy mi nyugati nők nem nagyon érdekeljük őket. Több mint egy éve vagyok itt, de még nem váltottam szót arab férfivel, a helyi lányok ellenben kedvesek. Egymás kezét fogó párokat nem lehet látni, puszilózás nyilvános helyen nincs. Az egész társadalom sokkal hierarchikusabb, mint otthon, a határok átjárhatóak ugyan, de nem könnyen” – sorolja az erdélyi kozmetikus a társadalmi életre vonatkozó tapasztalatait.

Ez a viszonylagos nyitottság és tolerancia jól láthatóan megnyilvánul karácsony tájékán, ugyanis a bevásárlóközpontok éppúgy fel vannak díszítve, mint bárhol a nyugati világban. A népes európai közösség tagjainak az otthoni karácsonyfát sem kell nélkülözniük, feltéve, ha nem sajnálnak kiadni rá száz eurót.    

Megfizethető luxus

Az unalmas mindennapokat ellensúlyozza némiképp, hogy az élet kényelmes, kicsit üdülőváros jellegű – nincs zsúfoltság, mindenhova könnyen el lehet jutni – a luxusból pedig az egyszerű halandóknak is kijut. A lakások luxuskivitelűek, egy átlagos társasház lépcsőháza is csupa márvány, a közös konditerem és szauna teljesen hétköznapi, az elegánsabb lakóépületekben úszómedence és jakuzzi is a lakók rendelkezésére áll. „Ha nem rúgsz ki a hámból, nem jársz étterembe, akkor a megélhetés havi 1800–2000 lejbe kerül. Én decens életet tudok élni a fizetésemből, s valamennyi pénzt félre is tudok tenni” – ismerteti Vas Andrea dubaj életének anyagi vetületét. 

Megvalósult szakmai álom

Bár maga Dubaj nem nyűgözi le, szakmailag nagyszerű lehetőségnek tartja, hogy az ottani Ilcsi-szalonban dolgozhat, mely a nem magyar anyanyelvűek kedvéért az Elche nevet viseli. A munkájáról érezhető lelkesedéssel nyilatkozik: „A munka nagyon lelkesítő, nekem ez volt a szakmai álmom. Dubajban a világ szinte minden országából származó emberek élnek. Ennyiféle bőrtípussal dolgozni egyetlen nap leforgása alatt nagyon összetett és színes feladat. A szalon és a munkánk színvonaláról mindent elmond, hogy 2011-ben egy szakmai zsűritől megkaptuk a Közel-Kelet legjobb arckezeléséért járó díjat, a testkezelés terén pedig harmadikok lettünk. Természetesen az áraink összhangban vannak a szolgáltatás színvonalával, egy arckezelés körülbelül tízszer anynyiba kerül, mint Romániában, a gazdagok járnak hozzánk.”

Elkészítve 13 hónapnyi dubaji tartózkodásának mérlegét, Vas Andrea úgy érzi, fele-fele arányban oszlanak meg a jó és a kellemetlen benyomások. „Örülök, hogy belevágtam, de a kétéves szerződésemet valószínűleg nem fogom meghosszabbítani. Miután ezt kitöltöm, Európában szeretnék munkát vállalni, az sem kizárt, hogy hazatérek” – vázolja terveit a kozmetikus.