Hirdetés

Gázai harcokban megsebesült kilencéves fiút ábrázoló kép lett az Év Fotója

Gáza

A gázai övezetet ért bombázásokban vesztette el mindkét karját

Fotó: Facebook/World Press Photo

Szamar Abú Elouf palesztin fotográfus gázai harcokban megsebesült, kilencéves fiút ábrázoló fényképe nyerte idén a World Press Photo legjobb sajtófotónak járó Év Fotója díját – jelentette be Amszterdamban a World Press Photo Alapítvány kuratóriuma csütörtökön.

MTI

2025. április 17., 20:342025. április 17., 20:34

Az amszterdami székhelyű alapítvány zsűrijének bejelentése szerint a 68. sajtófotó-világverseny győztese, Elouf a The New York Times című amerikai napilap számára készítette el Mahmúd Addzsúr kilencéves című fotóját. A leírás szerint Mahmúd a gázai övezetben 2024 márciusában végrehajtott izraeli támadásban sebesült meg súlyosan.

A bombázások során bekövetkezett robbanásban a fiú mindkét karját elveszítette. Később Katarba szállították, ahol családjával együtt ugyanabban a lakónegyedben él, mint a fotográfus.

Hirdetés

Maga Elouf 2023 decemberében menekült el Gázából, ezt követően pedig dokumentálta azon, súlyosan sebesült gázaiak történeteit, akiknek gyógykezelés céljából sikerült kijutniuk a térségből.

A zsűri közlése szerint a kép elsősorban megkomponáltsága és a fények használatára fordított figyelem révén érdemelte ki a fődíjat.

Arról is tájékoztattak, hogy a többlépcsős kiválasztási folyamat végén versenyben volt még az Amazonas-vidéki szárazságot ábrázoló kép, valamint az a fotó, amely a Mexikó és az Egyesült Államok határát éjszakai viharban átlépő kínai bevándorlókat ábrázol.

„2024 gyorsan változó politikai és médiakörnyezete közepette a pályázat díjazott képei arra ösztönzik a közönséget, hogy nézzenek túl a napi híreken, és éljék át a világ különböző tájainak kiemelkedő, de figyelmen kívül hagyott történeteit. A kiválasztott képek a küzdelem és a dac mellett az emberi jóságot és bátorságot is bemutatják” – olvasható a kuratórium közleményében, amely az internetre is felkerült. A pályázat győztesét, valamint a további 41 díjazott fényképet 141 ország 3778 fotósa által beküldött 59 320 pályamű közül választották ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 13., péntek

Bevetésre igyekvő tűzoltót bírságolt meg a rendőrség

Tűzesethez riasztott önkéntes tűzoltót bírságolt meg a Galac megyében a rendőrség, amiért nem adott elsőbbséget az ugyanahhoz az esethez igyekvő rendőrautónak. Végül mire a tűzoltók megérkeztek, a lakosok eloltották a lángokat.

Bevetésre igyekvő tűzoltót bírságolt meg a rendőrség
Hirdetés
2026. február 12., csütörtök

Megütötték a 4,5 millió eurós főnyereményt a hatos lottón

Elvitték csütörtökön este a hatos lottó bruttó 22,9 millió lejes (4,5 millió euró) főnyereményét – közölte a Román Lottótársaság.

Megütötték a 4,5 millió eurós főnyereményt a hatos lottón
2026. február 12., csütörtök

Válságos időket él a romániai turizmus

Technikai recesszióba került a romániai turizmus – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.

Válságos időket él a romániai turizmus
Válságos időket él a romániai turizmus
2026. február 12., csütörtök

Válságos időket él a romániai turizmus

2026. február 10., kedd

A legendás Sting is fellép a kolozsvári Untold fesztiválon

Újra Kolozsvárra érkezik a generációkat inspiráló brit legenda, Sting. A világhírű zenész az Untold fesztiválon lép fel. A kincses városba több tízezer látogatót vonzó zenei rendezvényen a pop- és elektronikus zene sztárjai is színpadra állnak.

A legendás Sting is fellép a kolozsvári Untold fesztiválon
Hirdetés
2026. február 10., kedd

Kalotaszeg gyöngyös koronái – Kiss Gabriella népi iparművész új kötetéről, a párták díszes, egyedi világáról

A kalotaszegi viselet egyik legkülönlegesebb darabját, a pártát állítja középpontba Kiss Gabriella népi iparművész frissen megjelent, Kalotaszeg gyöngyös pártái című kötete. A kutató-gyűjtőmunkáról, a párták egyedi világáról a szerzővel beszéltünk.

Kalotaszeg gyöngyös koronái – Kiss Gabriella népi iparművész új kötetéről, a párták díszes, egyedi világáról
2026. február 10., kedd

Rengeteg munkát adtak a hegyimentőknek, sokakat kellett kórházba szállítani

Az elmúlt 24 órában 43 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 53 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott kedden a Facebook-oldalán a Salvamont.

Rengeteg munkát adtak a hegyimentőknek, sokakat kellett kórházba szállítani
2026. február 09., hétfő

Népszerű a pizza Romániában; akad, aki csaknem négyszázat rendelt tavaly

Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig Spanyolország után a második helyet foglalta el 2025-ben pizzarendelések tekintetében – közölte a Glovo futárszolgálat.

Népszerű a pizza Romániában; akad, aki csaknem négyszázat rendelt tavaly
Hirdetés
2026. február 09., hétfő

Hogy fog kinézni a szülőhelyed 50 év múlva? Alkoss róla AI-képet, és nyerj a Krónikával!

Merész, egyben izgalmas kihívással folytatja nyereményjátékai sorát a Krónika: arra kérjük olvasóinkat, alkossák meg szülőfalujuk, szülővárosuk, szülőföldjük „jövőképét” a mesterséges intelligencia segítségével.

Hogy fog kinézni a szülőhelyed 50 év múlva? Alkoss róla AI-képet, és nyerj a Krónikával!
2026. február 08., vasárnap

Megfelelő felszerelés nélkül kirándultak a hófödte hegyen a fiatalok, csendőrök fordították vissza őket

Két fiatalt állítottak meg a Suceava megyei hegyi csendőrök a Csalhó-hegységben, mivel megfelelő felszerelés nélkül, edzőcipőben vágtak neki a hófödte hegynek.

Megfelelő felszerelés nélkül kirándultak a hófödte hegyen a fiatalok, csendőrök fordították vissza őket
2026. február 08., vasárnap

UngRush: élettel és értékkel tölti meg Bálványosváralját, közösséggé formálja a generációkat

A helyi közösség valós igényeire adott válaszként jött létre körülbelül egy éve a Kolozs megyei Bálványosváralján az UngRush szervezet. Czira Kálmán, Mocodean Adrián, Mocodean Zsolt és Székely Evelin ötletgazdák a Krónikának beszéltek a kezdetekről.

UngRush: élettel és értékkel tölti meg Bálványosváralját, közösséggé formálja a generációkat
Hirdetés
Hirdetés