Hirdetés

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Zürichet Európa legjobb városának választották •  Fotó: Antal Erika

Zürichet Európa legjobb városának választották

Fotó: Antal Erika

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Krónika

2024. április 08., 11:012024. április 08., 11:01

Az Európai Bizottság jelentése szerint tíz európai polgárból majdnem kilenc azt mondta, hogy elégedett a városában az élettel – írja a Timeout.com portál.

A 2023-as jelentésben Zürichet Európa legjobb városának választották 83 helyszín közül. A zürichiek leginkább a munkahelyekkel, a tömegközlekedéssel, az egészségügyi szolgáltatásokkal, a levegő minőségével, a pénzügyi helyzettel és sok más mutatóval voltak elégedettek.

Hirdetés

Az egyik terület, ahol a város nem teljesített ilyen jól, (talán nem meglepő módon) a lakásárak voltak, mivel a válaszadók mindössze 11 százaléka mondta azt, hogy megfizethető lakást talált. Zürichben azonban 97 százalékos volt az élettel való elégedettség.

Egyetlen romániai helyszínként Kolozsvár is szerepel a legjobb európai városok között, a 9. helyen áll.

A jelentés szerint a kincses város lakosainak 94 százaléka elégedett, 59 százalékuk látja úgy, hogy az elmúlt öt évben fejlődött a település, 73 százalékuk szerint künnyű jó állást találni. Közben 87 százalék gondolja azt, hogy ha bajba kerül, kap anyagi segítséget.

Viszont csak 55 százalékra rúg azok aránya, akik rendszeresen használják a közösségi közlekedést, ami pedig a kerékpározási lehetőségeket illeti, Kolozsvár nevét a negatív toplistán találjuk, a lakosok alig 8 százaléka szerint pattan négy kerékre egy átlagos napon.

Szintén a negatív listán van Kolozsvár a korrupciót firtató listán is, a lakosok 77 százaléka sejt korrupciót a helyi közigazgatásban.

Top 10 legjobb város Európában, ahol érdemes élni

  1. Zürich
  2. Koppenhága
  3. Groningen
  4. Gdańsk
  5. Lipcse
  6. Stockholm
  7. Genf
  8. Rostock
  9. Kolozsvár
  10. Braga

Top 10 legrosszabb város Európában

  1. Palermo
  2. Athén
  3. Isztambul
  4. Tirana
  5. Nápoly
  6. Belgrád
  7. Róma
  8. Szkopje
  9. Miskolc
  10. Podgorica

Mint látható, a rangsor másik végén Palermo, Szicília kulturális és gazdasági fővárosa áll.

Nyilvánvaló szépsége, napsütése és mennyei ételei ellenére a megkérdezett lakosok mindössze 62 százaléka él szívesen ott. A Wall-street.ro által szemlézett jelentés szerint Palermo különösen rossz lakóhelynek számít, különösen a kisgyermekes családok számára. A lakosok mindössze 34 százaléka elégedett a város zöldfelületeivel, és csak 37 százalék elégedett az egészségügyi szolgáltatásokkal.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés