
A kolozsvári csapat magyar tagjai, Nagy Sándor és Németh Raymond
Fotó: Nagy Sándor
Saját építésű napelemes autóval hat nap alatt tette meg a Darwin és Adelaide közötti 3020 kilométeres távot a kolozsvári Műszaki Egyetem csapata. A diákokat és tanárokat egyaránt számláló, 23 fős csoport október végén a Bridgestone World Solar Challenge elnevezésű, ausztráliai versenyen vett részt. Tapasztalataikat hazatérésük után Németh Raymond elsőéves mesteris hallgató osztotta meg a Krónikával.
2023. november 12., 09:412023. november 12., 09:41
A kincses városban tanuló egyetemisták 2020-ban építették meg első napelemes autójukat, amellyel egy évvel később versenyeztek először a belgiumi Ilumen European Solar Challange-en. 2022-ben új autót alkottak, ezzel már sikeresen befejezték a belgiumi 24 órás LeManch típusú megmérettetést.
„A harmadik járművet (SolisEV3), amellyel két hete Ausztráliában versenyeztünk, kevesebb mint egy év alatt építettük meg, de felhasználva az előző autók építése során gyűjtött tapasztalatot és egyes alkatrészeket is” – mondta a Krónika megkeresésére Németh Raymond. A kolozsvári egyetemista kifejtette, ezeket a járműveket elektromos motor hajtja, amelyet akkumulátor táplál.
Kevesebb mint egy év alatt építették meg a SolisEV3 nevű járművet
Fotó: Nagy Sándor
„Önmagában egy tele akkumulátor 200-300 kilométernyi autonómiát biztosít. Ehhez még hozzáadódik az energia, amit a naptól kapunk a napelemeken keresztül. A négy négyzetméternyi napelem annyi energiát biztosított, hogy Ausztráliában napközben 65 km/órás átlagot tudtunk fenntartani anélkül, hogy energiát nyertünk volna ki az akkumulátorból” – részletezte a hallgató, aki magyarként Nagy Sándorral közösen indult a megmérettetésen a kolozsvári csapattal.
Napközben 65 km/órás átlagot tudtak fenntartani az autóval
Fotó: Nagy Sándor
Mint kifejtette, az ausztrál verseny célja felhívni a figyelmet az alternatív energiák használatának fontosságára, valamint bátorítani az innovációt az elektromos mobilitás terén, és közösséget formálni a szakmabeli tanárok, diákok, kutatók és szakemberek között. A győztes csapatok (általában neves egyetemek részéről) elismerésben részesülnek, nincsen semmiféle pénzbeli nyeremény.
Hozzátette, a napelemeket például idén teljes mértékben az egyetemen rakták össze szilícium kristályokat használva, és ezek hatékonysága nagyon közel állt azokhoz, amelyet más csapatok erre szakosodott cégektől vesznek meg készen.
A verseny egyik célja bátorítani az innovációt az elektromos mobilitás terén
Fotó: Nagy Sándor
A padlizsán, amit Erdélyben román hatásra „vinete” vagy „vineta” szóval illetnek, évezredes utat járt be Indiától a Kárpát-medencéig – ma a balkáni krémek, a görög moussaka és a török sültek nélkülözhetetlen alapanyaga.
Az időjárás is alakítja az utazási szokásokat: a kánikula által sújtott vidékeken élők egyre gyakrabban választanak olyan úti célt, ahol jóval hűvösebb a klíma. Találó kifejezés erre az új utazási trendre az angol „coolcation”.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok megsértheti az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendeletét.
Egyre több munkavállaló számára nem a korai nyugdíj a cél, hanem az, hogy ne legyen kiszolgáltatva a munkahelyének. A FIRE mozgalom követői szerint a pénzügyi függetlenség elsősorban azt jelenti, hogy bármikor nemet mondhatnak egy rossz főnökre.
Törvényben tiltotta meg a francia parlament a 15 év alatti fiataloknak a közösségi hálózatok használatát kedden. A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe.
Nagy nyári kedvenc, sokféleképpen elkészíthető és télire is elraktározható befőttesüvegben a friss zöldbab, más nevein zöldpaszuly vagy a Székelyföldön zöldfuszulyka.
Hogyan „gyártott” hamis örökösöket a Ceaușescu-rezsim és milyen módszerekkel szerzett kemény valutát a diktatúra és az ország külső adósságának finanszírozására?
Nem mindennapi látvány fogadta a hétfőről keddre virradó éjszaka a Kolozsváron közlekedő autósokat. Egy túlméretes szállítmányként közúton vontatott repülőgép miatt ideiglenesen leállt a forgalom a város egyik bevezető útján.
Elégedett vagy az arcmemóriáddal? Rögtön felismered a neves közéleti személyiségeket, legyenek azok erdélyi magyar vagy anyaországi celebek, esetleg külföldi sztárok? A Krónika nyereményjátékával most kipróbálhatod.
Ha nyár közepe, akkor Erdélyben is az egyik kedvenc gyümölcs a sárgabarack, más néven kajszibarack.
szóljon hozzá!