
Bedőházi Beáta a Mesekaland rendezvény keretében interaktív foglalkozást tartott a gyerekeknek
Fotó: Facebook/Benedek Elek Emlékház
Egyéves születésnapját ünnepelte a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség, amelynek a Kárpát-medence szinte minden részéről vannak tagjai, köztük két erdélyi tagszervezet. Bedőházi Beáta mesemondó és mesepedagógus, a Szóperencia Egyesület alapítója és Bíró Boróka Júlia, a Benedek Elek Emlékház kulturális menedzsere, Benedek Elek ükunokája az élőszavas népmesemondást népszerűsítésű rendezvényeikről, szervezeti tevékenységeikről, céljaikról beszéltek a Krónikának.
2024. június 18., 18:222024. június 18., 18:22
2024. június 19., 10:282024. június 19., 10:28
A Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség célja és feladata a magyar népmesemondó szervezetek szakmai képviselete, együttműködési lehetőségeinek megteremtése, érdekvédelme, érdekképviselete, az élőszavas népmesemondás népszerűsítése – foglalta össze a Krónika megkeresésére Bedőházi Beáta, a szövetség alapítótagjai között szereplő Szóperencia Egyesület elnöke. Hozzátette, szerinte szépen haladnak, hiszen a szövetséget négy szervezet hívta életre és egy év alatt 6 szervezettel bővült.
„Igyekszünk egymás programjait erősíteni, segíteni, együtt tervezni. A szervezet tiszteletbeli elnökségére Kovács Mariannát kértük fel, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár igazgatóját, akinek több évtizedes tevékeny múltja van a magyar mesekultúrában, nevéhez fűződik például „A népmese napja”, melyet Benedek Elek születésnapjára tűztek ki” – magyarázta a sepsiszentgyörgyi mesemondó.
„Örülünk, hogy tapasztalataikra és tudásukra támaszkodhatunk, és hálásak vagyunk mindhármuk támogatásáért. Az elmúlt évben megteremtettük a hátteret, leraktuk az együttműködés alapjait” – fogalmazott az alapító tagok egyike.
Bíró Bíborka Eszter Benedek Elekről mesélt a kisbaconi diákoknak
Fotó: Facebook/Benedek Elek Emlékház
A szövetségnek jelenleg a Kárpát-medence szinte minden részéről vannak tagjai, így hat magyarországi, két erdélyi, egy felvidéki és egy vajdasági tagszervezetet számlál, és több mint negyven mesemondót képvisel, akik közül legtöbben évtizedek óta művelik a hagyományos mesemondást. Az együttműködéssel, a feladatok ellátásával kapcsolatban Bedőházi Beáta rámutatott, folyamatosan dolgoznak a munka megosztásán.
„A szövetségnek van egy kinevezett titkára Kántor Szilvia személyében, aki rengeteg feladatot levesz a vállunkról, rendkívül operatív és következetes, így az ő segítségével közel maradunk a tengelyhez. A szervezeteinkben nem volt és nincs lehetőség az adminisztratív feladatok ellátását hozzáértő szakemberre bízni, gyakran elfáradunk ebbe egy-egy rendezvény lebonyolításánál. Felüdülés megtapasztalni, amikor valaki a háttérből gyönyörű rendet tart, áldozatos munkájával” – magyarázta a Szóperencia Egyesület elnöke. Hozzátette, kommunikációért felelős kollégájuk is van már, ezt a feladatot egyelőre Draskóczy Noémi vállalta fel, de mindannyian igyekeznek lehetőségeikhez mérten besegíteni.
A Szóperencia Egyesület elnöke előszeretettel népszerűsíti a hagyományos élőszavas mesemondást
Fotó: Facebook/Benedek Elek Emlékház
A Tekergő Meseösvény kis testvéreként létrejött Szóperencia Egyesület a szövegfolklór tovább éltetését, a kulturális életben való megjelenését tűzte ki célul Erdélyre összpontosítva. Számos rendezvényre visznek hagyományos élőszavas mesemondás köré felépített programot, iskolákban is népszerűsítik a műfajt. Az egyesület hívta életre az Erdélyi Mesemondó Találkozót, amelyet idén októberben már harmadik alkalommal szerveznek. „Ezt a rendezvényt első perctől a Világszárnya alapító tagszervezetei támogatták, amikor még nem is volt intézményes kerete az összefogásunknak. A szakmai találkozó a különböző meseirányzatok közti átláthatósági felületek létrehozását szeretné acélozni” – fogalmazott Bedőházi Beáta.
„Ami a Benedek Elek Emlékházzal való közös munkát illeti, büszkén mondhatjuk, hogy a találkozó keretében jó kapcsolat jött létre, és Kisbaconban már több alkalommal volt hagyományos élőszavas mesemondáshoz kapcsolódó esemény, amire korábban nem volt példa, sőt az emlékház megnyitotta kapuit a helyi gyerekek számára, kifejezetten hozzájuk szóló programmal, melynek szintén az általunk képviselt élőszavas mesemondás adta a gerincét. A második találkozót közösen szerveztük Kisbaconban, és a harmadikat ismét közösen tervezzük, Benedek Elek születésének 165. és az emlékház megnyitásának 55. évfordulója jegyében” – részletezte a mesepedagógus.
Bíró Bíborka Eszter és Bíró Boróka Júlia Kovács Mariannal (jobbra) beszélgetett a történetmesélés világnapja alkalmából
Fotó: Facebook/Benedek Elek Emlékház
Az erdélyi rendezvények kapcsán Bíró Boróka Júlia elmondta, egy év leforgása alatt több olyan program is megvalósult, amelyben a Benedek Elek Emlékházzal nem csak szakmai, hanem aktív programszervezői szerepet is vállaltak. Ezek között szerepelt a tavaly szeptemberben Kisbaconban tartott
A Világszárnya alapító- és tagszervezetei színes szakmai programmal képviseltették magukat a II. Erdélyi Népmesemondó Találkozón is. „A főszerep itt is az élőszavas mesemondásé volt, a húgommal, Bíró Bíborka Eszterrel közösen Benedek Elek hagyatéka a mesereneszánsz tükrében címmel tartottunk előadást ezen a rendezvényen. Idén márciusban pedig az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Pintér Zsolt, a Világszárnya elnöke és Kovács Marianna tiszteletbeli elnök meghívtak bennünket Százhalombattára, ahol a történetmesélés világnapja alkalmából családtörténeteket meséltünk Bíborkával az érdeklődő közönségnek” – elevenítette fel a Krónika érdeklődésére Benedek Elek Emlékház kulturális menedzsere.
Hozzátette, a Kisbaconban tartott mindenkori rendezvényeik egyik fontos momentuma az emlékház bemutatása. „Édesanyánk, Bíró Enikő, Benedek Elek dédunokája és édesapánk, Bíró Béla, húgom, Bíborka, illetve jómagam egy-egy ilyen program alkalmával résztvevők, vendégek százainak tartunk előadást a múzeumban, bemutatva neves elődünk tárgyi és szellemi hagyatékát” – hangsúlyozta a nagy mesemondó ükunokája.
A II. Erdélyi Népmesemondó Találkozó egyik programpontja volt a Benedek Elek Emlékház tárlatvezetéssel egybekötött látogatása
Fotó: Facebook/Benedek Elek Emlékház
Az egyéves születésnap alakalmából kitűzött célokat illetően elmondta, az emlékház perspektívájából fontosnak tartják mind az országon belüli, mind a határon átívelő együttműködéseket a Világszárnyát alapító tagokkal, és más, később csatlakozott szervezetekkel egyaránt. „Azt látjuk, hogy szükség van új típusú programokra, amelyek keretében interaktívan és interdiszciplinárisan foglalkozhatunk a mesével, illetve a mesemondással.
A Szóperencia Egyesület ugyanakkor azt szeretné, hogy minél több mesemondó legyen, ehhez képzésekkel kívánnak hozzájárulni, és segíteni, hogy minél több pedagógus szeresse meg a mesei nyelv használatát, a hagyományos mesemondást. „Igyekszünk feltérképezni a mesemondáshoz kapcsolódó műhelyeket, és népszerűsíteni azokat, illetve segítünk eljuttatni minél több helyre. Immár tíz, pedagógusokat képző felsőfokú intézménybe – köztük erdélyi tanintézményekbe is – ígértünk műhelynapokat, hogy ízelítőt adjunk a hagyományos mesemondás varázsáról” – vázolta terveiket Bedőházi Beáta, hozzátéve, hogy a szövetségbe készséggel fogadnak jelentkező szervezeteket, amelyek a Világszárnya alapításakor megfogalmazott feltételeknek megfelelnek, illetve el tudják fogadni azokat.

Hiánypótló és egyedi az erdélyi szakmai eseménytérben a hétvégén Kisbaconban rendezendő népmesemondó találkozó. A második alkalommal megvalósuló rendezvény céljáról és kínálatáról Benedek Elek ükunokája is beszélt a Krónikának.
A dicsőszentmártoni általános iskola néptánccsoportjaként indult, ma már Maros megye egyik legismertebb és legelismertebb amatőr tánccsoportja a Kökényes. A húsz éves múltra visszatekintő együttes vezetőjével Fodor Sándor Józseffel beszélgettünk.
Lezárta szombaton a rendőrség a londoni Tower egy részét, miután tiltakozók étellel kenték össze a brit korona kiállítási vitrinjének üvegét. A helyszínen négy embert őrizetbe vettek.
Hetedik éve tartotta meg hagyományos Mikulás-napi motoros felvonulását Sepsiszentgyörgyön a Független Motorosok Egyesülete. A Mikulás motoros segédei idén is több mint 2200 ajándékcsomagot vitt a háromszéki óvodákba, bölcsődékbe és intézményekbe.
A Google közzétette a romániai internetezők 2025-ös legnépszerűbb kereséseit. A toplistát politikusok vezetik, de új telefonok, a Squid Game sorozat, hagyományos báránydrob receptje és mesterséges intelligenciával kapcsolatos témák is szerepelnek.
Egy friss kutatás szerint a 12 éves kor előtt okostelefonhoz jutó gyerekeknél drámaian nő az elhízás, az alváshiány és a depresszió kockázata. A szakértők hangsúlyozzák, a túl korai okostelefon-használat komoly egészségügyi következményekkel járhat.
A biztosítótársaság 2025 januárjában, a dák műkincsek elrablása előtt figyelmeztette a Drents Múzeumot, hogy a vitrinek üvegei nem elég erősek. Ez be is igazolódott – közölte dokumentumokra hivatkozva a holland RTL Nieuws televíziós csatorna.
Harmincadik születésnapját ünnepli december 13-án a kincses városi Perspektíva Diáklap. A szerkesztőség szerint a jubileum nemcsak visszatekintés az elmúlt évtizedekre, hanem annak ünneplése is, hogy az újság a mai napig képes életben maradni.
Az önkéntesek világnapja alkalmából idén különleges kezdeményezésre hívja a természetbarátokat és segítőkész önkénteseket a Milvus Csoport: december 13-án faültetést szerveznek a 2025-ös év veszélyeztetett fajának választott szalakóta védelmében.
A Vidraru víztározó leeresztése során egy több mint 25 éve rejtélyes körülmények között eltűnt turistahajó roncsai kerültek elő. Az 1990-es években elsüllyedt hajó fémváza erősen korrodált állapotban van, de még mindig felismerhető az eredeti formája.
Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.
szóljon hozzá!