Hirdetés

Téli nagytakarítás

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Labdarúgás: Változások több élvonalbeli csapat játékoskeretében. Jelentős játékosmozgások várhatók a Liga 1 néhány labdarúgócsapatánál. A legnagyobb változások a sereghajtó Kolozsvári U játékoskeretében lesznek: a vezetők legalább 13 futballistától szeretnének megválni a téli szünetben.

Gazda Árpád

2007. december 20., 00:002007. december 20., 00:00

Az egyetemistacsapat vezetõsége elfogadta Gheorghe Mulþescu tréner jelentését az U szereplésével kapcsolatosan, és felkarolta a szakember kezdeményezését, amely szerint a játékoskeretet alaposan át kell alakítani a bennmaradásért vívott harc sikere érdekében. „Tíz játékost átadólistára tettünk, három futballistával pedig szerzõdést bontottunk. Aki nem bizonyított, annak távoznia kell\" – nyilatkozta Alin Tiºe klubmenedzser. Az U vezetõségének döntése szerint Tudor, Cruºoveanu, Bolohan, Iodi, Baciu, Coman, Negrean, a két Jovanovics, Park és Hacsatrian átadólistára került, míg Sabóval, Szolomajerrel és Zongóval szerzõdést bontottak. Mulþescu 800 ezer eurót plusz az eladottak árát költheti el új igazolásokra.

A távozásra kényszerítettek mellett olyan játékos is akad a sereghajtó keretében, akihez ragaszkodik a vezetõség: Gogáért 800 ezer eurót kínált a Temesvári Poli ám a kolozsváriak nemet mondtak az ajánlatra. A bánságiaknak viszont George Becalival már sikerült megegyezniük: a Steaua tulajdonosa beleegyezett, hogy Bãdoi Temesvárra szerzõdjön. A Poli cserébe lemondott arról a 30 százalékról, amely Emeghara átigazolási díjából illette volna meg õket, ha a játékos külföldre szerzõdik. A Steaua lemondana Zahariáról is, akit Vasluiba várnak, valamint Cristoceáról, Croitoruról és Iacobról is. Dicã és Neaga csak jó ajánlat esetén távozhat. Becali a távozókat dél-amerikai játékosokkal helyettesítené. A Poli is megválna néhány játékosától: McKain, Omoduemuke és Dancia került átadólistára.

Hírösszefoglaló

Negrean ittasan balesetezett

Parkoló autókba rohant gépkocsijával Sandu Negrean, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának átadólistára tett játékosa. A futballista keddrõl szerdára virradó éjszaka Kolozsváron elveszteítte uralmát gépkocsija felett, amely az út szélén álló autókba rohant, hét jármûvet megrongálva. A helyszínre érkezett rendõrök megállapították, Negrean ittasan vezetett. A több tízezer eurós károkat a játékos biztosítója fizeti ki. Negrean ellen eljárás indult.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés