Hol is lesz a futball-vb!? – Dél-Afrika bemutatása

Az Afrika déli részén, az Atlanti- és az Indiai-óceán között fekvő ország messze az afrikai átlag felett használta ki adottságait, ám a belső ellentétek sokáig nemzetközi elszigeteltséget vontak maguk után.
Dél-Afrika a kontinens legvirágzóbb gazdasága, 2008-ban a nemzeti össztermék közel 277 milliárd dollár volt, vagyis az egész földrész GDP-jének az egyötödét ez az állam termelte ki. És bár bányászata igen jelentős (a világ aranytermelésének közel a felét adja az ország), mindezt nem csak ásványi kincsei értékesítésével érte el: Dél-Afrika ipari és turisztikai szempontból is fejlettnek számít. Igaz, mindez magas munkanélküliséggel és bűnözéssel jár együtt.

Az emberiség bölcsője

Dél-Afrika nyugodtan nevezhető az emberiség egyik bölcsőjének: 4-6 millió évvel ezelőtt az ország területén éltek a legkorábbi ismert két lábon járó emberfélék. A több millió éves archeológiai leletek alapján Dél-Afrika nagy valószínűséggel az egyike azon területeknek, ahol az emberré válás végbement.
Az őslakosok – a pásztorkodó hottentották, a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató busmanok és a bantu nyelveket beszélő koszák, zuluk, csvanák, szotók és vendák – életében a 17. század közepétől következett be gyökeres változás: ugyan a portugál Bartolomeo Diaz 1488-ban már megkerülte a Jóreménység fokát, a fehér ember jóval később vetette meg a lábát ezen a vidéken. Jan van Riebeeck a Holland Kelet-indiai Társaság megbízásából csak 1652-ben létesített erődített támaszpontot a mai Fokváros helyén. Ennek nyomán hollandok és francia hugenották érkeztek az országba, akiknek az utódai később afrikánereknek vagy búroknak nevezték magukat.

A rabszolgatartó búrok hamarosan egyre erősebb brit terjeszkedéssel találták szembe magukat. Az angolok 1795-ben szállták meg Afrika déli részét, melyet 1806-ra vettek végleg birtokba. Fegyveres konfliktusok azonban nem csak a búrok és az angolok között zajlottak; az ország belsejében a kosza és a zulu törzsek álltak ellen a fehérek hódításának. A brit expanzió azonban folyamatosan az ország északi és nyugati területei felé szorította ki a búrokat, akik így az őslakosok további leigázásával szereztek maguknak újabb területeket. Így jött létre a független Transvaal és Oranje Szabadállam, amelyek elfoglalásáért az angolok előbb 1880–1881, majd 1899–1902 között vívtak véres, a civileket sem kímélő háborút.

Apartheid, elszigeteltség

Időközben az arany- és gyémántlelőhelyek sorozatos feltárásával az ország látványos fejlődésen ment keresztül. A 19. században gomba módra szaporodtak a majdani nagy iparvárosok elődei, kikötők, közutak és vasútvonalak épültek, létrejöttek a modern bankrendszer alapjai. Rengeteg bevándorló érkezett, a britek Indiából is toboroztak munkaerőt. A legyőzött búr köztársaságok brit gyarmatokká lettek, melynek eredményeként a Dél-afrikai Unióban egyesítették Fokföld, Natal, Oranje és Transvaal tartományokat – 1910. május 10-én kiáltották ki az új brit autonóm domíniumot.

Ekkortól még erősebbé vált a színes bőrűek (feketék, indiaiak) faji megkülönböztetése. Az őslakosokat igyekeztek rezervátumba zárni, illetve kirekeszteni a döntéshozásból. Dél-Afrikában indult Mahatma Gandhi politikai pályafutása, aki 1906 és 1913 között passzív ellenállást szervezett az indiaiakat sújtó korlátozó törvények ellen. A második világháború után a búr Nemzeti Párt került hatalomra, és az új kormány hivatalosan is meghirdette az apartheidet, a faji elkülönítés már addig is alkalmazott politikáját. A törvények megtiltották a fehérek és a „nem fehérek” közötti házasságkötést, biztosították, hogy a fehérek, a feketék és az ázsiai színes bőrűek a városokban külön-külön területeken lakjanak. Időközben a volt afrikai gyarmatok egymás után nyerték el függetlenségüket, és hevesen támadták a rasszista Dél-Afrikát. A kormány népszavazást rendezett az ország jövőjéről, amelyen csak a fehérek vehettek részt: ennek következményeként a Dél-afrikai Unió 1961. január 31-én kilépett a Brit Nemzetközösségből, és megszűnt, majd felvette a Dél-afrikai Köztársaság nevet.

Bár 1963-ra a föld államainak mintegy 60 százaléka bojkottálta az országot, a kormány folytatta az apartheid-politikát, és igyekezett elhallgattatni az ellenzéki vezetőket. Az emberjogi aktivista Nelson Mandelát 1964-ben életfogytiglani fegyházra ítélték, másokat azonban ki is végeztek. A szomszédos államok egységes fellépést sürgettek az apartheid ellen, így az ország Namíbiával, Lesothóval és Angolával is fegyveres konfliktusba keveredett. A nyolcvanas évek végére azonban a nemzetközi bojkott annyira erős lett, hogy az már a gazdaságot is látványosan visszavetette.

Dél-Afrika ’89-e

Akárcsak Kelet-Európában, Dél-Afrikában is 1989-ben következett be látványos fordulat: az államfői posztra a Nemzeti Párt liberális szárnyát vezető Frederik Willem de Klerk került, aki felgyorsította a korábban csak papíron beindult reformfolyamatot. Egy évvel később feloldották a fekete politikai szervezetek betiltását, 27 évi raboskodást követően szabadon engedték Nelson Mandelát, majd 1991-ben hatályon kívül helyezték a rasszista törvényeket. Az új helyzet azonban elmérgesítette az ellentétet a feketék szervezetei között, ez pedig több helyen vérengzésekhez vezetett. Ám 1994-ben így is sikerült megtartani az ország első szabad választását, amelyen Nelson Mandela pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC), győzött. A fehérek uralma hivatalosan 1994. május 10-én ért véget, amikor Mandela a Dél-afrikai Köztársaság új elnökeként letette a hivatali esküt.

Az ország az új alkotmány értelmében kilenc tartományra oszlik, a lakosságon belül az afrikai feketék aránya mintegy 80 százalék, a fehéreké pedig mintegy 10. Az utóbbiak 90 százaléka városlakó, de Dél-Afrika amúgy is erősen urbanizált állam, az összlakosság több mint fele él városokban. A legnagyobb település a 8,8 millió lakosú Johannesburg, amelyet Fokváros (3,6 millió) és Durban (3,2 millió) követ. A bűnözés mellett az AIDS nagyarányú elterjedése is jelentős gondot okoz az országban: 2003-as adatok szerint a lakosság 21,5 százaléka (5,3 millió ember) volt HIV-fertőzött.

A természeti adottságok alapján azonban Dél-Afrika sok része maga a földi paradicsom. A mintegy 3000 km-es partvonallal rendelkező ország a mérsékelten meleg szubtrópusi övezetben fekszik. Ennek következtében a délen fekvő Fokvárosban 12 °C, a keleti partvidéken lévő Durbanban 18 °C, az ország belsejében lévő Johannesburgban pedig 10 °C az átlagos téli, azaz júliusi hőmérséklet. A nyári (januári) átlaghőmérséklet nyugaton 21 °C, a keleti tengerparton és a felföldön 25 °C.