
Döntetlen. A magyar válogatott 0-0-s döntetlent játszott Budapesten a görögökkel
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
2026. április 01., 07:342026. április 01., 07:34
2026. április 01., 18:342026. április 01., 18:34
A nemzeti együttes összességében veszélyesebben futballozott az ellenfelénél, több helyzete volt, de nem tudott betalálni.
Nagyobb iramban kezdődött a meccs, mint három napja Szlovénia ellen, mindkét fél lendületesebb akciókat vezetett, ennek megfelelően az első helyzetre mindössze hét percet kellett várni, de Sallai közeli próbálkozását Colakisz lábbal védte. Alig néhány perccel később Tóthnak is akadt védeni valója egy szögletet követően. Ahhoz képest, hogy tét nélküli volt a mérkőzés, kifejezetten élvezetes játékot produkált a két csapat.
A játékrész derekán Szoboszlai éles szögből elvégzett szabadrúgását hárította a görög kapus, Tóth Alex pedig a betörése után nem találta el a kaput.
Az első félidő második felére valamelyest visszaesett a tempó, de még így is színvonalasabb volt a találkozó, mint a szlovénok elleni. Ekkor a kapuk már kevésbé forogtak veszélyben a szünetig, bár a pihenő előtti utolsó öt percben a vendégeknek volt három jó kísérletük is, de a védelem és Tóth hatástalanította ezeket.
Marco Rossi szövetségi kapitány három cserével próbálta frissíteni a csapatát, amely ismét lendületesebben kezdett futballozni.
Alapvetően a magyarok irányították a játékot, azonban a gyors görög akciókban is volt veszély, egy ilyen támadás végén Pavlidisz kiszorított helyzetből, szinte nullszögből a kapufát találta el – a lövésbe Tóth Balázs beleért. A második félidő felénél ugyanúgy alább hagyott az iram, mint az elsőben, így kevés izgalom volt.
A magyarok legközelebb június 5-én a finneket fogadják a Puskás Arénában, majd négy nappal később a kazahokat Debrecenben.
Barátságos mérkőzés:
Magyarország-Görögország 0-0
Puskás Aréna, 60 000 néző, v.: Florian Badstübner (német)
sárga lap: Osváth (63.), illetve Kulierakisz (48.), Rota (91.)
Magyarország:
Tóth B. – Bolla (Osváth, a szünetben), Orbán, Dárdai M., Kerkez – Schäfer, Vitális (Szűcs T., 67.) – Redzic (Lukács, a szünetben), Tóth A. (Bárány, a szünetben; Schön, 77.), Szoboszlai – Sallai
Görögország:
Colakisz (Cifcisz, 78.) – Vajanidisz, Recosz (Muzakitisz, 78.), Kulierakisz, Cimikasz – Kurbelisz, Triantisz – Maszurasz (Rota, 78.), Bakaszetasz (Tetteh, 67.), Colisz – Pavlidisz
Sorozatban harmadszor is lemaradtak az olaszok a részvételről
Az olasz labdarúgó-válogatott sorozatban harmadszor nem vehet részt a világbajnokságon, mivel tizenegyesekkel alulmaradt a keddi pótselejtezőjén Bosznia-Hercegovinában.
Az európai pótselejtezők egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy a négyszeres aranyérmes olasz csapat harmadszorra sikerrel veszi-e a „pótvizsgát” és 2014 után ismét kijut-e a világbajnokságra. Az olaszok az első negyedóra végén gólt szereztek, de helyzetük jelentősen nehezedett, amikor a 41. percben Bastonit durva belépőért kiállította a bíró. Sokáig szívósan tartották magukat a vendégek, Tabakovic azonban a 79. percben jó helyen állt egy kapu előtti kavarodásnál és a hálóba juttatta a labdát. A hosszabbításban nem esett gól, következett a tizenegyespárbaj, melyben a bosnyákok nem hibáztak, egymás után négy kísérletük eredményes volt, olasz részről viszont Esposito csúnyán fölé lőtt, Cristante pedig a felső lécre bombázott.
Olaszország nyolc éve a svédekkel szemben maradt alul 1-0-s összesítéssel, négy esztendeje pedig már a pótselejtező elődöntőjében kikapott Észak-Macedóniától, ráadásul hazai pályán. A bosnyákok 2014 után másodszor szerepelhetnek vb-n.
Ugyancsak tizenegyesrúgásokkal dőlt el a cseh–dán párharc. A csehek már a 3. percben előnybe kerültek otthon, a vendégek azonban a hajrá előtt egyenlíteni tudtak. A ráadásban, a 100. percben Krejci révén megint a hazaiak vezettek, majd Högh a második dán fejesgóllal ismét visszahozta a meccsbe csapatát. A tizenegyespárbajban a dánok háromszor hibáztak, a csehek pedig csak egyszer, így az ötödik rúgókra már nem került sor. A csehek az előző körben az íreket is tizenegyesekkel múlták felül, szintén otthon és ugyancsak 2-2 után.
A most először 48 csapatos világbajnokságot június 11. és július 19. között három országban, Mexikóban, Kanadában és az Egyesült Államokban rendezik meg.
Európai vb-pótselejtezők, döntők:
Bosznia-Hercegovina – Olaszország 1-1 (0-1) – tizenegyesekkel: 4-1
gólszerzők: Tabakovic (79.), illetve Kean (15.)
piros lap: Bastoni (41., olasz)
Csehország-Dánia 2-2 (1-0, 1-1, 2-1) – tizenegyesekkel: 3-1
g.: Sulc (3.), Krejci (100.), illetve Andersen (72.), Högh (111.)
Svédország-Lengyelország 3-2 (2-1)
g.: Elanga (19.), Lagerbielke (44.), Gyökeres (88.), illetve Zalewski (33.), Swiderski (55.)
Koszovó-Törökország 0-1 (0-0)
g.: Akturkoglu (53.)
Románia kikapott a szlovákoktól
Barátságos mérkőzéseket is játszottak szerdán este, amelyekben Románia is érdekelt volt, miután csütörtökön 1-0-s vereséget szenvedett a törököktől a vb-selejtezők első fordulójában.
A román válogatott Pozsonyban lépett pályára, ahol 2-0-s vereséget szenvedett Szlovákiától. A mérkőzés Mircea Lucescu szövetségi kapitányi mandátumának végét is jelentette, az edző ugyanakkor már most sem volt ott a stadionban, miután vasárnap rosszul lett, és kórházba kellett szállítani.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!