Hirdetés

Fernando Alonso átvette Michael Schumacher szerepét

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Közvetlenül a rajt után úgy tűnt, látványos csatát és torokszorító izgalmat hoz a silverstone-i Brit Nagydíj: a három élcsapat legjobb versenyzői – Fernando Alonso (Renault), Kimi Räikkönen (McLaren–Mercedes) és Michael Schumacher (Ferrari) indulhattak az élről, ami előrevetítette a kiélezett összecsapás lehetőségét.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. június 12., 00:002006. június 12., 00:00

Forma–1
Ráadásul az első rajtkockából induló Alonso kezdetben nem tudott meglépni üldözői elől, miután már a második körben be kellett küldeni a biztonsági autót. Speed (Toro Rosso) ugyanis nekikoccant Ralf Schumachernek (Toyota), aki elkezdett ide-oda szédelegni a pályán, a mögüle nagy sebességgel érkező Webber (Williams–Cosworth) pedig már nem tudta kikerülni, és oldalba kapta a német autóját.
A biztonsági autó kiállása után azonban mégiscsak helyre állt a „rend”, Alonso egymás után futotta a leggyorsabb köröket, és folyamatosan elszakadt üldözőitől, így aztán a csillagok háborúja helyett a rajongók végignézhették, amint a Renault – hasonlóan ahhoz, ahogy az elmúlt években a Ferrari – módszeresen végigalázza a mezőnyt a silverstone-i pályán. Nagy csata végül csak a második helyért alakult ki, majd teljesen váratlanul el is dőlt, miután, bár úgy tűnt, hogy a harmadik helyen autózó Schumacher nem tudja utolérni az utóbbi hetek fejlesztései nyomán följavult McLarent, a második boxkiállás után mégiscsak sikerült megelőznie Räikkönent. Ám, bár a hétszeres világbajnok a végére láthatóan tövig nyomta a gázpedált, arra már nem volt esélye, hogy elvegye Fernando Alonsótól az újabb győzelmet.


A Monacói Nagydíj pontszerzői: 1. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 2. Michael Schumacher (német, Ferrari), 3. Kimi Räikkönen (finn, McLaren–Mercedes), 4. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 5. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 6. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren–Mercedes), 7. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 8. Jacques Villeneuve (kanadai, BMW–Sauber). A pontverseny állása, pilóták: 1. F. Alonso 74 pont, 2. M. Schumacher 51, 3. K. Räikkönen 33, 4. G. Fisichella 32, 5. J-P. Montoya 26, 6. F. Massa 24, 7. J. Button (brit, Honda) 16, 8. R. Barrichello (brazil, Honda) 13, 9. N. Heidfeld 10, 10. R. Schumacher (német, Toyota) 8, 11. D. Coulthard (brit, Red Bull–Ferrari) 7, 12. J. Villeneuve 7, 13. M. Webber (ausztrál, Williams–Cosworth) 6, 14. N. Rosberg (német, Williams–Cosworth) 4, 15. C. Klien (osztrák, Red Bull–Ferrari) 1. Konstruktőrök: 1. Renault 106 pont, 2. Ferrari 75, 3. McLaren 59, 4. Honda 29, 5. BMW–Sauber 17, 6. Williams 10, 7. Toyota 8, 8. Red Bull 8.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés