„Van benne áldozat rendesen” – beszélgetés a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta Európa-bajnoki ezüstérmes birkózóval

Annak idején az iskolában is muszáj volt elfelejtenem a vakációkat, a kirándulásokat. Sajnos ezekben sosem tudtam részt venni. Fizikailag is nagyon megterhelő, sok munkával jár. Vannak kisebb-nagyobb sérülések is, tehát van benne áldozat rendesen.

– De nem bántad meg...

– Jaj, nem bánom!

– Nem igazán nőies sport a birkózás, kifejezetten kemény. Mi az, amiért mégis ezt választottad?

– Hát nem nőies. Először csak hobbinak választottam. Amikor kicsi voltam, nekem úgy tűnt, hogy ez csak egy játék. Idővel, ahogy megnyertem az első országos bajnokságomat, ahogy kezdtem jobb lenni, akkor apukám is kezdett jobban támogatni, hogy menjek, és így maradtam a sportnál.

– Hogyan találkoztál a birkózással?

– A gyermekorri barátnőm járt birkózni, és általa. Ő már járt pár éve, idősebb is volt nálam két évvel, és mondta, hogy menjek, nézzem meg. Egyszer voltam, másodszor már én is beálltam. Én maradtam, ő viszont azóta már abbahagyta.

– Te pedig azóta nyered az érmeket, és válogatott vagy, és mint minden sportolónak, neked is az olimpiai részvétel az álmod….

– Igen. Remélhetőleg Tokió meg is lesz.

– Mikor lesz a kvalifikáció a 2020-as nyári játékokra?

– Lesz a világbajnokság szeptemberben. Onnan az első hat kvalifikál, ami azt jelenti, hogy az első és a második helyezett, valamint a két harmadik és a két ötödik jut ki. Aztán jövő év elején lesznek kvalifikációs turnék. Kettő vagy három, ahol az első kettő kvalifikál.

– Már le vannak szervezve az edzőtáborok?

– Még nincs minden leszögezve. Év elején kapunk egy programot, de sajnos nem mindig sikerül tartani.

– Általában otthon szoktál edzeni?

– Nem, a válogatottal.

– Milyen a hangulat?

– A csapatban jó. Az edzővel viszont nem vagyok valami jóban, ezért nem is nagyon jó a felkészülésem vele. De van más edző, aki segített, és az otthoni edzőm is segített.

– De most, hogy ezüstérmet nyertél, nem változott meg a viszonyotok?

– Egyáltalán nem változott. Valamilyen szinten én úgy érzem, hogy ő nem is annyira örült ennek az éremnek. De az a lényeg, hogy akik tényleg foglalkoztak velem, azok mellém álltak, és örültek, ott voltak mellettem akkor is, amikor nyertem, és akkor is, amikor kikaptam. Az edzők sírtak, amikor kikaptam. Az otthoni edzőm Mátéfi Árpád. Ő az edzőm a klubnál és kicsi korom óta foglalkozik felem. Azonkívül van még egy másik edző, aki az utóbbi négy hónapban nagyon sokat foglalkozott velem, őt Claudiu Micleának hívják. Ők persze csalódottak voltak a döntő után, de ott voltak mellettem. Minden rendben van, ők a lényeg, a többi nem számít.

– Nemzetközi porondon immár felnőttmezőnyben vannak-e esetleg olyan versenyzők, akikre példaképként tekintesz, és szeretnél velük megmérkőzni?

– Nem mondanám. Vannak sportolók, akikre úgymond felnézek, de nem mondanám példaképnek. Külön megmérkőzni? Akárkivel, nincs olyan, akivel különösen szeretném összemérni magam.

– Jön a húsvét, azt otthon töltheted?

– Ha minden igaz, akkor otthon leszek, de azt hiszem, hogy én már az utóbbi öt évben egyáltalán nem ünnepeltem a húsvétot. Az edzéseket nem nagyon lehet kihagyni. A válogatottnál azt mondjuk, hogy a sportban nincs ünnep.

– Hogyan vészeled át a sérüléseket?

– Volt részem jó pár sérülésben. Az igazság, hogy a fájdalomtűrő képességem elég nagy, és ennek köszönhetően sokszor figyelembe sem veszem, ha fáj valami, tudom, hogy birkóznom kell. Gerincemmel van probléma, de nem veszélyes. Gyakorlatokkal mindent helyre lehet rakni. Tavaly júniusban kiment a könyököm. Akkor volt másfél hónap kispad. Most az Eb előtt a vállammal volt problémám, úgyhogy minden évre kerül valami, de nem annyira veszélyesek, hogy ne tudnék birkózni.