
Győzelem. Kimi Antonelli haladt át először a Forma–1-es Japán Nagydíj célvonalán
Fotó: Facebook/Mercedes-AMG Petronas F1 Team
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
2026. március 29., 10:282026. március 29., 10:28
2026. március 29., 10:342026. március 29., 10:34
A fiatal pilóta sorozatban második Forma–1-es futamgyőzelmét aratta, igaz,
Antonelli mögött a konstruktőri vb-címvédő McLaren ausztrál pilótája, Oscar Piastri ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Charlec Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője állhatott fel.
Az egyéniben címvédő brit Lando Norris ötödik lett a másik McLarennel, Antonelli brit csapattársa, a szezonnyitó ausztrál viadalon győztes és eddig az összetettben élen álló George Russell pedig negyedikként zárt.
Izgalmasan alakuló, sok helycserét hozó rajtot láthatott a teltházas szuzukai létesítmény közönsége:
Az első kör végén Piastri, Leclerc, Norris volt az élen száguldók sorrendje, negyedikként Russell, ötödikként Lewis Hamilton (Ferrari), hatodikként Antonelli érkezett.
A két Mercedes-versenyző aztán elkezdte kihasználni a versenyautójában rejlő teljesítménykülönbséget, de ez Russellnek sikerült jobban, ő ugyanis egészen a második helyig jött fel néhány előzést követően, azaz üldözőbe vette Piastrit. Antonelli közben „beszorult” Leclerc és Norris mögé, és csak a 12. körben tudta lehagyni a brit vb-címvédőt, majd négy körrel később Leclerc-t is megelőzte, de a monacói ferraris azonnal visszavette a pozícióját.
A kerékcserék sorát az első hatosból Norris kezdte a 17. körben, amelyet követően Leclerc, majd az élről Piastri is a boxba hajtott friss abroncsokért.
A vezetést átvevő Russell a 22. körben tudta le a kerékcseréjét, pechjére szinte azonnal ezután a pályára hajtott a biztonsági autó Oliver Bearman (Haas) balesete miatt. Az ebben a periódusban végrehajtott boxkiállással Antonelli az élről kiállva az élen is tért vissza a pályára, de pozíciókat nyert Hamilton is, aki csak ekkor kapott új gumikat az autójára.
A Ferrari monacói pilótája aztán hamar kettőt is előzött, elment Russell, majd Hamilton mellett, végül pedig nagyot küzdött az utolsó körökben Russell-lel, de a leintésig megtartotta a harmadik pozíciót.
Antonelli sikerét ugyanakkor a hajrában már semmi nem veszélyeztette, míg az első két futamon elrajtolni sem tudó Piastri ezúttal egy szép második helyet hozott a McLarennek. A négyszeres világbajnok Max Verstappen (Red Bull) nyolcadik lett.
A világbajnokság a közel-keleti fegyveres konfliktus okán törölt futamok elmaradása miatt több mint egy hónap szünet után, május első hétvégéjén folytatódik Miamiban.
Végeredmény, a vb-pontversenyek állása
A vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):
Végeredmény, Japán Nagydíj, Szuzuka (53 kör, 307,471 km, a pontszerzők):
1. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:28:03.403 óra
2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 13.722 másodperc hátrány
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 15.270 mp h.
4. George Russell (brit, Mercedes) 15.754 mp h.
5. Lando Norris (brit, McLaren) 23.479 mp h.
6. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 25.037 mp h.
7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 32.340 mp h.
8. Max Verstappen (holland, Red Bull) 32.677 mp h.
9. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 50.180 mp h.
10. Esteban Ocon (francia, Haas) 51.216 mp h.
pole pozíció: Antonelli
A vb-pontversenyek állása 3 futam után (még 19 van hátra):
versenyzők:
1. Antonelli 72 pont
2. Russell 63
3. Leclerc 49
4. Hamilton 41
5. Norris 25
6. Piastri 21
7. Oliver Bearman (brit, Haas) 17
8. Gasly 15
9. Verstappen 12
10. Lawson 10
11. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 4
12. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 4
13. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 2
14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 2
15. Ocon 1
16. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1
csapatok:
1. Mercedes 135 pont
2. Ferrari 90
3. McLaren 46
4. Haas 18
5. Alpine 16
6. Red Bull 16
7. Racing Bulls 14
8. Audi 2
9. Williams 2
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!