Vízválasztóhoz érkezett az erdélyi magyar irodalom – Lövétei Lázár László szerkesztő a legújabb szépirodalmi antológiáról

Hozzátette, másik fontos szempont volt, hogy – legalább egy-egy írás erejéig – megemlékezzenek időközben elhunyt kollégákról (például Bogdán Lászlóról, Szőcs Gézáról), illetve fontos irodalmi évfordulókról is (Hervay Gizella, Tamási Áron). Utóbbiakkal kapcsolatban egészen remek esszék íródtak 2022-ben, sajnálta volna ezeket kihagyni az antológiából.

Erről vallanak a ’90-es évek különböző ilyen jellegű próbálkozásainak sikerei és kudarcaiˮ – írta Ferenczes. Bő húsz évvel az első Erdélyi Szép Szó után kijelenthető, hogy igazuk volt Ferenczeséknek: vers és próza nem bántották egymást az elmúlt évek antológiáiban, ehhez nyilván Fekete Vince kifinomult szerkesztői szimata is kellett, aki egészen az idei évig az antológiák anyagát válogatta.

A költő úgy fogalmazott, nagyon szép esszéket írtak a tavalyi évben is a kollégák – például Bakk Miklós az alternatívakereső Molnár Gusztávról, vagy Demeter M. Attila „a hit grammatikájárólˮ – , szerinte kár lett volna mellőzni ezeket a szövegeket. „Nem beszélve arról, hogy – legalábbis Hamvas Béla szerint – az európai embernek csak egyetlen par excellence európai műfaja van: az esszé. Márpedig Erdély, reményeim szerint, még mindig Európához tartozik” – mondta a szerkesztő.

„Ki beszél még transzilvánul?”

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy Lövétei meglátása szerint milyen az a jelenkori „erdélyi belső táj”, ami a kötet anyagából – illetve a kötetbe esetleg be nem került, de általa átnézett – irodalmi termésből kirajzolódik. Valamint hogy vannak-e olyan gondolatok, kérdésfelvetések ebben a friss szépirodalmi anyagban, amik mondjuk több szerzőnél is előfordulnak, így valamiképpen „közösnek” tekinthetőek. Lövétei erre Markó Bélának a budapesti Kortárs folyóiratban megjelent, de az idei Erdélyi Szép Szóba is beválogatott esszéjének címét idézte, miszerint „Ki beszél még transzilvánul?”

Ami viszont számomra is meglepetés volt, az a szövegek túlnyomó többségének közös jellemzőjeként említhető önéletrajziság” – mondta a szerkesztő. Kifejtette, Gálfalvi György vagy Szilágyi Júlia esszéinek esetében még érthető is lenne ez az önéletrajziság, hiszen a Hervay Gizellával közös élményeiket összegzik-gondolják tovább sok-sok évtized távlatából, de az már igenis meglepetésszámba megy, hogy az antológia verseiből is a múlt feldolgozásának igénye olvasható ki.

„Ami a szívén, az a szájánˮ-versekkel tele a gyűjtemény

Föltettük azt a kérdést is, hogy mi jellemző leginkább a kötet versanyagának formavilágára, és vajon manapság a kötött avagy szabad formákat részesítik-e előnyben a szerzők.

Kovács András Ferenc verse jut eszembe hirtelen, no meg a Vári Csabáé –, a szabadvers mindent visz, csupa »ami a szívén, az a száján»-verssel van tele az antológia, kíváncsi is vagyok nagyon, mikor fordulunk vissza a biztonságosabb kötött formák felé” – fejtette ki a szerkesztő. Arra is rákérdeztünk, miként látja: a fiatalabb, a középkorú és idősebb szerzők alkotásaiban milyen irodalmi hagyományok „nyomai”, utóhatásai érezhetőek. „Hadd említsek egyetlen konkrét példát: a lassan középkorúnak számító Borbély András Cselédregény címmel írt egy szívszorítóan szép, önéletrajzi elemekkel bőven megtűzdelt esszét az erdélyi cselédsorsról. Ha Borbély Andrásnak sok követője akad a fiatalok körében, nem kizárt, hogy ismét divatba jön a két világháború között Erdélyben is nagyon erős irodalmi szociográfia. Én személy szerint nagyon örülnék egy ilyen fejleménynek” – válaszolta Lövétei. Hozzátette,

„Háborús időket élünk megint, tehát ma is megszívlelendőek Tamási következtetései a hazaszeretet, demokrácia és új életforma fogalmait illetően” – hívta fel a figyelmet a szerkesztő.

korábban írtuk

Fekete Vince, Lövétei Lázár László és Sántha Attila is magyar állami kitüntetésben részesült

Három székelyföldi író részesült Magyarország Babérkoszorúja díjban a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként.

korábban írtuk

Lövétei Lázár László költőé a Helikon folyóirat idei Kemény Zsigmond Irodalmi Díja

Idén Lövétei Lázár László költő kapta a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat Kemény Zsigmond Irodalmi Díját, amelyet a lapban közlő szerzők egyikének ítélnek oda.