Visszakerült a színpadra a táncház: Könczei Csongor egyetemi oktató a 45 éve Kolozsváron indult erdélyi táncházmozgalomról

Mi természetesen táncházzal szeretnénk ünnepelni, amit most nem lehet”

– mondta el Könczei Csongor. Hozzátette, a tárlat az egyetem földszinti terében tekinthető meg, ahol közösségi tér lesz majd, ha lejár a járvány, ebben a térben a Hagyományok Háza és az egyetem sok rendezvényt szeretne majd szervezni. „Multimédiás installáció a tárlat, három projektorra vetítünk. Az egyik régi, 1990 előtti fényképeket sorakoztat fel a mozgalom kezdeteiről, a második 1990 utáni fotókat, a harmadikon a kolozsvári táncházról készült mozgóképeket láthatnak az érdeklődők” – mondta Könczei Csongor.

„A művész úr a széki táncházban készült képeit a rendelkezésünkre bocsátotta. Tudni kell, hogy a Szék volt a táncházmozgalom egyik bölcsője. Ezek a Korniss-képek ott maradnak a teremben, később is megtekinthetőek” – mondta Könczei Csongor.

„Például a kolozsvári táncházat nem tiltották be a szó szoros értelmében, de a Vasas utcai termet nem adták oda a fiataloknak, mondván, hogy festenek. Ez 1985-ben volt, és 1990-ig „festettek”. Mindent megtettek, hogy ne lehessen megtartani a táncházat” – ecsetelte Könczei. Hozzátette, abban az időszakban összegyűltek itt-ott a fiatalok, úgymond házibulizni, táncoltak, de ez már nem ugyanaz volt. Nagyon sokan ki is telepedtek külföldre, zenészek és táncosok is. „1990-ben volt egy nagy újraindulás nagy lelkesedéssel. Az volt a gond, hogy zenész nagyon kevés volt, mert a régieknek 70–80 százaléka már nem volt az országban. Azóta sok népzenész van újra, hála istennek” – fejtette ki Könczei Csongor. Idézte Csoóri Sándor mondását, miszerint a táncháznak két nagy pillanata volt: az egyik, amikor felment a színpadra, a másik, amikor lejött a színpadról.

– mondta. Mint kifejtette, a kettőt külön kellene tárgyalni: amikor azt mondjuk, hogy táncház, az közösségi szórakozást jelent, ahol mindenki a saját tehetsége szerint nyilvánulhat meg, hiszen a táncház mindig nyitott forma volt, a színpad pedig teljesen más dolog. A kolozsvári kiállítás március 4-ig látogatható naponta 10-től 18 óráig.

Közvetlen elindításában és kibontakozásában nagy szerepe volt Kallós Zoltánnak, aki főképp a mezőségi és a gyimesi csángó hangszeres zene gyűjtésével és népszerűsítésével teremtett hiteles alapot a táncházmozgalom számára. Szintén nagy szerepe volt Könczei Ádámnak, aki több cikkben és előadásban nem csak a táncházmozgalom népszerűsítésén, hanem szakmai alapokra helyezésén is fáradozott. A mozgalom ugyanis elválaszthatatlanul összefonódott a hiteles népzene felkarolásával: táncházzenekarok alakultak, így Csíkszeredában a Barozda, Székelyudvarhelyen a Venyige, Marosvásárhelyen a Regösök, Kolozsváron a Bodzafa, az Ördögszekér, majd a Bogáncs gyermektáncház. A táncházmozgalom elterjedésével párhuzamosan a téma körül gazdag irodalom bontakozott ki. Főképp a Művelődésben és az Ifjúmunkásban (ez utóbbi Táncház címmel rovatot rendszeresített) számos írásban vetődtek fel a táncművészet szakmai, elméleti kérdései, amelyeknek nyílt megvitatására is sor került az éveken át megrendezett táncháztalálkozók keretében szervezett tudományos konferenciákon. A Kovászna Megyei Népi Alkotások Irányító Központja külön kiadványt jelentetett meg a táncházszervezők munkájának segítségére.

Az első találkozóra 1978. szeptember 23–24-én Székelyudvarhelyen került sor, itt a táncházzenekarok mellett mérai, széki, visai, magyarszováti és más, az erdélyi magyar néptánc szempontjából jelentős falvak táncosai is részt vettek. Hasonló találkozók voltak 1979-ben, 1980-ban, 1981-ben és 1982-ben, ugyancsak Székelyudvarhelyen. Az érdeklődést kihasználva az Electrecord Hanglemezgyár több táncházlemezt jelentetett meg. Azonban épp népszerűsége tette gyanússá a táncházmozgalmat a hatalom szemében: az 1980-as évek elejétől már egyre több gánccsal kellett szembenézniük a rendezvények szervezőinek. Végül 1983-ban be is tiltották az országos találkozó szervezését, s utána nem sokkal a Román Televízió magyar adásait is megszüntették.