Hirdetés

Trianonmítosz-rombolás újratöltve – Számos tévhitet szertefoszlat Ablonczy Balázs új könyve

A trianoni békeszerződés témája még ma, jó 102 évvel az aláírása után is folyamatosan jelen van a közbeszédben, a sajtóban, hiába írta részben felül az 1947-es párizsi béke. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátum egyesek számára ma is fájó seb, amit legalább a határok légiesítésével, a határok fölötti nemzetegyesítéssel kell megpróbálni orvosolni, mások számára viszont nem több mint pótcselekvés, káros múltba révedés.

Balogh Levente

2022. augusztus 28., 09:062022. augusztus 28., 09:06

2022. augusztus 28., 11:152022. augusztus 28., 11:15

 A fő azonban az, hogy valahogy szinte mindenki viszonyul hozzá. Nem véletlen tehát, hogy a Trianonról szóló szakmai és kevésbé szakmai műveknek ma is nagy a keletjük – többek között ez utóbbiak indokolják, hogy a történész szakma néha megpróbálja eloszlatni a trianoni diktátum köré szőtt mítoszokat és legendákat.

Ennek egyik éllovasa Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője, aki a téma egyik legértőbb kutatójaként néhány éve már írt egy, a mítoszok szétoszlatását célzó könyvet Trianon-legendák címmel. Hogy azonban a téma még mindig komolyan foglalkoztatja az embereket, azt az is jelzi,

Hirdetés

hogy bőven maradt még szétoszlatni való tévhit – Ablonczy pedig most ezt az újabb, Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák című kötetben próbálja abszolválni.

A szerző levéltári kutatások nyomán többek között annak járt utána, mennyi igaz abból, hogy a szabadkőművesek tudatosan, előre megfontolt szándékkal törekedtek a történelmi Magyarország szétverésére, de azt is megvizsgálta, valóban megvédhette volna-e Magyarország területi épségét a Romániából hadseregével visszavonuló Mackensen német tábornok, valóban mondott-e Apponyi Albert olyan beszédet, amelyben arról értekezett: a magyarok majd ott állnak a Magyarország sírját megásók sírja mellett, vagy hogy valóban festették-e magukat a Magyarországot megszálló román hadsereg tisztjei.

Az egyik legkényesebb téma a szabadkőműveseké, egy évszázad alatt terjedelmes „szakirodalma” lett annak az álláspontnak, amely szerint a jórészt befolyásos szabadelvű tagokból álló szabadkőművesség szándékosan akart véget vetni a történelmi Magyar Királyságnak. Hogy kiderítse, van-e ennek bármilyen valóságalapja, a franciaországi Grand Orient nagypáholy archívumához fordult, ahol a francia és a magyar szabadkőművesek közötti levelezést kutatta. Mint kiderült,

a magyarországi szabadkőművesek az első világháború előtt éppen azon ügyködtek, hogy a román és egyéb környező országok által folytatott magyarellenes propagandát ellensúlyozzák Nyugat-Európában.

Ablonczy Balázs •  Fotó: Thaler Tamás Galéria

Ablonczy Balázs

Fotó: Thaler Tamás

A kutatás nyomán – azért annyira nem meglepő módon – kiderült: bár volt olyan radikális magyarországi szabadkőműves-páholy, amely kívánatosnak tartotta a magyarországi politikai rendszer akkori formájának felszámolását, nincs szó az ország tudatos szétveréséről, Trianon nem szabadkőműves-összeesküvés volt, hanem egyszerűen a háborúban győztes hatalmak érdekei alapján kényszerítették rá az országra.

A Mackensen beavatkozásának lehetőségéről szóló álláspontok tarthatatlanságára is fény derül – már csak azért is, mert a legyőzött Németország Balkánon állomásozó haderejének a felszerelése sem lett volna meg ehhez, a demoralizált katonák pedig minél hamarabb haza szerettek volna jutni, föl sem merült, hogy Magyarország területéért harcoljanak.

Apponyi Albert „beszédéről” is kiderül, hogy az az utókor kreálmánya, a ma idézett formában sohasem hangzott el,

és persze azt is megtudhatjuk a kötetből, hogy a trianoni békeszerződésnek nincs olyan záradéka, amely szerint bármikor – akár száz vagy százötven év múlva – lejárna. A szerző néhány, Trianon nyomán határ menti településsé vált falu helyi legendáinak is utánajár – amelyek arról szólnak, milyen agyafúrt módon sikerült elérni, hogy az illető település ne kerüljön idegen uralom alá.

Az összegzésből kiderül: az összeesküvés-elméletek és tévhitek kialakulása és meg­gyökeresedése már csak azért is óhatatlan volt, mert az 1989 előtti időszakban nem lehetett a témáról beszélni,

utána pedig elemi erővel törtek felszínre a Trianonnal kapcsolatos információk, fél- és áligazságok, téveszmék és tudatos ferdítések.

Ezek a történész szakemberek erőfeszítései ellenére sem igazán gyomlálhatók ki a köztudatból, ugyanakkor a közbeszédet alakító hangadók – elsősorban a politikusok és újságírók – felelőssége az, hogy az összeesküvés-elméletek és legendák ne váljanak a hivatalos kánon részévé. Elvégre Trianon és a határon túli magyarok jogvédelme kapcsán is hatékonyabban érvelhetünk az igazunk mellett, ha mendemondák és tévhitek helyett a tényekre támaszkodunk.

Ablonczy Balázs: Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák. Jaffa Kiadó, Budapest, 2022.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Hirdetés
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
2026. július 09., csütörtök

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván

Tizenhetedik alkalommal indul országjáró körútra a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Unlimited karavánja, amely július és szeptember között szabadtéri vetítésekkel várja a közönséget Románia több városában.

Szatmárnémetitől Temesvárig, a Zsil völgyétől Zaboláig viszi a filmeket a TIFF-karaván
Hirdetés
2026. július 07., kedd

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban

A marosvécsi Kemény-kastély ad otthont a Helikon 100 jubileumi írótalálkozónak és emlékrendezvénynek, amely méltó módon idézi fel az Erdélyi Helikon száz évvel ezelőtti indulását.

Száz év után újra Marosvécsre hív a Helikon, jubileumi írótalálkozót tartanak a Kemény-kastélyban
2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
Hirdetés