Távol-Keleten népszerűsített erdélyi hagyomány

Eddig többek között vajdaszentiványit, marossárpatakit tanított, magyaróit a Felső-Maros mentéről, a Nyárád mentéről nyárádselyeit és nyárádmagyarósit, a Sóvidékről pálpatakit, a Küküllő mentéről magyarszentbenedekit, szászcsávásit, de kértek tőle szilágyságit, valamint cigány táncot Erdély három régiójából, illetve kalotaszegi román táncot. „Nem hallottak a mezőmadarasi vagy a mezőpaniti táncokról, de nagyon tetszettek azok is japán tanítványaimnak” – számolt be lapunknak a marosvásárhelyi néptáncoktató.

Japánul oktatja az erdélyi táncokat

Hivatásos táncosként 1992-ben járt először Japánban a Maros Művészegyüttessel. Akkor derült ki, hogy a vendéglátók nemcsak a színpadi előadásra kíváncsiak, szeretnék megtanulni a táncokat. Mivel angolul már tudott, és táncoktatói tapasztalattal is rendelkezett, felkérték, hogy oktasson. Az egyik óra után megkérdezték tőle, volna-e kedve viszszamenni Japánba tanítani.

„Akkor azt mondtam, ha visszahívtok, akkor már japánul fogok tanítani” – mondta, de már másnap meg is ijedt a kijelentésétől. Aztán megvette az első angol–japán nyelvkönyvét és két kazettát, és elkezdte tanulni a japán nyelvet, hogy anyanyelvükön taníthassa ottani tanítványait a táncfigurákra.
Japánban a baráti társaságok nevet adnak maguknak. Tokióban Magyar néptánc nevű csapat is van, amelynek tagjai havonta egyszer gyűlnek össze táncolni, ilyenkor a hét-nyolc tagú Pálinka csoport, és a Tokió Kalotaszeg Táncegyüttes – amely már hivatalos fellépéseket is vállal – mutatja be tudását.

Nem intézményesített formában táncolnak, hanem hobbiból, egy személy akár több tánccsoportnak is tagja lehet. A magyar mellett ír, lengyel néptáncot is tanulnak. Amikor Fazakas Jánost, népszerűbb nevén „Fazit” meghívják, ők mondják meg, mit szeretnének tanulni, ugyanis tájékozódnak, olvasnak a témáról, interneten gyűjtenek információkat, az sem ritka, hogy néhányan eljönnek Erdélybe, egy-egy néptánctáborba.

Mivel beszéli a nyelvet, Fazakas Jánosnak nincs szüksége tolmácsra, és mielőtt belevágna a táncoktatásba, kisebb kultúrtörténeti vagy néprajzi előadást is tart. Beszél az erdélyi falusi ember szokásairól, de elmondja azt is, hogy a hölgyet „meg kell fogni” tánc közben. „Ettől már visszariadnak nemcsak Japánban, de az egész Távol-Keleten” – teszi hozzá nevetve, hiszen ott sokkal szemérmesebbek a fizikai érintkezést illetően. „Meg kell magyarázni nekik, hogy ne egymás mellett, hanem együtt táncoljanak” – mutatott rá Fazakas, Japánban ugyanis nincsenek páros táncok.

Nehéznek tartják a magyar táncot

Visszatekintve az elmúlt évekre, nagyon sok minden változott – meséli a néptáncoktató. Az elején megtanította a motívumokat, a táncokat, ám amikor szabad táncra került volna sor, az nem ment könnyen. Az ottaniak számára a pontosan meghatározott lépések, figurák még érthetők voltak, az improvizáció azonban keményebb diót jelentett. Ez mára megváltozott, most már nem ijednek meg, ha a szabad táncot kéri tőlük az oktató.

A japán néptáncosok között nagyon kevesen táncolnak magyar táncokat, ugyanis elterjedt az a hír, hogy a magyar táncok nagyon nehezek. „Nem mondom, hogy könnyűek, de fogyaszthatók mindenki számára” – magyarázta az oktató. Tanítványai között az egyetemistakorútól az aggastyánig minden korosztály megtalálható. Mivel ez a hobbijuk, időt szakítanak erre, pénzt, energiát, és ha szükséges, akkor utaznak is érte. Fazi ugyanis nemcsak Tokióban tanít, ha hívják, Nagojába, Oszakába vagy Kiotóba is elmegy, és sokan követik őt, utazásra, szállodára, kurzusra költenek a kedvéért.

Volt olyan tánc, amit Fazakas János azért tanult meg, mert japán tanítványai kérték, például a szilágysági táncokat vagy az erdélyi cigány táncokat. Sokan nekifogtak Japánban magyar nyelvet is tanulni, mert tánc közben szeretnének énekelni is. Fazi nyelvoktatást nem vállal, egy-egy népdalt viszont megtanít magyarul, miután lefordítja a szövegét japánra, és elmagyarázza, hogy miről szól az a nóta.