Ötszáz néző tízperces vastapsa a köszönet

– Mit kínál a Székelyföldi Filharmónia közönségének az új évben?

– Mint minden előadóművészeti intézmény, mi is szeptembertől júniusig tervezzük az évadot. Most tehát az első teljes évadunk előadásai zajlanak, a tavaszi pár hónapot tekinthetjük a nulladik, ha úgy tetszik, tört évadnak. Háromhetente van koncertünk, tehát tizenhárom-tizenöt szimfonikus, vokálszimfonikus és opera-előadás szerepel az idei tervünkben, kiemelten a kolozsvári magyar opera kórusával és a marosvásárhelyi filharmóniával dolgozunk együtt ebben az évadban. Emellett kéthetente, a koncertek között kamarazenei esteket tartunk. A koncertek, előadások felsorolásánál azonban fontosabbnak tartom, hogy nem önmagunknak vagy egy szűk körnek zenélünk, hanem folyamatosan telt ház előtt játszunk, például a legutóbbi, decemberi előadásunkat, a kolozsvári operával közösen színre vitt Mascagni Parasztbecsületét ötszáz néző tízperces vastapssal, állva köszönte meg.

– Manapság nőtt az igény a komolyzene iránt?

– Tizennégy év alatt lépésről lépésre építettük fel a közönségünket. A Székelyföldi Filharmónia áprilisi bejegyzése ugyanis csak egy folyamat része, hiszen kezdetben a Palló Imre Kamarazenekar, majd 1998-tól a nyaranta megszervezett zenekari táborok képezték az alapját a Székelyföldi Szimfonikus Zenekarnak, a 2002-től szervezett éves koncertsorozatokon ugyanis az együttes már ezen a néven szerepelt. Az évek során – a hazai és külföldi fesztiválokon és versenyeken való részvétel, a neves művészekkel való koncertezés eredményeként – olyan művészi szintre jutott a zenekar, hogy tovább tudtunk lépni, és ebből született a Székelyföldi Filharmónia. A közönség pedig, ha nem csapjuk be, ha valóban azt kapja egy rendezvényen, amit a plakát ígért neki, akkor máskor is eljön. Ráadásul élő kapcsolatban is vagyunk a közönséggel: beszélgetünk velük, figyelünk a visszajelzéseikre, az igényeikre, és neves karmestereket, énekeseket, hangszereseket hívunk meg.

– Több komolyzenei együttes is van a régióban, például Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is működik kamarazenekar. Mi indokolja az udvarhelyi együttes nevében szereplő székelyföldi jelzőt?

– Kezdetektől arra törekedtünk, hogy a székelyföldi zeneiskolák tanárainak vagy volt diákjainak, akik jelenleg különböző zeneakadémiák hallgatói, olyan feltételeket teremtsünk az itthon maradáshoz, amelyek a szakmai-művészi igényeiket is kielégítik, hogy tudásukat, tehetségüket a régió szolgálatába állíthassák. Haza szeretnénk hozni azokat az előadóinkat is, akik itt tanultak a Székelyföldön, és más lehetőség híján a nagyvilág a munkahelyük. A tizenkilenc, állandó alkalmazásban lévő hangszeres zenészen kívül még legalább kéttucat előadót hívunk meg minden koncertre, a költségvetésünk ugyanis nem teszi lehetővé a teljes zenekar alkalmazását. Nem kamarazenekar vagyunk – nagyobb léptékű műveket mutatunk be, ezért nem is lehetünk konkurensei egy kis létszámú együttesnek. Ennek ellenére például a csíki kamarazenekar tagjainak megtiltották, hogy elfogadják a meghívásunkat, és részt vegyenek a filharmónia munkájában.

– Eddig az önálló kulturális intézmények – színházak, táncegyüttesek – létrehozása volt jellemző a székelyföldi városokra, nem az öszszefogás. Miért gondolja, hogy ez másként működhetne a komolyzene terén?

– A Székelyföldi Filharmónia jogilag most a székelyudvarhelyi Művelődési Ház keretében működik önálló költségvetéssel, de az igazi megoldást az jelentené, ha a székely városok és a két megyei tanács biztosítaná a költségvetésünket. Mi ehhez az infrastruktúrát, a hangszereket és az eddigi teljesítményünket, tapasztalatunkat tudjuk hozzátenni. Gond nélkül el tudunk szállásolni, el tudunk látni nyolcvan-száz személyt, van megfelelő próbaterem a Palló Imre Zeneiskolában, és a szükséges hangszerek is a rendelkezésünkre állnak, ami azért fontos, mert például egy tuba ára vetekszik egy autóéval. A filharmónia pedig eddig sem csak Székelyudvarhelyé, hanem az egész Székelyföldé volt: a régió minden zenészének munkalehetőséget kínálunk, és a koncertjeinkkel eddig is végigjártuk az egész Székelyföldet. Úgy gondolom, ez olyan alap, amiért lehet és érdemes felülemelkedni a széthúzáson.