Oltyán László íróra, újságíróra emlékeztek Marosvásárhelyen

A Kriterion kiadásában megjelent, Pihenés a hegyen című regény 1979-ben íródott, ennek ellenére H. Szabó Gyula, a kiadó vezetője úgy vélekedett a Bernády-házban szervezett könyvbemutatón, hogy Oltyán műve most is éppen olyan kortársnak számít, mint bő három évtizeddel ezelőtt.

Arra a kérdésre, hogy miért nem jelenhetett meg eddig az 1990-ben, mindössze 55 esztendősen elhunyt szerző műve, a regény előszavában Tófalvi Zoltán adja meg a választ. Szerinte a cenzúra túlfűtött szigorát jól ismerő szerző tudatában volt annak, hogy regényét a fióknak írja.

Oltyán László az egyetlen olyan erdélyi újságíró volt, aki nemcsak egyes, a hatalommal szembemenő kisemberről írt regényei közlését nem erőltette, de amikor negyed évszázados pályafutás úgy érezte, hogy se tolla, se gyomra nincs a kor követelményeihez, 1988-ban a sajtóból is visszavonult. Nem egy kényelmesebb vagy jobban fizetett állásba, hanem kétkezi munkásnak az egyik gyár sötét, hideg szerszámlakatos-műhelyébe, ahol egyesek által megbecsült, mások által megalázott inasként kezdte újra az életét. Ennek dacára szabad embernek érezte magát.

„Kikerült a Vörös Zászló szerkesztőségéből, de emberileg nem tört meg. Mindez azt bizonyította, hogy erősebb volt, mint a hatalom” – jellemezte néhai pályatársát Gáspár Sándor rádiós újságíró. Oltyán László abban a naiv tévhitben ringatta magát, hogy mások is követik a példáját, s ha tömegesen tiltakoznak a diktatúra ellen, akkor annak érdemi következményei lesznek

Ehhez képest a ’89-es fordulat után csak a nevét hiányoló és aláírásgyűjtésbe fogó olvasók követelésére került vissza az akkor már Népújság nevet viselő, megyei napilaphoz, ahol nagyon keveset dolgozhatott a ’90 őszén bekövetkezett haláláig. „Meggyőződésem, hogy Oltyán László ma sem találná a helyét, ha valamelyik politikai szekértábor tologatásán dolgozó újságnál ténykedne” – vélekedett a Krónika munkatársa, Szucher Ervin.