Bodor Ádám író az ocsúdó erdélyi irodalomról

A lap abból az alkalomból kereste meg a kolozsvári származású, több évtizede Budapesten élő írót, hogy december elején Prima díjjal jutalmazták munkásságát.

„Kényes téma. Kényes külön erdélyi irodalomról beszélni, mert mögötte már valami gyanús megkülönböztetés sejlik, mégis néha szükséges észrevenni azokat az árnyalati másságokat, amelyeket a hely rendhagyó sajátosságai jelentenek. Mert ilyenek vannak. Erdély történelmi sorsa, benne az irodalommal, sokáig megmaradt a nemzeti elfogultság béklyói között” – fogalmazott az író.

Mint mondta, a történelmi realitások némi fájdalommal, önsajnálattal jelentkeznek már Tamási Áronnál is – az Ábelre regénytrilógiában különösen. „Miközben nem bír eltávolodni az idillikus képtől, ott sötétlik a történelmi háttér a rettenetes felismeréssel, hogy itt valaminek egyszer s mindenkorra vége. Valaminek, ami talán csak a képzeletben létezett, de a mienk volt” – mondta.

Bodor szerint Erdélyről még az erdélyiekben is mindmáig egy kicsit hamis kép él. „Én polgári családban nőttem fel, cseléddel, szakácsnővel, kalotaszegi varrottas párnák, az Erdélyi Szépmíves Céh posztókötésű könyvei között, azzal az érzéssel, hogy ezek egy érvényes történelmi, társadalmi környezet természetes, biztos és megnyugtató kellékei, domináns magyar jelleggel, miközben elég volt kilépni az utcára, hogy az ember más nyelvet beszélő, mezítlábas, szakadt emberekkel találkozzék. Az én otthonom a valóság egy keskeny szelete volt. Na, innen egyenesen belecsöppentem egy román politikai megtorló börtönbe, az már a valóság vaskosabb szelete volt” – magyarázta Bodor Ádám, utalva arra, hogy 16 évesen államellenes szervezkedésért a román hatóságok a szamosújvári börtönbe zárták.

Ezzel kapcsolatban az író elmondta, hogy szüksége volt „a meghurcoltatás közvetlen megélésére”, ahhoz, hogy íróvá válhasson. „Ma is állítom, kellett az alámerülés, amit a börtön jelentett, mert végül másutt hozzáférhetetlen tudásokkal gazdagodva léphettem ki a kapuján. Addig egész pontosan nem tudtam, ki vagyok és hol élek” – tette hozzá.

A lap kérdésére a díjakkal, elismerésekkel kapcsolatban Bodor elmarasztalóan nyilatkozott. „Nem kényeztettek el. A kezdetektől fogva megéltem, hogy valakik beszólnak, és befutó helyekről törölnek. Mondhatni, megedződtem. Vegyük hozzá, hogy mögöttem áll egy megmásíthatatlan életmű, annak már alig lehet erkölcsi tétje, hogy azt jutalmazzák-e vagy nem. No de az anyagiak, ugye… Művésztársaim nevében is mondhatom, nem égi mannából élünk” – fogalmazott a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és a Verhovina madarai című regények szerzője.