Hirdetés

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

Szilágynagyfalu Bánffy-kastély

Kívül-belül megújult a szilágynagyfalui Bánffy-kastély

Fotó: Szilágynagyfalui Református Egyházközség

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő Szilágy megyei műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel, hamarosan pedig ünnepélyesen is megnyitják. Szőnyi Levente helyi lelkipásztor a Bánffy-kastély történetéről, a restaurációról, a régi pompájában tündöklő épület új rendeltetéséről beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2026. augusztus 30., 18:582026. augusztus 30., 18:58

Szeptember 6-án ünnepélyesen megnyitják a szilágynagyfalui Bánffy-kastélyt, amely a Hívogató Románia (România Atractivă) program keretében európai uniós forrásokból teljesen megújult. „A református gyülekezet és a teljes helyi közösség számára történelmi ez a pillanat. 1936-ban a református egyházközség a hívek nagylelkű adományából és banki hitelből vásárolta meg a kastélyt, majd 1948-ban államosították. 2008-ban visszaszereztük, de önerőből képtelenek voltunk felújítani. Kerestük, vártuk a megfelelő lehetőséget arra, hogy külső támogatással sikerüljön helyreállítani ezt a gyönyörű műemlék épületet.

Idézet
Isteni csodának tekintjük azt, hogy nem egészen másfél év alatt 2025–2026-ban sikerült felújítani a kastélyt”

– mondta a Krónika megkeresésére Szőnyi Levente helyi lelkipásztor.

Hirdetés

Felidézte, hogy miután a román állam elvette az épületet a református egyháztól, működött benne szülőotthon, fogorvosi- és családorvosi rendelő, majd a ’80-as évektől 2002-ig fogyatékkal élő gyermekek intézete. Mint mondta, a Szilágy megyei műemlék épületet úgy kapták vissza 2008-ban, hogy már akkor szükség lett volna egy felújításra. „A tetőzetet sikerült is önerőből részben átfedni új cseréppel. Sajnos azután csak romlott a kastély állapota, a vakolat sok helyen leesett, az ablakokat betörték, a mennyezet több helyen beázott és beszakadt. Siralmas állapotban volt” – magyarázta a közel 70 százalékban magyarok lakta település lelkésze.

Szilágynagyfalu Bánffy-kastély Galéria

A felújítást megelőzően siralmas állapotban volt a kastély

Fotó: Szilágynagyfalui Református Egyházközség

A restauráció részleteire kitérve elmondta, első fázisban bontási munkálatok folytak. Mint kifejtette, az épület a 20. században olyan belső és külső átalakításokon ment át, amelyek miatt elveszítette eredeti állapotát és ezt helyre kellett állítani. Amikor szellemi fogyatékkal élő gyermekek intézete működött benne, nagyon sok közfalat építettek, hiszen a kastély alsó szintjén osztálytermek, konyha és ebédlő volt, az emeleti részen pedig hálószobák voltak a gyermekek számára. A régi kazánházat és a hozzá tartozó 25 méter magas kéményt is el kellett bontani. Megszámlálhatatlanul sok bontási törmelék hagyta el a kastély udvarát. A belső terek helyreállítása és az épület eredeti színének rekonstruálása ma már visszarepít minket a 18-19. századba – hangsúlyozta Szőnyi Levente.

A Bánffy család a 15. században telepedik le Szilágynagyfaluban, és fel is építi rezidenciáját. Az akkori Bánffy Péter kúriájáról annyit lehet tudni, hogy olyan volt, mint egy erőd. Négyszögletes bástyáival védelmet nyújtott lakóinak. Még vizesárok is volt a védőfalak körül. A falakon belül volt a lakóudvar, az ötszobás lakóház, amely alatt bolthajtásos pince húzódott. Az udvaron volt a cselédek háza, konyha és sütőház. E régi udvarház helyén épült fel Bánffy Albert emeletes kastélya. Építésének pontos dátumáról nincsenek adatok, feltételezések szerint a 18. század végén vagy a 19. század elején épült. 1859-ben tűzvész rongálja meg, fel kell újítani, majd 1925-ben újra átépítették és elnyerte mai formáját. A legutóbbi változtatáskor építették a ma is látható oszlopos bejáratot. A kastély beltere többnyire megőrizte eredeti kinézetét. A bejárat után boltíves folyosó vezet a lépcsőhöz és feljutunk az emeletre. Itt voltak a hálószobák, az ebédlő, a zongoraszoba és egy 2000 kötetes könyvtár. 1936-ban Bánffy Albert a kastélyt eladta a református egyháznak – olvasható a Szilágynagyfalui Református Egyházközség oldalán.

Szilágynagyfalu Bánffy-kastély Galéria

Fotó: Szilágynagyfalui Református Egyházközség

Arra a kérdésünkre, hogyan szeretnék bemutatni a kastély és egykori lakóinak történetét, a lelkipásztor azt felelte, a Bánffy család életét, fontosabb személyiségeit egy szép kiállítási anyagban örökítették meg.

  • Rekonstruált festmények,
  • családi címer és arcképcsarnok,
  • barokk bútorzat,
  • családfa mind azt a célt szolgálják, hogy a látogatók megismerjék a Bánffy család nagyfalui ágát.

„A háromszintes kastély nyitva áll a látogatók előtt, hiszen sokszínű kiállítás várja az ide érkezőket. A pincében borászati kiállítás és régi eszközök tekinthetők meg. A földszinten a Bánffy család életét bemutató kiállítás, a felújítás történetét bemutató fotókiállítás és egy gazdag népművészeti gyűjtemény látható.

Az emeleti részen van egy Arany János-kiállítás, egy festménykiállítás és kézműves műhely által elkészített tárgyak kiállítása.

Ezen kívül, az emeleten van egy nagy díszterem, amely 150-200 fő befogadására is alkalmas. Itt fogunk istentiszteletet tartani, kulturális programokat, konferenciákat és képzéseket szervezni” – részletezte a szilágynagyfalui lelkész, hozzátéve, hogy nyitottak bármilyen partneri kapcsolatra, amennyiben egyetemek, civil szervezetek vagy önkormányzatok szeretnének konferenciákat vagy más programokat szervezni a kastélyban.

Szilágynagyfalu Bánffy-kastély Galéria

A megnyitót követően a pincében borászati kiállítás és régi eszközök tekinthetők meg

Fotó: Hívogató Románia honlapja

Szőnyi Levente arról is beszélt portálunknak, hogy reményeik szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. Rámutatott, mivel Szilágynagyfaluban autópályaletérő is van, abban bíznak, hogy sok turista fogja meglátogatni a műemlék épületet és annak kiállításait.

Idézet
„Szilágynagyfalu hírnevét a megújult kastély is biztosítja, reméljük, hogy a turizmus fellendülése a helyi vendéglátói iparra is pozitívan hat majd. 

A magyar közösség kulturális élete eddig is gazdag volt a településen. Számos kulturális programot szervezett a közösség az elmúlt években (pl. Bánffy György Napok, Arany János Napok). A kastély megújulásával szép helyet és teret nyertünk a közösségi életünk megélésére” – hangsúlyozta a Szilágynagyfalui Református Egyházközség lelkipásztora.

korábban írtuk

Europa Nostra-díjas lett a felújított Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély
Europa Nostra-díjas lett a felújított Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély

Europa Nostra-díjas lett a válaszúti Bánffy-kastély, az elismerés újabb jelentős kulturális és örökségvédelmi siker Kolozs megye számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés