
Az üzemeltetők naponta csak egyszer, legkésőbb déli 12 óráig emelhetik meg a benzin és a gázolaj árát, másképp óriási bírságot kockáztatnak
Fotó: Orbán Orsolya
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) országszerte ellenőrzi a benzinkutakat, miután az elmúlt időszakban jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – ennek nyomán sok szabálytalanságra bukkantak.
2026. augusztus 30., 16:312026. augusztus 30., 16:31
A fogyasztóvédelmi hatóság elnöke, Békési Csaba Lajos szerint a vizsgálatok során már számos szabálytalanságot tártak fel, elsősorban azoknál a kutaknál, amelyek déli 12 óra után is emelték az áraikat. A jelenleg érvényes szabályozás szerint
Árcsökkentést ezzel szemben a nap bármely szakaszában végrehajthatnak, korlátozás nélkül.
A fogyasztóvédelem munkatársai azt ellenőrzik, hogy a benzinkutak az elmúlt három hónapban milyen kereskedelmi árrést alkalmaztak, és ezt összevetik az adott üzemeltető 2025-ös éves átlagával.
Békési elmondása szerint ha egy társaság jelenlegi árrése meghaladja a tavalyi átlagot, az bírságot vonhat maga után – írta a Digi24.ro hírportál. A hatóság emellett azt is figyeli, hogy az üzemanyag-forgalmazók mikor módosítják az áraikat.
A hatóság vezetője szerint a vizsgálatok során rengeteg szabálytalanságot találtak, különösen a déli 12 óra utáni áremelések tekintetében, és sok üzemeltetőt már meg is büntettek.
A hatóság egyébként a közelmúltban más területeken is – például a „shrinkflation” jelenség (a csomagolás tartalmának csökkentése változatlan ár mellett) vagy a tengerparti szolgáltatók – kapcsán is szigorúbb ellenőrzéseket folytatott.

A romániai üzemanyagpiac főbb szereplői 2026 április–június közötti időszakban betartották a kereskedelmi árrés felső határára vonatkozó előírásokat – derül ki a Versenytanács előzetes jelentéséből.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!