Mozart örök titka

Wolfgang Amadeus Mozart születésének 250. évfordulóját ünnepli pénteken a világ. A zenetörténet egyik legnagyobb egyéniségéről, életművéről és szellemiségéről a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia Erkel Ferenc-díjas tanárával, Terényi Ede zeneszerzővel beszélgettünk.

– Mit jelent Mozart a ma emberének?
– Mozartot mindenütt ismerik. Művei olyan fantasztikus lelki és szellemi táplálékot jelentenek, amely meghatározza az emberiség létét. A zene az a megfoghatatlan művészet, amely absztrakt és kézzelfogható egyaránt. Mozart ezt a kettősséget csodálatosan tudta ötvözni: a fizikai létét – amely hangzásokban, lemezeken ölt testet – és a szellemi létét. 35 éves pályafutása alatt annyi zeneművet írt, mint mások 60–70 év alatt. A mai zeneszerzésben meg sem közelítjük azt a mennyiséget, amenynyit ő írt. Mozartnak állandó kapcsolata volt azzal a kozmikus kódrendszerrel, amelyet a zenének nevezünk. Majdnem minden zeneszerző újraírja, javítja dallamait, kivéve Bachot és Mozartot. Divattá vált, hogy a szerzők nehezen komponálnak – az ő lelkéből, tudatából viszont a zeneírás gyönyörűen áradt: minden hónapban írt egy-két művet, néha többet is. Még jó néhány termékeny zeneszerző akad a zenetörténetben, de nála szinte minden leírt hangnak gyémánt értéke van. Amit tőle hallunk, az mindig őszinte, mindig rögtön hat. A Mozart-művek hallgatására nem kell lélekben felkészülni – az első hangnál már magával ragad. Más zeneszerzőnél esetleg kell várni 16 ütemet, de Mozart zenéje azonnal él és hat. Ennek a titka örökre rejtély marad. Az emberiség a Mozart-zene révén közvetlen kapcsolatba lépett azzal a fantasztikus világgal, amelyet most űrhajókkal, űrszondákkal és óriási teleszkópokkal figyelve próbálunk magunknak megfejteni. Mozart zenéjében az egész világegyetem össze van gyűjtve, több mint hatszáz műben. Ezt ünnepeljük a 250. születésnapján, de tulajdonképpen minden nap ünnep, amikor Mozart zenéjével találkozunk. Nincs olyan nap a világon, hogy ne hangozzék el valahol egy Mozart-mű. Mozarttal élünk, Mozart révén vagyunk.
– A Mozart-év hozzájárulhat ahhoz, hogy kevésbé ismert művei is népszerűbbé váljanak?
– Ehhez nem 24 órás ünnep kéne, hanem 24 hónapos – és még ennyi sem volna elég, hogy az öszszes művét megismerjük. Jelenleg már a teljes Mozart-életmű megvásárolható. Kiadták az összes szimfóniáját, versenyműveit és operáit. Nem sokat késik már az az idő, amikor – a számítógépes technika jóvoltából – egy-két lemezen mind a hatszáz Mozart-mű hallható lesz. Már nincsenek felfedezésre váró művei, de vannak olyanok, amelyekhez nekünk kell eljutnunk. Mozart zenéjéhez kell egy rádiókészülék a lélekben, amely a 20. század végére egyre rosszabbul kezdett működni, és még mindig nem tért magához. És ki tudja, mikor fog magához térni...
– Milyen arányban szerepeltek a Mozart-művek a hazai filharmóniák műsorán a rendszerváltás előtt, illetve napjainkban?
– Erről statisztikai kimutatás nincs, de nem is a mennyiség a mérvadó. Az a meghatározó, hogy milyen lélekkel tálaljuk föl műveit. ’89 előtt Mozart muzsikája nagyon sok sebzett léleknek nyújtott vigasztalást. Ha lemérnénk, hogy a hazai társadalomban a rendszerváltás előtt milyen óriási lelki segítséget nyújtott Mozart zenéje, akkor a mérleg serpenyője nagyon lebillenne. 1990 után lelkileg is felszabadultunk, és szabadabban is vettük a nagy művész üzeneteit. Viszont továbbra is tartotta bennünk a lelki egyensúlyt. ’89 után óriási mennyiségű CD vitte Mozartot az emberek otthonába, így megsokszorozódott a hatása. Egyszer megkérdeztem egy kiváló muzsikust, mi a véleménye Mozart zenéjéről, és így válaszolt: Mozart mindenkor, bármikor, minden mennyiségben.
– A zeneértőknek is vannak kedvencei. Önnek melyik a kedvenc Mozart-műve?
– Mozarttal sajátságos kapcsolatom van. Számomra ő az elérhetetlen tökéletességet jelenti. 2004-ben a közszolgálati rádió zenei csatornája felkért, hogy az idei Mozart-évben képviseljem egy új művel Mozartot az európai ünnepségek keretében. Írtam is egy hegedűversenyt, amelyben Mozart három arcképét idézem meg: az öt-hat éves kisfiúét, a nagyon komoly 16–18 éves átszellemült Mozart-portrét, a harmadik tételben pedig a felnőtt Mozartot, amint széles mozdulatokkal játszik a zongorán. A három Mozart-képpel a zeneszerző szellemiségébe akartam behatolni, amely magával ragad, és úgy él bennem, mintha naponta találkoznék egy jó baráttal, mintha vezetne és együtt haladnék vele, valamennyi művét szeretem.