Nos, Gus Van Santről nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Milk leforgatásával olyan filmet sikerült készítenie, amely – ha nem is lesz képes eloszlatni a homoszexualitással szembeni előítéleteket – úgy nyúl a témához, hogy megpróbál a sztereotípiákon túllépő képet nyújtani az azonos neműek iránt vonzódó közösség világáról.

Minderre az apropót egy politikai karriert befutott melegjogi harcos, Harvey Milk élete jelenti, aki a hetvenes évek Amerikájában burjánzó bigottság ellen vette fel a küzdelmet.
A Milk életrajzi film, ám nyugodtan nevezhetjük dokumentumfilmnek is: a színészek szereplésével forgatott jeleneteket ugyanis gyakran váltják korabeli képek, amelyek még autentikusabbá teszik a mozit. A főszereplő életének különböző, meghatározó fázisait hetvenes évekbeli filmhíradók részletei egészítik ki, amelyek hű képet nyújtanak a kor amerikai társadalmáról.

A film felütése sokkoló, és máris sejteti a végkifejletet: a főszereplő, Harvey Milk – Sean Penn zseniális alakításában – 1978-ban a szobájában ül, és magnóra mondja élettörténetét. Első mondata így hangzik: „Ha ezt a felvételt hallgatják, az azt jelenti, hogy meggyilkoltak.” A történet aztán visszavisz 1972-be, New Yorkba, ahol Milk a homoszexualitásukat a világ előtt titokban tartó, külsőre átlagembernek tűnő polgárok életét éli, ám hamar kiderül, hogy az élre vasalt szürke öltöny csak álca: leszólít egy fiút, akivel aztán szinte azonnal ágyba bújnak.

Az előítéletek elől aztán közösen költöznek át a nyugati partra, San Franciscóba, ahol valamivel nagyobb a homoszexuálisokkal szembeni tolerancia. Itt nyitják meg fotós szaküzletüket, amely hamarosan a város homoszexuálisainak találkozóhelye lesz, néhány éven belül pedig annyira népes és összetartó társasággá növekednek, hogy a meleg közösség politikai tényezővé válik.

Ekkor határozza el Milk, hogy a homoszexuálisok emberi és polgári jogait csorbítani akaró bigott konzervatívok ellensúlyozására politikai karriert épít, és városi tanácsosnak jelölteti magát. Erőfeszítését évek kitartó munkája nyomán siker koronázza, és a homoszexuálisok mellett más hátrányos helyzetű társadalmi csoportok érdekvédelmét is felvállalva politizál egészen addig, amíg tanácsostársa meg nem gyilkolja.

Persze sokan támadhatják a filmet azzal, hogy követendő példaként állítja be a homoszexualitást – ám ez ostobaság. Gus Van Sant semmi egyebet nem tesz, minthogy Harvey Milk élettörténetén keresztül tart tükröt az amerikai társadalom elé, amelyben a felebaráti szeretetről prédikáló, magukat kereszténynek mondó fundamentalisák nemi irányultságuk miatt akarják megfosztani a munkához való jogtól polgártársaikat a „szabadság honában.”

A film hatását nagymértékben növeli Sean Penn elemi erejű játéka: Penn óriási átéléssel hívja életre az általa megformált karaktert, színészi alakítása a film első percétől az utolsóig lenyűgözi a nézőt. A film politikai üzenetétől és az amerikai filmakadémia tagjainak beállítottságától függetlenül kijelenthető: Penn Milk-karaktere mindenképpen méltó a legnagyobb elismerésre.