Mi változik a hold alatt?

Barabás Olga ezúttal is szuverén módon kezelte az irodalmi alapanyagot. Az angol irodalom atyja annak idején szociográfiai pontossággal rajzolta meg a zarándokok figuráját. Majdnem mindannyian mesélnek, de nem véletlen, hogy ki és mit, hiszen a példabeszédek, az erkölcsi vagy társadalmi tanítások is helyet kapnak a történetfüzérben. Külön izgalom forrása, ha például a szerény és szelíd külsejű asszony egy vérlázító történettel hazudtolja meg a róla kialakult képet. Ez a fajta játék átalakul színházasdivá a marosvásárhelyi előadásban: a szereplők saját történeteik hősei. Nem elmesélik, hanem előadják a rendező és szövegkönyvíró által egybefércelt fabulákat, egyenként több hőst is megszemélyesítenek. Bár ez a szerkesztési elv nem nyilvánvaló, így talán megmagyarázható az is, hogy az egyes személyek miért jelennek meg nagyon ellentmondásos tulajdonságokkal. Például a szerzőt, aki egyben a mesélő, a prológusban a zarándoknépség útikalauzaként ismerjük meg (László Csaba). Õ mutatja be a szereplőket,  időnként külső szemlélőként kommentálja az eseményeket, vagy vázlatfüzetébe lerajzolja a hősöket. Az utazáshoz használt, sínen gördíthető járgányt is ő mozdítja meg. Ugyanakkor Walter néven aktív szereplője egyik mesének, ő az, aki esztelen próbáknak veti alá hitvesét, a jó és hűséges Griseldát (Csíki Hajnal), sőt gyilkossá válik. A vásárhelyi alkotócsapat – bár a tér és idő egysége nem lehet egy utazásregény követelménye – nagyon elrugaszkodik a realitástól: a zarándoklat több hónapig tart, szerelmek szövődnek és házasságok köttetnek a kis társaságban, Griselda még egy magzatot is kihord útközben – ezt az ártatlan gyermeket kell feláldozza Walter észveszejtő próbatétele során.  
Chaucer verses-epikus szövegeit Barabás Olga más költők szerelmes verseivel is megtűzdelte, főképpen a dalszövegekben érhetők tetten a betoldások (például Robert Burns sorai). A rendező a huszonnégy verses novellából a férfi-nő kapcsolat összetettségét boncolgató részeket emeli ki, ennek a szándéknak veti alá a zeneszerző és a tervező munkáját is: Zeno Apostolache kedves, egyszerű dalait a színészek könnyedén éneklik, Bartha József pedig multifunkcionális, síneken a színpadon körbefutó kocsit és áttetsző, borostyánnal befuttatott, romantikus alagutat tervezett.

A fennebb említett Walter-féle hűségpróba mellé sorakozik Alison (B. Fülöp Erzsébet) és János úr (Makra Lajos),  valamint Dorigen (Tompa Klára), Aurélius (Bokor Barna) és Arviragus (Harsányi Zsolt) története, valamint a sok szereplőből ötvözött Kanonok (Szélyes Ferenc) néhány epizódja, aki mindegyik mesében szerepet tájszik. A Kanonok figurája az égieket kutató asztrológuséval, a szenvedélyes – és A változó holdban rendkívül komikus – alkimista-szemfényvesztőével, a kamatüzérével, a felcserével és néhány mellékszereplőével fonódik össze. A sokféle vonásból nem lehet egyetlen szereplőt alkotni, az előadás különböző jeleneteiben egymástól nagyon eltérő jellemvonások kerülnek előtérbe: hiteltelen például, hogy valaki, aki szemrebbenés nélkül mindenkit becsap, és mindenből szenvedélyesen pénzt csinál, egyszerre csak nagylelkűen Dorigennek ajándékoz egy legyezőt... Szélyes Ferencnek nem sikerül összetett figurát komponálni a sok szerep-faricskából, viszont epizód-jelenetei – például az ezüstgyártás vagy a foghúzás – kitűnő pillanatai az előadásnak. Bokor Barna ugyanilyen hálátlan helyzetbe kerül, de a szirten való egyensúlyozás (Tompa Klárával – Uray Péter-komponálta mozgássorok) vagy a már említett ezüstgyártó jelenetben neki is remek lehetősége van komédiázni.
Makra Lajos jóságos, feleségéért rajongó, kicsit infantilis János urat mutat be. Jóval fiatalabb hitvese, Alison gondoskodik róla – és nem is lenne gond kettejük kapcsolatában, ha a zarándokok közül valaki nem vetne szemet az asszonyra. Alison nehezen tud ellenállni a Kanonok csábításának, aki a kedvéért elbolondítja János urat azzal, hogy közeledik a második vízözön, és bárkát kellene ácsoljon. Sikerül magáévá tennie az asszonyt, aki egy későbbi jelenetben kifakadásával halálba kergeti János urat, de mikor az szellem képében visszatér hozzá, megbánja hűtlenségét. B. Fülöp Erzsébetnek az esetlen, engedelmes, de magában mély feszültségeket elfojtó asszony meséjében van főszerepe, de a későbbi jelenetekben is megtalálja annak a módját, hogy következetes maradjon babonás, butácska, de mégis jóságos figurájához.

Karakterábrázolás szempontjából érdekes Tompa Klára munkája is. A színpadi változatban neki is egy több szerepből gyúrt figura jut, de az ő esetében egy emberi összeomlás tanúi lehetünk. Az elegáns, szinte piperkőc, dámáskodó Dorigen az első jelenetben férje, Arviragus nyakán lógva jelenik meg. Szerelme nem szűnik később sem, de egy felelőtlen pillanatban megígéri a kétségbeesett Auréliusnak, hogy övé lesz, ha  szerelme jeléül elhordja a kikötőt övező sziklaszirteket, hogy urának ne legyen bántódása. A lehetetlen kívánság beteljesedik, a visszatérő férj odaveti asszonyát Auréliusnak, csak hogy a becsületszón ne essék csorba. Dorigen az előadás végére fokozatosan leépül, sminkje megkopik, egyenes tartása megrokkan, és ebbe a folyamatba szépen beleillik a zugivás vagy a legyezős mellékszál, amelyben eljut arra a pontra, hogy inkább megcsalná urát, mint hogy bosszúságot okozzon neki.

Chaucer szövegeiben szerepel egy fehér hollóról szóló példázat is. A Madár (Berekméri Katalin) gonosz szellemként, halált hozó vészként jelenik meg, felerősítve az elmúláshoz kapcsolódó hiedelmeket.

A változó hold alatt, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat. Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című műve alapján rendezte: Barabás Olga. Díszlet- és jelmeztervező: Bartha József. Mozgásművészeti tanácsadó: Uray Péter. Zene: Zeno Apostolache. Szereplők: László Csaba, B. Fülöp Erzsébet, Makra Lajos, Szélyes Ferenc, Tompa Klára, Harsányi Zsolt, Csíki Hajnal, Bokor Barna, Berekméri Katalin.


Hegyi Réka