Maszkok és mágikus gyakorlatok – tárlat nyílt Zabolán a moldvai csángók sámánizmussal rokonítható szokásairól

Világképüket reprezentáló szövegeik (rítusénekek, ráolvasások, hiedelemtörténetek), valamint mágikus gyakorlataik (pl. hejgetés, urálás, esővarázslás, betegségelhárítás) számtalan olyan elemet tovább éltettek, melyek keleti népek sámánisztikus medvekultuszával, rítusaival, valamint balkáni népek hasonló gyakorlatával mutatnak azonos vonásokat. A kiállítást méltató Sántha Attila költő, nyelvész úgy fogalmazott, a gyűjtemény a moldvai hejgetés, urálás, medvetáncoltatás kapcsán a keletről hozott elemek, sámándob, maszk világát próbálja feltárni. Arra is kitért, nem egyszerű kérdés, hogy honnan eredeztethető az úgynevezett „révüléses” népszokás, ami a táltosokhoz, sámánokhoz köthető.

– mondta a méltató.

Kitért arra is, hogy a moldvai hejgetés, urálás kapcsán feltevődik a kérdés, ki hatott kire: a magyarok a románokra, vagy fordítva. Pozsony a sámándob használata kapcsán egyértelműen jelzi, hogy ez keleti elemnek minősül, a románok valamelyik keleti népcsoporttól (magyarok/csángók, kunok, besenyők) vehették át. Sántha Attila arról is beszélt, hogy párhuzamok fedezhetők fel a hejgetés szövege és a finn Kalevala nemzeti eposz szövege közt. Mint kifejtette, az úgynevezett hejgetők, urálók vezetői Kerecsenyen (a Piatra Neamț melletti hegyen) találkoztak évente egyfajta eligazításra még a kommunizmus idejében is. „Hogy mi történt ott, nem tudjuk, azt sem, ki volt az »eligazító«, azt viszont láthattuk, hogy a román belügyi szerveknek első dolguk volt ezt megszüntetni mondvacsinált okokkal” – fogalmazott a méltató. Arról is beszélt,

illetve mennyire választhatók el azok a román hagyományoktól.

A tárlatnyitón az érdeklődők a Medvék, hejgetők, urálók című katalógust, valamint az anyag gyűjtése során készült kisfilmet is megismerhették. A katalógus és a kisfilm Kinda István muzeológus, néprajzkutató közreműködésével készült. A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum honlapján az olvasható, az intézmény idén időszakos kiállítások keretében mutatja be a székely és a csángó gyapjúszőnyegek legértékesebb darabjait, valamint a 19. századi erdélyi, székelyföldi festett bútorgyűjteményük elmúlt években szakszerűen restaurált példányait. Nagyobb szabású kiállítást terveznek azokból a zabolai tárgyakból is, amelyeket a Székely Nemzeti Múzeum őrzött meg napjainkig. Ebben az évben is külön figyelmet fordítanak arra, hogy székelyföldi fiatal muzeológusok, etnográfusok segítségével a kolozsvári néprajz szakos egyetemi hallgatók megismerkedjenek a vidéki múzeumi munka mindennapjaival.