Kuriózumok, kávéházi miliő – Nagyvárad kultúrtörténetét, művészetét ismerteti a Szent László Egyesület kisfilm-sorozata

„A világjárvány megfékezése érdekében foganatosított óvintézkedések arra késztetnek, hogy időnk nagy részét otthonunkban töltsük. Ezért arra gondoltunk, hogy újabb rövidfilmekkel lepjük meg a közönséget” – írták.

A jövőkép alakítása

Az első kisfilm, amelynek címe: „Ki az, aki fütyörészik? Dohányt a szájába!” – kávéházi séta Nagyváradon, többek közt a Llyold kávéházat, a Müller Kioskot, az Apolló városi kávéházat, a Royal kávéházat, a Magyar Királyhoz kávéházat mutatja be. A rövidfilmben ötvöződik a múlt a jelennel, de a fő hangsúly a váradiak „la belle epoque”-ján van: kulturális kuriózumokkal, korabeli felvételekkel idézik meg a régmúlt idők meghatározó helyszíneit, a kávéházi világ főszereplőit.

A film forgatókönyvének írója, szerkesztője Imre Zoltán kultúrantropológus, aki a Krónika megkeresésére elmondta, a tematikák a város művészete, képzőművészete, építészete, szecessziós emlékei, kultúrtörténete köré épülnek.

– mondta Imre Zoltán. Hozzátette, a város virágzását bemutató filmekben lesz még szó a nagyváradi zsidóságról és a környéken egyre nagyobb teret hódító kézművességről is, valamint a szecessziós építészetről: külön a fontos épületekről, egyes utcákról. „Ezek a kisfilmek hiánypótlóak, ugyanakkor egyfajta jövőképet is adhatnak a fiataloknak, hogy a nagy múltú városban igenis van lehetőség fejlődni. A fejlődő városnak is nagyon jó az ilyen típusú tükör, hiszen ezen keresztül az látható, hogy milyen lehetett a múlt század elején Várad, amelynek jelenleg szépen alakul az arca sok tekintetben” – mutatott rá a kultúrantropológus.

– mondta a kultúrantropológus. Kifejtette, olyan város volt Nagyvárad, ahol mindenkinek szabadon lehetett gondolkodni, élni, megnyilvánulni, a költők, írók, nők, üzletvezetők, befektetők szabad városa volt. Amint a váradi kávéházi életet bemutató kisfilmben elhangzik, a város építészete egyedi volt, stílusai közül kiemelkedett az eklektika és a szecesszió.

„Az 1900-as évek elejétől beszélhetünk Nagyvárad lakosságáról úgy, mint Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő helyi társadalmáról. Akkoriban a polgári élet is magasabb szinten zajlott, az első világégésig ez volt a váradiak „la belle epoque”-ja” – mutat rá Imre Zoltán. Mint kifejti, mindenütt érezni lehetett a változás szelét, mivel a népes fiatalság nyitott közeget alkotott, a település valóban „a Holnap városává” alakult. A Sas kávéházról például az is elhangzik, hogy itt a pincérek udvariasságukról igen híresek voltak, és Ady Endre is járt ide. „A legutolsó megjelenése Nagyváradon halála előtt három hónappal épp a Fekete Sas palotában volt. A Szeretném, ha szeretnének verset is ebben a palotában olvasta fel a színpadon” – hangzik el a kisfilmben.