HIRDETÉS

Különleges tér a közösség szolgálatában – letűnt korok lenyomatai láthatóak a felújított kolozsvári Vallásszabadság Házában

Kiss Judit 2018. augusztus 05., 16:36
HIRDETÉS

Letűnt korok építészettörténeti lenyomatai, Kolozsvár és egész Erdély szempontjából jelentős kultúrtörténeti leletek, nem is sejtett középkori, reneszánsz kori, barokk kori emlékek kerültek elő a kincses városbeli unitárius püspöki ház kilenc éven át tartó restaurálása során.

Kolozsvár egyik legrégebbi, kívül-belül megújult épületét a Vallásszabadság Házaként avatták fel július 7-én Fotó: Furu Árpád

Az izgalmasnak, sok tekintetben egyedinek és összetettnek bizonyuló munkálatokról, Kolozsvár egyik legrégebbi, kívül-belül megújult épületéről, amelyet a Vallásszabadság Házaként, új szellemi, kulturális központként avattak fel július 7-én, Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnököt, a Magyar Unitárius Egyház építészeti tanácsadóját, a felújítás szaktanácsadóját kérdeztük.

A 14. század végén, 15. század elején épült, Kolozsvár szívében található unitárius püspöki ház helyreállítása az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb szakmai kihívása, ha úgy tetszik, igazi kultúrtörténeti csemegét hozó munkálata volt. Hiszen izgalmas építészettörténeti, városunk és egész Erdély építészeti öröksége szempontjából jelentős feltárás zajlott 2009-től kezdve egészen e hónap elejéig, amikor megújult formában, új közösségi központként, a Vallásszabadság Házaként avatta fel a házat a Magyar Unitárius Egyház”

– mondta el megkeresésünkre Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a munkálatok szaktanácsadója.

HIRDETÉS

A teljes körű helyreállítás szerteágazó, évekig tartó munkálatait 85 százalékban a magyar kormány, 15 százalékban a román kormány finanszírozta. „Az épületről a gótikus kapukeret sugallta, hogy jelentős leleteket rejthet. A tudás, amit a helyreállítás során szereztünk, az erdélyi építészettörténet olyan korszakáról árnyalja a képet, amelyről viszonylag keveset tudunk. A középkorról van szó, amelynek egyházi és várépítészete ismertebb, viszont a polgári építészetéről sokkal nehezebben szerezhetünk információt, hiszen a városok folyamatosan fejlődtek, nemzedékenként alakították az épített környezetet, nemcsak a középkori, de a reneszánsz kori vagy barokk emlékeket is. Ez különösen érvényes Kolozsvárra” – fejtette ki Furu Árpád.

Hozzátette, az elmúlt fél évszázad egyáltalán nem kedvezett a középkori emlékek vizsgálatának, sőt a felújítások, fejlesztések szembementek ezzel. „Az épületről, amely az 1880-as években került az unitárius egyház tulajdonába, Bálint Benczédi Ferenc püspök úgy vélekedett, hogy elmúlt az az idő, amikor az egyház vezetőjének ilyen nagy épületben kellett élnie a mindennapjait, így ezt a különleges teret fordítsuk inkább a közösség javára. Az épület nagyon súlyos szerkezeti problémákkal küzdött: repedések a falakon, boltozatokon, vizesedés, penészedés, így nyilvánvaló volt, hogy valamit tenni kell, és a munka 2009-ben el is kezdődött” – fogalmazott a szakember.

Erdély polgári építészetéről mesélő leletegyüttes

A kapualjba lépve a látogató több pannón tájékozódhat arról, hogy restaurálás előtt milyen állapotban volt a ház, amely Mátyás király szülőháza mellett a legrégibb polgári épülete a városnak. Furu Árpád kifejtette, a szerkezeti felújítások érdekében vizsgálatok voltak szükségesek, vakolatokat kellett leverni, alapozási gödröket vizsgálni, egy műemlék épület esetében pedig az épületdiagnosztika és művészettörténeti kutatás kéz a kézben halad.

Hétről hétre egyre több tárult fel egy izgalmas történetből, amelyre legoptimistább várakozásaink mellett is rácsodálkoztunk: a ház a helyreállítás végéig fokozatosan, részletekben adagolta az új információkat úgy, hogy még mindig sok kérdés megválaszolatlan maradt. A kolozsvári, erdélyi, polgári, városi középkori építészetről alkotott tudásunk így megsokszorozódott”

– mondta Furu Árpád. A szakember kifejtette, a feltárásoknak köszönhetően számos érdekes lelet bukkant elő, kezdve a bejárattól, a pincén, középkori és reneszánsz kori, barokk kori tárgyi leleteken át a XIX. század végére jellemző tárgyakig. A bejárat alagútszerű, szokványos kapualjnak tűnt, ahol az oldalfalakon két ív vonalát lehetett felfedezni anélkül, hogy az ember tudta volna, mi van mögötte.

Letűnt korok emlékei. A püspöki palota kapualjának most megnyitott, 15. századi ívei Fotó: Furu Árpád

A művészettörténész kalapácsa alatt feltűnt három nagy gótikus kőív, melyhez hasonlóak a Mátyás szülőházánál találhatóak. „Ilyenszerű ívek bizonyára léteztek a 15. században a magyar királyság területén máshol is, a közelmúltban például Székesfehérváron tártak fel hasonlókat. Szerepük, hogy egymás melletti tereket egybenyissanak, lehetőséget teremtve szélesebb, látványosabb tér kialakításához. Ennek feltárása volt az egyik fontos újdonság. Ha bejövünk a kapu alatt, látható, hogy jobboldalt a kapu szélességével azonos tér nyílt meg, baloldalt pedig egy kisebb. Építészeti szempontból hihetetlenül szép ez a tükrözés” – fűzte hozzá Furu Árpád.

Mint magyarázta,

Erdélyben párját ritkító kincs az a falba mélyített, kőből faragott lépcsőfogodzó, amit szintén most tártak fel. Ennek kialakítása bizonyára költséges lehetett, ez pedig megrendelőjének gazdagságáról tanúskodik. Hasonló fogodzókat Észak-Itáliában lehet látni, Erdély polgári építészetében eddig nem ismertek ilyent, csak az egyházi építészetben.

A művészettörténeti kutatást Lupescu Radu és Kovács Zsolt végezték, a régészek munkáját Csók Zsolt vezette.

A középkori pince és az ismeretlen S. T.

A szakember elmondta, szintén meglepetést jelentett a középkori pince restaurálása, ezt a teret, ami kezdetben borospince volt, az évszáza­dok során sok mindenre használták, legutóbb raktározásra. Ami érdekes, hogy boltozatán még ott van az építéskori, azaz mintegy hatszáz éves habarcsfelület, ami túlélt mintegy hatszáz évet. Érdekes feladat volt a járda alatti, egykori utcai pincei lejárat feltárása is: ez az építészeti megoldás ismert Kolozsváron, a régi házak lejárata az utcából nyílt, funkciójuk az volt, hogy a lépcsőkön hordókat vittek le; a pincegádor a bor árusítását is szolgálta.

A 19. század elején városi rendeletre szüntették meg ezeket a lejáratokat. Szintén fontos középkori emléknek számítanak a lépcsőházi feljáróban a hatalmas, faragott, sima felületű sarokkövek, amelyeknek jelentős az építészettörténeti üzenete.

Azt bizonyítják, hogy a 15. század elején ezen a telken már emeletes kőházat építtetett valaki. Erről a korszakról, amikor már javában épült a Szent Mihály-templom, a művészettörténészek eddig úgy gondolták, hogy a Magyar utcában csupán földszintes házak állhattak, ehhez képest itt egy háromszintes, pincéből, földszintből és emeletből álló kőház állt.

„Sajnos ennek a háznak az építtetőjéről semmit sem tudunk, a 15. század második felében zajló nagy munkálatok megrendelőjére viszont S. T. monogramos, csillagot és keresztet ábrázoló címere utal. A címer ott látható a Szent Mihály-templom falán is, ugyanakkor a templom 19. századi felújítása során az egyik kápolna oltára előtt megtaláltak egy XV. századi sírt, amin ugyanez a címer állt. Gótikus feliratából sajnos sem az évszámot, sem a nevet nem lehetett kiolvasni. Mindebből arra következtethetünk, hogy a címer tulajdonosának szoros kapcsolata volt a plébániával, fontos szereplője lehetett az akkori közéletnek” – fejtette ki a szakember.

Furu Árpád Fotó: Gönczy Tamás

Kályhacsempe-töredékek, különleges padló, festett deszka

Furu Árpád azoknak a tárgyi leleteknek a felbukkanását is elmesélte, amelyeknek egy része megtekinthető a Vallásszabadság Házában kialakított régészeti kiállításon.

„A ház felújtásai során jelentős mennyiségű korábbi építkezési és háztartási hulladékot használtak fel többek között boltozatok betöltésére. Egészen különleges az a kályhacsempeanyag, ami nagyrészt a kapualj boltozata felett bújt meg napjainkig: a legépebb darabok egy részét az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeummal együttműködve kiállítottuk. Legalább megkétszerezi tudásunkat a 15–18. század között Kolozsváron használt és feltehetően helyben gyártott mintás kályhacsempékről. A pincéből előkerült egy szinte ép, mintegy harminc centi magas, fekete kerámiából készült, 15. századi boros- vagy vizeskancsó. Középkori kerámia használati tárgyakból is számos töredék került elő, edények, tányérok, poharak töredékei. Lupescu Radu régész kolléga úgy fogalmazott, hogy ha ezeket majd összerakják, feldolgozzák, restaurálják, egy 15–16. századi mindennapi használati étkészletet lehet majd rekonstruálni”

– mondta Furu Árpád. Hozzátette, a nagy mennyiségű előkerült állaticsont-lelet majd az egyes korok étrendjéről alkotott tudásunkat fogja árnyalni.

Szintén figyelemre méltó a 19. század végén használt latrinákból előkerült leletanyag. Az egykori illemhelyről üvegtárgyak, tányérok, poharak, illatszeres üvegecskék, éjjeliedények kerültek elő, valamint két érdekesség is, 1890-es évekből származó bécsi fogtisztító por tégelye és csontból készült fogkefenyél. Ezekről a régészek úgy vélik, Párizsból származhatnak.

Az üvegtárlókban ezek a tárgyak is megtekinthetőek. A barokk korszakból is került elő figyelemre méltó lelet: az egykori tulajdonos, a Wesselényi család építkezései korából egy 17–18. századi, virágos mintával festett deszka, amely vagy egy ajtólap, vagy egy mennyezet része lehetett.

„Ez azért jelentős, mert míg a vidéki templomokban nagy számban lehet látni festett kazettás mennyezetet, polgári környezetben a szász városokban sem ismeretlen az ilyen, addig Kolozsvár hasonló, feltehetően jelentős minőséget képviselő értékei elvesztek. Szintén különleges a 19. század eleji festett padló: a nagyterem padlóját ugyanis parkettezést idéző, sötétbarna, fekete, világosbarna geometrikus mintákkal díszítették. Ez a megoldás Erdély-szerte ismeretlen volt eddig a művészettörténetben. A padlót szakrestaurátor felújításának köszönhetően újra láthatjuk” – mondta el a szakember.

Az emeleti nagyterem a középkori kandalló és kémény lenyomatával Fotó: Furu Árpád

A műemlék-helyreállítás olyan, mint a nagyzenekari szimfónia

A házat úgy újították fel, hogy az egyes korszakok lenyomatai, emlékei láthatóak legyenek: üveglap alatt falrészek, kinyitható ajtó tár fel régi időkről tanúskodó falfelületet.

A régiségek ilyen módon való bemutatása Kolozsváron egyedinek számít, hiszen a romániai műemlékvédelem nem élt át jó időket az elmúlt időszakban – mondta a szakember. 1977-ben a műemlékvédelmi intézetet bezárták, a falurombolás, bontások korszaka következett, ezt a házat is pusztulásra ítélték az 1980-as években. Az 1990-es években a gazdasági nehézségek miatt nem volt prioritás a műemlékvédelem, úgyhogy nem nyílt lehetőség arra, hogy a műemlékeket ilyen módon kutassák, állítsák helyre és mutathassák be, mint most a Vallásszabadság Házában.

Úgy ítéltük meg, hogy ha egy épületnek ilyen hihetetlen régészeti és építészettörténeti potenciálja van, érdemes a helyreállítás során didaktikus módszerekhez folyamodni. Látható például a földszint egyik kemencéjének alapja, a középkori padlózat téglái, kövei, az a középkori konzol, amely az ívek fölötti egykori fafödémet tartotta, falszövetek, régi vakolatfelületek. Tegyük hozzá, hogy így a háznak egy „soha nem volt” állapotát láthatjuk, ugyanis minden korszak emlékei egyszerre mutatkoznak meg. Mindezt egy 21. századi belsőépítészeti koncepció fogja össze, igazítva a házat a mai funkcióhoz és a jelenkor igényeihez”

– mondta a szakember. A helyreállításnál építészek, művészettörténészek, régészek, restaurátorok és szakmunkát végző kivitelezők, több tucat csapat dolgozott, a munkában több mint kétszázan részt vettek.

A rekonstruált középkori lépcsőfeljárat a falba mélyített, faragott kőfogódzóval Fotó: Furu Árpád

A műemlékvédelmi szaktanácsadó elmondta, a helyreállítási tervet elkészítő építész, az unitárius egyház építésze, Furu Xénia volt, aki együttműködött Guttmann Szabolccsal, a 2009-ben elkészült első terv dokumentációjának szerzőjével. A belsőépítészeti koncepció Wagner Péter kolozsvári gyökerekkel rendelkező, budapesti építész munkája. A tartószerkezeti tervezést Popa Augustin és Dáné Rozália végezte. A helyreállítás legjelentősebb szakaszának főkivitelezője a Libra Impex cég volt, amelynek igazgatója, Dénes Ibolya mérnök és csapata, valamint a számos alvállalkozó és szakrestaurátor – Kiss Zoltán, Gere István, Mihály Ferenc, Kiss Lóránt, Fazakas János, Gálfi Attila, Szabó Árpád, Bántó József, hogy csak néhány nevet említsünk – szintén sokban hozzájárult a végeredményhez.

„A helyreállítás bonyolult folyamat volt a ház műszaki adottságai miatt is, úgyhogy minden lépésben együtt kellett dolgozniuk, dönteniük a szakértőknek. Minden műemlék-helyreállítás ilyen: nem egyszemélyes előadás, hanem olyan, mint egy nagyzenekari szimfónia, ami viszont a közönségnek szól. Persze a művészetekben létezhet l’art pour l’art produkció, ami akkor is tökéletes, ha a nagyközönség nem föltétlenül érti vagy értékeli, viszont egy műemlék-helyreállítást nem lehet így csinálni: akkor jó a projekt, ha a funkciója élteti tovább a házat”

– mutatott rá Furu Árpád. Hozzátette, a Vallásszabadság Házának az unitárius egyház vezetői által kialakított koncepciója segített, hogy a cél mögé támogatókat találjanak, ez pedig nemcsak a helyreállítást tette lehetővé, hanem reményeink szerint az épület funkciói hosszú távon elősegítik majd a ház fennmaradását.

Ebben a szerepében elkezd élni az épület, az emeleti konferenciatermek, múzeumi és kutatási tevékenységet szolgáló terek által része lesz a város kulturális, művészeti életének. A földszinten étterem, könyvesbolt működik, a tetőtérben vendégszobákat működtetnek majd, Furu Árpád úgy véli, mindez gazdaságilag hosszú távon a ház működési költségeit optimizálhatja.

A Vallásszabadság Házát vezetett séták keretében lehet megtekinteni, az időpontot előre meghirdetik, így aki akar, jelentkezhet. Egyszerre természetesen csak korlátozott számú látogatót kalauzolnak. A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt, augusztus 19. és 26. között nyílt napok keretében lehet majd megcsodálni a 15. századi épületet, a régészeti és egyháztörténeti kiállítást, ekkor szintén szakemberek vezetik a látogatókat.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS