Kudarcok marslakó szemszögből

derült ki a magyarországi író, költő, műfordító Tóth Krisztináról, aki pénteken a nagyváradi Törzsasztal-sorozat évadzáró beszélgetésének meghívottjaként Kőrössi P. Józsefnek, a Noran Kiadó vezetőjének kérdéseire válaszolt.
„Azt akartam, hogy állj meg, és ne hagyd ott, / ha megtaláltad, vagy vedd fel, vagy öld meg” – hangzott az elsőként felolvasott Kutya című versében, amellyel a meghívott olyanynyira megdöbbentette hallgatóságát, hogy csak rövid szünet után tört ki   a taps.
„A mi nemzedékünknek kétszer kellett szocializálódnia” – magyarázta Tóth Krisztina, aki elmondása szerint olyan világban gyermekeskedett, amikor a gyermeknek mást mondtak otthon a szülők, és mást a tanárok az iskolában. „Bűntudatra neveltek, nem lehetett tudni mit, bármit elkövethettél, mai napig görcsben van a gyomrom, ha az ellenőr elkéri a bérletet” – olvasta Vonalkód című novellájából az írónő, aki képzőművészeti gimnáziumba járt, de úgy érezte, nem elég ügyes, a szavak rakosgatása közben többször villant fel benne az „ezt így akartam” érzés, mint amikor tárgyi formába akarta önteni gondolatait. Egykor a Sárvári Diákíró Pályázat irodalmi körén fedezték föl, az írónő Mezey Katalinnak köszönhető, hogy a kör tagjai kibontakoztathatták egyéni hangjukat.
Utólag tudatosnak tűnnek választásai, de bevallása szerint nagyon sokáig kereste a helyét az emberek világában. Ez a keresgélés csapódhatott le Pixel című novellájában, amelyben egy marslakó szemszögéből mutatja meg az embereket. Írásaiban a részletek felől szeret és tud építkezni, ebből adódóan novelláiban fokozatosan bontakoznak ki a kulcsfontosságú részletek. Versben és prózában egyaránt arra törekszik, hogy történetet meséljen el. Valódi kudarcnak az emberi kapcsolatok kudarcát tartja, gyakran az emberek közötti kommunikációs problémákat jeleníti meg: hősei attól „kudarcosak”, hogy elbeszélnek egymás mellett. Tóth Krisztina különbséget tesz a látványos siker és a hétköznapi élet apró sikerei között. Mint minden szerzőnek, neki is fontos a visszajelzés, de mint mondja, az is örömet okoz, ha valamit elültet, és az nem szárad ki. Ha egy írás emberi problémákat taglal, akkor lényegében mindegy, hogy férfi vagy nő írta – vallja Tóth Krisztina, aki rendkívül szerényen mesélt személyes érzéseiről és írásairól a váradi közönségnek.