Közelkép – A hippi Kong a legnagyobb király

Miután 1976-ban Jessica Lange főszereplésével a modern korba átültetve, majd 2005-ben Naomi Watts közreműködésével az eredeti, 30-as évekbeli környezetbe helyezve készült remake belőle, Jordan Vogt-Roberts rendező és a forgatókönyvírói stáb alapjaiban gondolta újra a történetet, hogy a 2000-es évek második évtize­dében se maradjunk Kong-sztori nélkül. A végeredmény, a Kong: Koponya-sziget vélhetően nem kerül be minden idők legjobb fantasy-sci-fi mozijai közé, de az is tény, hogy képes élvezhetően – még ha csak mérsékelten eredetien is – újramesélni a nagyra nőtt emberszabású történetét.

Az alkotók ezúttal a vietnami háború idejébe helyezték a történetet, illetve annak a zárására, 1973-ra, amikor Nixon elnök bejelentette, hogy az amerikai egységek fokozatosan kivonulnak a kelet-ázsiai országból. Egy helikopteres század azonban még egy, utolsó bevetési parancsot kap: tudósokat kell elkísérniük egy nemrég felfedezett, titokzatos csendes-óceáni szigetre, hogy megvédjék őket az ott rájuk leselkedő veszélyektől.

Nos a katonák szempontjából ez a küldetés sem lesz sokkal sikeresebb, mint a vietnami háború, a szigeten található óriási lények – mindenekelőtt maga Kong – ugyanis már az elején leamortizálják az egységet. Ami viszont jó alapot ad arra, hogy az egységet vezető ezredes személyes bosszút esküdjön az embereit megtizedelő óriásmajom ellen, amit minden ésszerű ellenérv – és az akcióban elpusztuló további emberei halálának – ellenére is végig akar vinni.

A sztori tehát alapvetően alig több a megidézett kor hangulatához illő, hippi alapvetésű háborúellenes manifesztumnál, a minden bokor mögött halálos veszélyt rejtő, idegen helyen az ottani körülményeket minimálisan sem ismerő katonai egység szenvedéseiben nem nehéz fölfedezni a kudarcos vietnami – és minden más, az ország határain kívül az amerikaiak által viselt – háború metaforáját. És persze a tanulság is levonatik, miszerint csúnya dolog napalmmal terjeszteni a saját politikai rendszerünket olyan helyen, amelynek a viszonyairól fogalmunk sincs, és igazából meg sem kérdeztük a helybélieket, hogy kérnek-e belőle. (Ebben pedig a legfrissebb, Trump-doktrínára is rímel az erőltetett demokráciaexport fölöttébb káros voltáról.)

Mindazonáltal a Kong: Koponya-sziget nem mondható rossz filmnek a maga műfajában. Egyrészt egész jó vizuális gegek és verbális poénok oldják a hangulatot, és teszik kikacsintóssá a néha szájbarágós történetet, másrészt a felvonultatott sztárgárda is a javára válik. Tom Hiddleston a rezignált, de a jó oldalra álló brit kommandós szerepében ugyan nem kap sok lehetőséget a villogásra, de azért hozza a kötelezőt, az Oscar-díjas Brie Larson szerepe sem sokkal lépi túl „a nő a King-Kong-filmben” karakterét, de Samuel L. Jackson karaktere a háborús neurózisból kilépni nem tudó, sőt nem is akaró parancsnok szerepében egész jól eltalált.

A filmben ráadásul hangulatfestő elemként folyamatosan felcsendülnek a kor legjobb rockzenéi, a military szerelmesei pedig tobzódhatnak a vietnami háborús hardverben – úgy mint Huey helikopterek, M16-os és Kalasnyikov gépkarabélyok. (Bár itt megjegyzendő, hogy a történet vietnami háborúba helyezése a már említett moralizáláson túl legfeljebb még azt szolgálhatta, hogy a hangszóróból harsogó zene akkordjaira a trópusi sziget partjai fölött megjelenő helikopterszázad képével a rendező fejet hajthasson az Apokalipszis most című klasszikus ikonikus jelenete előtt.)
Mindent összevetve a Kong: koponya-sziget kellemes kikapcsolódást jelenthet mindenki számára, aki nem ül be túlzott elvárásokkal a filmre – arról nem is beszélve, hogy fényévekkel múlja felül a túltolt, egy adott pillanatban brutális CGI-pornóba fulladó 2005-ös remake-et.

Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island). Amerikai fantasy-sci-fi, 118 perc, 2017. Rendezte: Jordan Vogt-Roberts. Szereplők: Tom Hiddleston, Brie Larson, John Goodman, Samuel L. Jackson, John C. Reilly. Írta: Max Borenstein, Derek Conolly, John Gatins, Dan Gilroy. Kép: Larry Fong. Zene: Henry Jackman.

Értékelés az 1-10-es skálán: 7