Fotó: Balázs Imre József/Facebook
Erdélyi magyar nőírók – ezzel a címmel látott napvilágot nemrég az a tanulmánykötet, amelyet Balázs Imre József szerkesztett. A kolozsvári irodalomtörténész a Krónikának elmondta, rengeteg izgalmas élettörténet van a könyv mögött, és ezek az erdélyi irodalom fogalmát is tágítják.
2022. október 29., 20:412022. október 29., 20:41
– Frissen látott napvilágot szerkesztésedben az erdélyi magyar nőírókról szóló tanulmánykötet, amely azt járja körül, hogy „milyen lehetne az erdélyi magyar nőirodalmi hagyomány”. Mennyiben, miért hiánypótló a Korunk – Komp-Press kiadónál napvilágot látott kötet, amely száz évet ölel fel: Berde Máriától a jelenkorig, Mărcuțiu-Rácz Dóráig veszi számba az erdélyi női alkotók munkásságát?
– A kötet összeállítására készülődve számba vettem néhány dolgot, kíváncsi voltam, hogy mennyire voltak jelen a nők az elmúlt száz év erdélyi magyar irodalmi hagyományában. Ilyen arányokra találtam: az Erdélyi Szépmíves Céh két világháború közötti reprezentatív könyvsorozatának szerzői között a nők aránya 3,79%. A helikoni írótársaság tagjai között 5,45%. Kántor Lajos és Láng Gusztáv 1944–1970 közötti időszakról szóló irodalomtörténetében 5,3%. Nem folytatom, hiszen azt remélem, hogy ezek a számok valóban elgondolkodtatóak.
A számok azt is mutatják egyébként, hogy a jelenben vagy a rendszerváltás utáni évtizedekben az arányok lényegesen jobbak. Az irodalomtörténeti hagyomány pedig utólag is alakítható – érdemes megkeresnünk azokat a tanúságtevő, összefüggéseket felmutató hangokat, amelyek segítenek bennünket jobban megérteni az elmúlt száz évünk történetét.
– A kötetben vizsgált alkotók: Berde Mária, Thury Zsuzsa, Erdélyi Ágnes, Ignácz Rózsa, Varró Ilona, Hervay Gizella, Várady Emese, Adonyi Nagy Mária, Polcz Alaine, Mărcuțiu-Rácz Dóra – vannak köztük prózaírók és lírikusok is. Milyen szempontok szerint alakult ki ez a névsor? És milyen szempontok szerint elemzik a kötet szerzői a nőírók munkásságát?
– Van néhány közismertebb név: a Berde Máriáé, Hervay Gizelláé mindenképp ilyen. Polcz Alaine-ről is sokan hallottak, de nem biztos, hogy írónőként, és ezen belül erdélyi írónőként gondolnak rá. Rengeteg izgalmas élettörténet van a könyv mögött, és ezek az erdélyi irodalom fogalmát is tágítják, mai élethelyzeteinkhez igazítják, hiszen a szerzők közül sokan Erdély és Magyarország között járnak át: Hervay Gizella, Thury Zsuzsa, Erdélyi Ágnes például Magyarországon születtek, de évekig-évtizedekig éltek Erdélyben, könyveket adtak itt ki. Polcz Alaine vagy Ignácz Rózsa fordított utat jártak be: ők erdélyi születésűek, de a könyveik már Magyarországra településük után jelentek meg, szoros kötődésben viszont itthoni élményanyagukhoz.
A vizsgált szerzők névsora az egyetemi munkám során alakult: néhány tanulmány szakdolgozatként vagy mesterképzős dolgozatként született meg az elmúlt években (köztük a Berdéről, Varró Ilonáról, Várady Emeséről szólók), és tavalyelőtt az az ötletem támadt az erdélyi magyar irodalom tantárgyam újragondolása során, hogy mi lenne, ha hétről hétre egy-egy nőíró könyvét olvasnánk együtt a diákokkal? Akkoriban fedeztem fel a magam számára Erdélyi Ágnes és Thury Zsuzsa életművét, és őszinte lelkesedést éreztem a mesterképzősök részéről a többi szerző művei iránt is.
A művek, szerzők kiválasztása során egyelőre a múltra, a már elhunyt szerzőkre összpontosítunk, hiszen rengeteg a felfedeznivaló az elmúlt száz évben. Mărcuțiu-Rácz Dóra, aki még huszonéves, természetesen kivétel, de az ő jelenléte azért jelzésértékű, mert az ő nagyon mai, nagyon kortárs tapasztalatokat rögzítő versei felől izgalmas és váratlan rálátás nyílt Hervay Gizella ritkán elemzett, Virág a végtelenben című első kötetére. Magukból a művekből indulunk ki az elemzési szempontok keresésekor, nem valamiféle prekoncepció felől szólalnak meg az értelmezések.
Balázs Imre József
Fotó: Litera.hu
– Azt írod a kötet előszavában, hogy a női szerzők tapasztalatai, írásgyakorlatai, műfajteremtései dialógusba lépnek egymással, hálózattá szerveződve az irodalmi hagyományon belül. Mit is jelent ez a „dialógus”?
– Sok mindent jelenthet, akár a leghétköznapibb tapasztalatot is: valami olyat, mint amikor három-négy nő leül együtt, egy kávé mellett megbeszélni az elmúlt hét történéseit, azt, ami aktuálisan foglalkoztatja őket. Ilyenkor megosztják egymással a tapasztalataikat, gondjaikat, örömeiket, ebből építkeznek, ebből merítenek erőt. Ez az irodalomban is érvényes lehet. A problémát Menyhért Anna vagy Kiss Noémi, akik írtak erről, abban látják, hogy mivel a nőírók a magyar irodalom történetében a már említett, 10% alatti arányban vannak jelen,
De ha az irodalmi hagyományban az egyik női szerző számára evidensen látható egy másik, korábbi szerző, akihez kapcsolódni lehet, a probléma átalakul. Ezt a lehetőséget viszont meg kell teremteni, ez egy irodalomtörténészi feladat is. Egyébként a kötet tanulmányainak szerzői közt többségben vannak a nők, ez is nagy lehetőség, hogy ők találjanak rá arra, ami releváns lehet, ami igazi párbeszédeket hozhat létre.
– Vajon lehetne-e olyant találni a vizsgált női alkotók munkásságára vonatkozóan, hogy „közös nevező”? És ha lehetne, mi lenne ez?
– Kifejezetten bátor és kritikus szerzőkről van szó, bármelyikükre gondolok. Azokban a korszakokban, amelyekről ezek a művek szólnak, a női döntéslehetőségek erősen behatároltak, korlátozottak, a legkülönfélébb értelemben. Ezeknek a korlátoknak a felmutatása, de nem dogmatikus módon, inkább a köznapi megéltség szintjén, számomra összekötő elemként működött.
– Az egyéni és a csoportos, közösségi jelleg közti különbségre gondoltam elsősorban. Fontosnak tartom, hogy ne szinguláris „csodaként” gondoljunk Berde Mária, Hervay Gizella vagy Balla Zsófia teljesítményére, hanem legyen egy történetünk arról is, ahogyan a műveik összekapcsolhatóak. Költészetben és prózában egyaránt lényegesnek tekintem a konkrétumokat, az átélhetőséget. Amikor ezeket a szerzőket olvasom, azt érzem, hogy általuk átélhetek valami olyasmit, amit a civil létezésemben egyébként soha. Irodalmat olvasni, filmeket nézni általában is azt jelenti számomra leginkább, hogy általuk térben-időben-tapasztalatokban kiterjeszthető a világ.
– Ha olyasvalakinek kellene nagyon röviden vázolnod, hogy milyen irodalmat alkottak az elmúlt száz évben az erdélyi magyar nőírók, aki semmit sem tud a régió történelmi, társadalmi, irodalmi kontextusairól, hogyan ajánlanád neki ezt az irodalmat? Mi az, ami egyetemes benne?
– A művészet számára igazából nincs periféria – épp ettől művészet. Az arányok, amelyekről beszéltem az erdélyi magyar nőírók jelenléte kapcsán, tények ugyan, de nem a minőségről szólnak. Az erdélyi nőírók hitelesen szólaltatták meg az elmúlt száz évben a kettős,
És ezek valóban csak példák, amik a művekben megjelennek. A női létezést és annak változásait nagyon szépen mutatja meg száz év irodalma, a változásokra legalább annyira fontos lehet ráismernünk, mint arra, hogy mi maradt változatlanul időközben.
– A kiadvány egy tervezett, hasonló tematikájú kötetsorozat első darabja. Mit lehet tudni, miként folytatódik a sorozat?
– Említettem, hogy a könyv az egyetemi munkával függ össze – amit máris biztosan tudok, az, hogy a könyv kéziratának lezárulása óta izgalmas újabb dolgozatok születtek ebben a keretben Földes Mária, Hegyi Ilona, Telegdi Magda, Marton Lili műveiről. De beszéltünk az órákon Kinde Annamária verseiről, dalszövegeiről is. Feltáró folyamatként is gondolok erre, és remélem, hogy teljesen váratlan elemek, szerzői nevek is előbukkannak menet közben. A harmadik kötetre tervezem azt, hogy az élő, kortárs szerzők művei is bekerüljenek a vizsgált szövegek közé.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Bukaresti Liszt Intézet idén immár 22. alkalommal rendezte meg a Magyar Zene Fesztivált, amely különleges találkozási pont a magyar zeneművészet és a román közönség számára.
A magyar irodalom közösségformáló szerepéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a múltfeltárás fontosságáról is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány kolozsvári díjátadó gáláján.
A főként befogadó színházként működő, de azért évente egy-két saját produkciót is bemutató kamaraszínház összesen tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínál a bérleteseknek: már a jövő héten egyet-egyet.
A rossz emlékű Funar-korszakot és egy közismert hollywoodi filmes figurát idéz meg ironokusan a kolozsvbári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei plakátja.
Pongrác, Szervác és Bonifác napjaihoz – május 12., 13. és 14. – a magyar néphagyományban számos időjárással kapcsolatos megfigyelés és hiedelem kapcsolódik.
Roman Gutek lengyel forgalmazó, producer és jelentős filmszemlék szervezője kapja elsőként az idén létrehozott Janovics Jenő-díjat a kolozsvári Transilvania nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF).
A 2026 májusára tervezett, VI. UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja idén elmarad – jelentette be hétfőn a Facebook-oldalán a Csíki Játékszín.
Nemes László Árva című játékfilmjét is vetítik a június 12. és 21. között tartandó kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). Az alkotást az amerikai Film Independenttel kötött partnerség keretében mutatják be.
Barátom, a vámpír – ez a címe a családi előadásnak, amelyet a Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyarországi MárkusZínház független bábos műhelyével együtt mutat be.
„Kérem, szánjanak több pénzt a kultúrára!” – zárta rövid köszönőbeszédét Tompa Eszter, aki a 20. alkalommal megszervezett gálán átvette élete első Gopo-díját, a Kontinental '25 című alkotás főszerepéért.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!