ugyanis főleg a férfiakban élnek azok az előítéletek, miszerint a színésznők cédák. Bár a család többnyire nem örült a választásnak, később mindannyiuk esetében megadta a kellő támogatást, és – mint Györgyjakab Enikő mondta –, ma már dicsekszenek is színésznő lányukkal. Az orvoscsaládból származó Csutak Réka esetében egy nagybácsi azt is kiderítette, hogy a felmenők között a kolozsvári színjátszás alapítói is megtalálhatók.

Akárcsak a társadalom, a színházi élet is felgyorsult, míg korábban három hónap jutott egy előadás előkészítésére, ma ezt egy hónap alatt kell megoldani, a színészek sokszor csoportosan, vagy otthon néznek utána a háttérinformációknak, mondta a 25 éve pályán lévő Kali Andrea. Mint elhangzott,

„Nem lehet úgy szerepet játszani, hogy a színész nincs megérintődve” – véli Györgyjakab Enikő, mert akkor az hazug lesz. Az őszinteség alap, és a hiteles megformáláshoz meg kell érteni, ki lehet, mit gondolhat a szereplő. Ehhez pedig nagy érzékenység kell, tette hozzá a színésznő, aki szerint ez a magánéletben akár gondokat is okozhat, főleg, ha egy szintén érzékeny színész a pár.

igaz, emiatt a többéves munka is kifizetődik, hangzott el. Az, hogy ki hogyan „bújik be” egy szereplő bőrébe, változó, mindenkinek megvannak a módszerei – intellektuálisan kigondolja vagy az érzelmeire hagyatkozik –, és sokat lehetett tanulni a nagyoktól, Kolozsváron például Csiky Andrástól, Senkálszky Endrétől, Orosz Lujzától. A tudás átadható ugyan, de kell a tehetség, a rengeteg munka és egy kis szerencse is. „Nagyot alkotni pusztán tehetséggel nem lehet” – jelentette ki Csutak Réka.

Holott indokolt lenne, épp amiatt, mivel sokat dolgoznak más nemzetiségű rendezőkkel, így előfordul, hogy a színészek segítő szándékkal kijavítják egymást, ha nem megfelelő a hangsúly, a kiejtés.

A nők is lehetnek társulatvezetők, ha férfias szelleműek, hangzott el, ahogy az is, hogy a „hogyan lépjünk be a szerepbe?" típusú szakirodalom mellett

Erre mindenkinek megvannak a módszerei, például az, hogy előadás után megiszik egy sört a büfében. A színház terápiaként is működik, a szó jó értelmében, hiszen a színpadon a színész olyan érzelmeket adhat ki magából – például dühöt –, amire a magánéletben, két kisgyermek édesanyjaként nincs lehetősége, a színházban és a magánéletben megélt tapasztalatokat pedig egyaránt lehet a másik területen hasznosítani.