Kinyitja-e a Jókai-regényt a mai diák? – Nagy Anna kolozsvári magyartanár a régebbi irodalomhoz való közelítés szempontjairól

Itt válik kulcsfontosságúvá a tanár szerepe. Tudunk-e és akarunk-e olyan érveket hozni, olyan helyzeteket teremteni, olyan motivációt találni és olyan segítséget nyújtani, amely mellett a gyerekek mégiscsak kinyitják Jókai könyveit, és ténylegesen találkoznak a szöveggel.

Meggyőződésem, hogy a teljes Margit-legendát, a Szigeti veszedelmet vagy a Bánk bánt csak nagyon kevés diák olvassa végig. Ha a téma vagy egy választott értelmezési szempont érdekes is lenne, nehéz magát a szöveget megérteni, segítség kell hozzá. (Nem véletlen, hogy Nádasdy Ádám szükségesnek tartotta, és el is végezte Katona József művének prózai fordítását – Magvető Kiadó, 2019.) Azt pedig teljesen értelmetlennek tartom, hogy úgy beszélgessünk vagy írjunk értekezést egy műről, hogy annak szövegét nem olvastuk. Ha tehát arra vállalkozunk, hogy soronként, szavanként vezetjük végig a diákokat egy-egy irodalmi művön, akkor rengeteg időre van szükségünk. Ezért lenne talán szükség szelektálásra, illetve arra, hogy bizonyos művekből elegendő legyen részleteket – de azt ténylegesen – ismerni.

– Érettségiig a romániai magyar diákoknak legalább egy Jókai-regénnyel valamilyen szinten találkozniuk kell. Több mint 10 éve tanít magyar irodalmat. Hogyan tapasztalta, melyik volt az a Jókai-regény, ami a legkönnyebben „megfogta” a diákokat, és vajon miért? És ami ennél is fontosabb: mik azok a módszerek, szempontok, amik megkönnyíthetik a közelítést?

– Egy regénycím helyett egy elbeszélést emelek ki. A nagyenyedi két fűzfa több szempontból is izgalmas szokott lenni a diákok számára – az erdélyi vonatkozás, a diákokat, azok bátorságát középpontba állító történet, a szerelmi szál és a humor jó aránya egyszerre szórakoztató és történelmi összefüggéseket is felvillantó közelítést jelenthet Jókai felé. Fontos ugyanakkor azt is kiemelni, hogy az előző kérdésben megfogalmazott Jókai-féle világ, amelyhez diákként valahogyan viszonyulni kell, a legtöbb esetben tulajdonképpen két regényt jelent: A kőszívű ember fiai és Az arany ember.

Én legutóbb idén, a nyolcadik osztályommal dolgoztam fel A kőszívű ember fiait. Együtt, órán kezdtük az olvasást, sokszori megállással, sok magyarázattal. Nem tartották könnyen emészthető olvasmánynak, többen jelezték, hogy határidőre nem is értek a végére, és nehezen vagy egyáltalán nem értették meg a politikai-történelmi összefüggéseket. Első körben így egy podcast elkészítését kértem tőlük. 3–5 fős csoportokban beszélgetnek arról, milyen tapasztalat volt nekik ezt a könyvet olvasni, illetve milyen kérdéseik merültek fel bennük a regény olvasása során.

Izgalmas felvetések fogalmazódtak meg bennünk már a munkájukat előkészítő órán. Beszélgettünk például arról, hogyan lehetséges, hogy Baradlayné hazafias vállalása tulajdonképpen azt is jelenti, hogy saját fiait is veszélynek teszi ki. Megkérdezték, hogy miért nem vált el a kőszívű embertől, ha ennyire nem értett vele egyet. Nem értették, miért volt annyira problematikus Plankenhorst Alfonsine és Palvicz Ottó törvényen kívüli gyermekének helyzete, és miért éppen a legkedvesebb fiával bánik legridegebben Baradlay Kazimir. Nem volt számukra mellékes tény az sem, hogy Liedenwall Edit éppen velük egyidős, 14–15 éves árva lányként kerül a forradalom eseményeinek közepébe, s köteleződik el Richárd mellett.

Innen viszont már az a kérdés vitt tovább, hogy vajon mit árul el Jókairól, rólunk és a mai filmiparról mindez: hogy a romantika regényeinek olykor egyszerűsített karakterei, kalandos meseszövése, de még Az arany ember női főszereplőinek viselkedése is teljesen beletalál ebbe a populáris filmuniverzumba. Fontosnak tartom, hogy a klasszikusokat levegyük a piedesztálról, hogy ne a tiszteletteljes rajongás, ne a kötelességtudó szeretet, hanem az értelmezői nyitottság felől közelíthessünk a műveik felé, s így ne csak túlessünk rajtuk, hanem közösen gondolkodva olvassuk őket.