Keringő – prózában: Grecsó Krisztián új kötetéről

Legújabb kötetében – Tánciskola – nyomon követhető, hogy ugyanúgy építette fel a narratíváját, ahogy a beszélni tanuló gyermek építkezik: észrevétlenül húzza fel a szavak várát, s egyszer csak már nem lehet zavarba hozni semmiféle szójátékkal, esetleg ő döbbenti meg a környezetét egy-egy rég elfeledettnek hitt fordulattal. Honnan tud ilyesmit ez a gyermek, és honnan tudja helyesen használni – hangzik el hasonló esetekben. A pszicholingvisztika valószínűleg foglalkozott már hasonlóval, de ha nem, akkor tanulságos volna párhuzamot vonni a gyerekbeszéd és az írói nyelv alakulási folyamata között. Grecsó Krisztián különösen jó példa lenne, mivel könyvébe úgy épül be az (elsősorban) huszadik századi magyar és nem csak magyar irodalom, ahogy Pistike-Marika nyelvébe kerülnek be a nagymamától, szomszéd bácsitól, unokatesótól, sarki fűszerestől hallott szavak. Külön utalások, idézgetések nélkül – „csak” használják. Grecsó Krisztián regényének történetváza egyszerű: Dr.Voith József frissdiplomás jogász pályakezdése Tótvárosban. Szeged és az egyetemi évek után eseménytelen, szerencsétlen kis porfészeknek véli, de hamar kiderül, hogy mint minden cseppben ott a tenger, Tótváros is nagyon „igazi”. Egyáltalán nem az ügyészségen beinduló fogalmazói ügyködése áll a középpontban, hanem az, ahogy a gyerekek ugróiskolájához hasonlóan öntudatosan beleugrik, kábán belesétál, szándéktalanul belepottyan az ÉLET egy-egy ismeretlen paragrafusába. Mint Ádámot Lucifer, őt is úgy vezeti, lódítja előre, húzza vissza, ragadja fülön és galléron példaképe, mentora, majd egyre inkább minden gubanc bűnbakja és minden rossznak kútfeje, nagybátyja, Szalma Lajos tornatanár, a tótvárosi hölgyek öröme, a mindenkori szindbádok legújabbkori Szindbádja. Mint Kopjáss Istvánt a panamákba Kardics és Berci bácsi, úgy rángatja bele Jocót Szalma a füvezés kábulatába, vélt és valós szerelmi gyönyörökbe-gyötrelmekbe, a Mándy Ivánéhoz hasonló pikareszk figurákkal hozza össze a fiatalembert, de részelteti Parti Nagy Lajos tollára méltó rémálomélményekben is. A Jocó családi becenévtől megszabadulni képtelen fiú pedig kóvályog, kereng a tótvárosi „forgatagban”, felröppen, lezuhan, járja az életet tanuló fiatalok ördögien angyali keringőjét. Nem találja a helyét, miközben már meg is találta. Csak még nem tudja, nem akarja tudni. S mintha mindez nem volna szegény Jocónak elég, ismételten át kell élnie Faust–Iván Karamazov–Adrian Leverkühn nagy szembesüléseit is. Testben-lélekben csapzottan, de emelt fővel kerül ki a vadkenderhez hasonlóan buján burjánzó sztorikból. Minden jó, ha jó a vége?! Nem, helyesebben nem tudni. Mert elfogynak ugyan Grecsó könyvének olvasatlan lapjai, de ebben a nagyon sajátos prózában épp az a nagyon jó, hogy akár azonnal vissza lehet lapozni az elejére és újrakezdeni az olvasást. S egyszer csak a gügyörésző gyerek első önálló mondatának örömével – nem Jourdain úr bunkóságával! – rádöbbenünk, hogy Grecsó Krisztiántól lehet és érdemes prózául tanulni!

Grecsó Krisztián: Tánciskola, Magvető Kiadó, 2008, Budapest

Molnár Judit