Jó soruk van az indiai alkotóknak

– Amikor megérkezett Erőss István művészeti tanácsadó meghívólevele, örültem, hogy egy távoli országban is bemutatkozhatok, és India jó hírét kelthetem. A meghívóval elmentem az újdelhi román követségre, ahol nagyon durván és elutasítóan fogadtak. Száz újabb kérdést tettek fel, olyan személyes dolgok felől is érdeklődtek, ami szerintem egyáltalán nem tartozik a konzulátusra. Az, hogy nős vagyok-e vagy sem, és házassági anyakönyvi kivonatot is kértek, pedig bármerre utaztam a világban, eddig egyik követség sem kért ilyet. Az volt az érzésem, hogy csak időhúzás az egész, hogy kifussak a július 15-i határidőből, amikor a táborban kellett jelentkeznem, és hagyjak fel a próbálkozással. Elkeseredésemben Erőss Istvánhoz fordultam, aki biztatott, hogy tartsak ki, és amikor szükség volt rá, újabb és újabb leveleket küldött a román konzulátusra.
– Az Álomképek című sorozatában sötét képet fest Indiáról. Valóban komor a hazája?
– Dehogyis, India egy csodálatos ország. Az Álomképek-sorozat alaptémája azonban a képek keletkezésének idejét meghatározó súlyos szociológiai, politikai és gazdasági válság volt.
– Milyen a művészek élete Indiában, kapnak-e kormánytámogatást az alkotók, és létezik-e kialakult mecenatúra?
– Indiában rangos dolog művésznek lenni – nagyon jó soruk van az alkotóknak, és társadalmi elismerésnek örvendenek. Úgynevezett művészeti aktivisták is léteznek, akik népszerűsítik a művészeket. Nincs kormánytámogatás, de léteznek olyan világsztárnak számító alkotók, akik hatalmas bevételeik egy részét alapítványokon keresztül a kezdő és a tehetségesnek tartott művészek segítésére fordítják. A befutottak nem konkurenciát látnak a fiatalokban, hanem őszintén remélik, hogy azok, akiket segítenek, egykor szintén elismertek lesznek, és lehetőségük lesz újabb ifjakat támogatni. Az alapítványi pénzekből bőven jut a művészeket képező iskoláknak is, ahol a célirányosan kiutalt összegekből a könyvektől kezdődően a különféle nyersanyagokig szinte mindent megvásárolhatnak a diákoknak.
– Az alkotásaiban megjelenő animációs elemeket eszközként használja, vagy külön műfajként foglalkoztatja önt az animáció?
– Egy Bangalore nevű városban élek, amely India szilikonvölgyének tekinthető. Ott mindennap újabbnál újabb szoftverek születnek, amely kétségkívül hatással van a művészek alkotásaira is, de amúgy sem tartozom a csak egy műfajban alkotó művészek közé. Képzőművész vagyok, és minden eszközt felhasználok a mondanivalóm kifejezésére, legyen az szobrászati, festészeti, grafikai eszköz vagy számítógépes program.
– Vannak reklámokra emlékeztető alkotásai is…
– Nem vagyok reklámgrafikus, és nem készítek reklámokat. A reklám egy bejáratott nyelvezet, és az emberek könynyen értelmezik, az enyhén „reklámízű” alkotásaimban pedig éppen ezt a „hordozó felületet” próbáltam értékesíteni, hogy könnyebben megragadható műveket létrehozva szóljak a közönségemhez.
– Műveiben visszatérő motívum a kiterjesztett szárnyú, repülő madár.
– A madár a szabadság szimbóluma, hiszen az égboltnak nincsenek korlátai. A madárral a végtelenséget próbálom érzékeltetni.