
Három éven felülieket vár legújabb, interaktív előadására a hét végén a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata
Fotó: Szigligeti Színház
A magyar költészet napjához kapcsolódva készül új bemutatójára a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata – közölte a társulat.
2023. április 13., 13:332023. április 13., 13:33
A Verselő verserdő című, 3 éven felülieknek ajánlott produkció magyar gyermekversekből és dalokból készült összeállítás, amelynek bemutatóját szombaton délelőtt 11 órától tartják az Árkádia Színház – vagyis bábszínház – kistermében. A második előadáts vasárnap szintén 11 órától lesz.
Az előadást Oláh Anikó Katalin, Stéfán Bodor Mária, Csepei Róbert játssza, a rendező Oláh Anikó Katalin, a zeneszerző Csepei Róbert, a báb- és díszlettervező Tomos Tünde. Jegyek kaphatók a Szigligeti Színház jegypénztárában, illetve online a szokott helyen, a szigligeti.biletmaster.ro oldalon.

Franz Kafka Az átváltozás című, világhírű novellája alapján készült előadás premierjét láthatja a nagyváradi Szigligeti Színház közönsége március 31-én – közölte a társulat.

Szigligeti Ede születésének évfordulóján, március 8-án tartotta a nagyváradi Szigligeti Színház első előadását az új játéktérben, az egykori Transilvania mozi felújított termében.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
szóljon hozzá!