– Marosvásárhelyen a múlt év végén köszöntötte a zeneszerető közönség és a szakma a hetvenedik életévét betöltött Csíky Boldizsárt. Ami korántsem jelenti azt, hogy – úgymond – letette a lantot. Sőt igen eredményes volt az Ön számára a 2008-as esztendő első fele.
– Valóban jelentős esemény volt számomra, hogy idén tavasszal Selmeczi György vezetésével a Kolozsvári Állami Magyar Opera bemutatta a Gulag című, 10-12 perces, sötét tónusú művemet. Köztudott, hogy vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy azok szenvedtek-e többet, akiket Auschwitzba vagy más haláltáborokba, illetve a gulág valamelyik börtönébe internáltak. Én ebben a vitában nem szeretnék részt venni. Korábban héber szvitet is írtam. Egyszerűen arról van szó, hogy ez egy szimfonikus emlékkép.
– Mikor írta ezt a művet?
– Tavaly, év végén, az évfordulós koncerten bemutatták egy darabomat, s emiatt annyira benne voltam a nagyzenekari koncepcióban, hogy rögtön megírtam, talán két hét alatt. Tulajdonképpen az emberi szenvedés tiszteletének jegyében született. Első hallásra a mű nyomasztó atmoszférája a meghatározó. De a darabban a túlélés képe, lehetősége is benne van, és a lelkierő, ami ezt lehetővé teszi. Benne van a dráma, a kérdés, hogy miért akad ember, aki a másikat kínozza? Egyébként e téren az emberiség szörnyen találékony… Benne van ugyanakkor a távoli szülőföld reminiszcenciája. A végén latinul felhangzik egy Dávid-zsoltár szövege: a mélységből kiáltok hozzád...
– Tehát zenekarra és kórusra íródott a mű?
– Az utolsó percben jelenik meg a férfikórus. Egy kérdéssel zárul a szvit, tehát a hallgatóban nem a befejezettség érzése dominál, ez tulajdonképpen figyelmeztetés, hogy nem jó elfelejteni ezeket a dolgokat. A jelenkorban is zajlanak hasonló ügyek, még ha nem is Erdélyben, a közvetlen környezetünkben, hanem máshol.
– Ezek szerint Kolozsváron ősbemutatót tartottak, és valószínűleg Marosvásárhelyen is előadja majd a Gulagot a filharmónia zenekara?
– Remélem, hogy erre is sor kerül. Nagyon kellemesen érintett, hogy Cristian Mendeal, aki jelenleg a Bukaresti George Enescu Filharmónia karmestere, elkérte a partitúrát. Volt egy szakmai megbeszélésünk is ezzel kapcsoltban, ahol elhangzott néhány értékes megjegyzése, amelyeket meg is fogadtam.
– Nemrég tért haza Debrecenből, ahol szintén sikert aratott egy új kórusműve. Ez hogyan történt?
– Debrecen köztudottan a kóruszene fellegvára, és méltók is erre a megnevezésre, mert magas színvonalon szerveznek énekkari versenyeket és fesztiválokat. Népes közönség előtt szerveztek idén, július végén, augusztus elején egyhetes Bartók-kórusfesztivált és versenyt. Ezek idején az egész város megpezsdül. Pedig a kórusmuzsika nem a leglátványosabb műfaj.
– Nemzetközi jellegű zenei fesztivál volt?
– Igen, és szenzációs kórusok jelentek meg. Eljött például egy kiváló kórus a Fülöp-szigetekről. Ki gondolta volna, hogy ilyen színvonalon énekelnek ott modern kórusmuzsikát? Az argentin női kórus is elképesztő volt. A rendezvény keretében ugyanakkor folklórfesztivált is tartottak.
– Mi volt mindebben az Ön szerepe? Hogyan került kapcsolatba a rendezvénnyel?
– Nem is tudom, miért ért engem az a megtiszteltetés, hogy a fesztivált nyitó koncertre tőlem rendeltek egy kórusművet. Selmeczi Györgytől kértek egy hosszabb darabot, tőlem egy rövidebbet, és két olyan magyar szerzőtől is előadtak egy-egy darabot, akik korábban díjat nyertek a fesztiválon. Az én művemet a Debreceni Kodály Zoltán Kórus adta elő. Kiváló együttes. Mikor a szerző tudja, hogy egy magas színvonalú énekkar fogja megszólaltatni a művét, az nagyon inspiráló számára.
– Milyen címet adott a darabnak?
– A címe Ecloga, ami pásztorkölteményt jelent. Ez csak kórusra íródott, zenekari kíséret nélkül, mivel ilyen jellegű a debreceni fesztivál.
– Meséljen a kórusmű születéséről.
– Márciusban született, nagyon hamar megírtam. Az érdekessége talán az, hogy élt Budapesten egy Veress Sándor nevű zeneszerző, aki Bartók irányításával elment Moldvába, és népzenét gyűjtött. Ez 1930-ban történt. Fia, Claude Veress, akinek édesanyja egy svájci hölgy, elhozta nekem ezt a gyűjteményt, amit különben a Budapesti Akadémiai Kiadó meg is jelentetett. Azok a népdalok, amiket megtanultunk, ismerünk, egészen más változatban jelennek meg ebben a gyűjteményben. A nótafák mindig egy picit átformálják a dalokat. Csodálatos szövegekre találtam, amelyek rendkívüli módon inspiráltak. Két dallamot használtam fel a gyűjteményből, a szöveg pedig teljes egészében onnan származik.
– Hogyan hallja vissza a zeneszerző a saját művét?
– A negyventagú, Ella István vezette Kodály-kórustól előzetesen arról érdeklődtem, milyen technikai színvonalú legyen a mű? Azt a választ kaptam, hogy ez a kórus bármit elő tud adni. Így egy valóban nagyon nehéz dalt írtam. Ella mondta is, hogy az elején a kórus kicsit elborzadt tőle. De sikerült tökéletesen megszólaltatni. A főpróbán éreztem egy kis tartózkodást. Akkor beszéltem nekik Veress Sándorról, aki 1956-ben Magyarországról Svájcba menekült, és ott különböző intézményeket alapított. A svájci köztudatban ma is úgy él, mint a svájci zenei élet kimagasló személyisége. Utcát, teret neveztek el róla, emlékháza van. Végül megértette a kórus a mű szellemét. Mikor ismét elénekelték, nem ismertem rá a darabra. Nagyon fontos a kórus szubjektív hozzáállása.
– Milyen visszhangja volt az Eclogának?
– Biztató szakmai véleményeket kaptam, amelyeket azért óvatosan kell kezelni. Párkai István professzor, aki a magyar kórusirodalom szaktekintélye, komoly dicsérettel illette a darabot. Strausz Kálmán, a Budapesti Rádiókórus karmestere azt mondta, hogy nekem sikerült egyedül úgy folytatnom Bartókot, hogy az sem másolás, sem alibi ne legyen, hanem tényleg megpróbálom továbbvinni azt, amit ő elkezdett.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.