Feledhetetlen találkozás Törőcsik Marival – Nánó Csaba újságíró új interjúkötetéről, munkája kulisszatitkairól

Mivel a fő foglalkozási területem a színház, nyilván szakmai kihívást is jelent egy ismertebb személyiséggel interjút készíteni. A lelkesedés mindig jelen van, másként talán már nem lennék ezen a pályán, de be kell vallanom, hogy azért nagyobb az izgalom olyan emberrel beszélgetni, akit addig csak a moziban vagy a tévében láttunk, esetleg lemezeken vagy koncerteken hallottunk, mint azzal, akit évek óta ismerünk.

Sok átka mellett az internet némileg megkönnyítette az újságíró dolgát, elérhetőbb közelségbe hozta a más tájakon élő embereket is. Bár a stúdiós kötet nem a beszélgetőkönyvek sorozatába tartozik, de ebben is olvasható több mint 30 interjú, azok közül az alanyok közül is sokan vannak, akik már nem Erdélyben élnek. Nyilván az újságíró nem csak interjúkészítésből él. Negyedszázad alatt rengeteg publicisztikai írásom született, ezekből válogattam a tavaly megjelent kötetemben, mintegy átfogva újságírói pályám eddigi részét. Teljesen más műfaj a Tegnap * Betegnapló, ami egy sajnálatos betegség eredményeként született. Úgy tudtam feldolgozni akkori bajomat, hogy kiírtam magamból az olykor nem éppen derűs gondolataimat. Nehezen született, talán túlságosan is őszintére sikeredett, de ha egyetlen sorstársamnak segít túllépni a megpróbáltatásokon, akkor megérte…

– Szörényi Levente, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Szilágyi Enikő, Koltai Róbert, Révész Sándor, Jankovics Marcell – íme csak néhányan azok közül, akiket megszólaltattál, majd a kötetbe válogattad a velük készült interjúkat. Ha esetleg ki tudnál emelni, elmesélnél emlékezetes interjút, interjúkészítési helyzetet ezek közül…

Az erdélyi filmfesztivál alkalmából érkezett 2012-ben Kolozsvárra életműdíjat átvenni. A szervezőkön keresztül próbáltam egyeztetni egy interjút, aztán teljesen véletlenül megláttam, hogy az egyik kávézóban a rádiós kollégáknak nyilatkozik. Türelmesen megvártam a végét, majd remegő lábakkal megkérdeztem, nem tudnánk-e találkozni egy interjú erejéig. Magamban már hallottam az elutasító választ, hiszen a művésznő egy súlyos betegségen volt épphogy túl. Miután megegyeztünk, hogy másnap itt és itt találkozunk, még akkor sem hittem, hogy ebből beszélgetés lesz. Törőcsik Mari művészi és emberi nagyságára vall, hogy másnap percre pontosan érkezett a találkozóra. Aztán olyan beszélgetés kerekedett ki, mintha száz éve ismernénk egymást. Hihetetlenül szerény és szakmája iránt alázatos óriási művészt ismerhettem meg benne.

Minden interjúalanyomra szeretettel és hálával emlékezem – nélkülük nem születik meg immár három kötet –, de ez a beszélgetés különleges helyet foglal el a szívemben…

– A kötet előszavában azt írod, hogy a jó kérdező megpróbál legalább részben olyan kérdéseket feltenni, amit más még nem, hiszen nehéz olyan interjúalannyal beszélgetni, akinek élete, munkássága a nagyközönség előtt zajlik. Mi a tapasztalatod, akár hírességekről, akár hétköznapi interjúalanyokról legyen szó, mi a titka a jó kérdezésnek, a jó interjúnak, és mennyire áll kettőn a vásár?

– Ha az interjúalany azt érzi, hogy valóban érdeklődsz iránta, és nem vájkálni akarsz a magánéletében, vagy pletykákra vagy éhes, akkor a beszélgetés folyamán megnyílik. Legyen híres vagy kevésbé neves ember. Számtalanszor előfordult, hogy a beszélgetés hevében olyasmit is elmondott az illető, amit nem szánt a nagy nyilvánosságnak. Ha megkért, hogy valamit ne írjak le, azt mindig tiszteletben tartottam.

Ugyanakkor nem lehet úgy interjút készíteni, hogy ne olvass utána a beszélgetőtársad életének, pályájának, és na tartsd szem előtt azt, ha valamiről nem hajlandó beszélni. Földes „Hobo” László közismerten nem szereti az újságírókat, sokan valósággal menekülnek előle, így büszke lehetek arra, hogy már háromszor adott nekem interjút, és még mindig nem hülyézett le. Az emberek hamar megérzik, ha nem tiszták a szándékaid, ha hamis és felkészületlen vagy, ha nem vagy nyitott és figyelmes a mondanivalójára. Nyilván kettőn áll a vásár, hiszen rossz válasz nincs, csak buta kérdés…

Évek múltán, mikor a beszélgetésünk kötetben is megjelent, ismét meghívott magához. Sajnos éppen betegségemmel küzdöttem, nem tudtam elmenni. Mire meggyógyultam, és szerettem volna felkeresni, a művésznő elhunyt. Fájó emlék ez számomra.

– Van olyan, akivel régóta szerettél volna és szeretnél interjút készíteni, de még nem jött össze?

– Vannak tervezett interjúk, és vannak olyanok, amelyek még számomra is meglepetések voltak. Ha valaki egy héttel azelőtt azt mondja, hogy Törőcsik Marival fogok kávézni, kinevetem. Révész Sándorral, a Piramis együttes egykori frontemberével talán soha nem készült volna interjú, ha a sajtósa nem keres egy olyan kolozsvári újságírót, aki beharangozza fellépését a Kolozsvári Magyar Napokon. Egy közös ismerősünk engem ajánlott, így esett rám a választás. Szilágyi Enikővel, a Párizsban élő csodálatos művésznővel a stúdiós könyv írásakor kerültem kapcsolatba, utána készült egy hosszabb interjú vele. Kubik Annával teljesen véletlenül mentem szembe Tusványoson… Persze voltak nagyon is eltervezett interjúk, ebből van több. Bízom abban, hogy – Törőcsik Marit idézve – „Isten megfogja a kezem”, és ezentúl is elvezet azokhoz, akikkel tartalmas interjúkat tudok készíteni.