Erdélyi turnéra indul a Hot Jazz Band együttes

Múzeum, amelyben életre kel egy korszak A korai dzsessz, a swing, a dixieland-revival sokak által kedvelt dallamai, a 20-as, 30-as, 40-es évek hangzásvilága elevenedik meg azokban a terekben, ahol az 1985-ben Magyarországon megalakult zenekar színpadra lép. A Hot Jazz Band, amely egy letûnt korszakot tud hitelesen újravarázsolni, e héten három erdélyi városban, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Nagyváradon is fellép. A zenekar vezetõjével, Bényei Tamással (középen trombitával) a turné kezdete elõtt beszélgettünk. – Hogyan született meg a gondolat, hogy közel egy évszázadot viszszalépve az idõben olyan kor zenei világát elevenítsék fel, amelyrõl az együttes tagjai is csak közvetett információval rendelkezhetnek? – Ez az a hangzásvilág, ami szívünknek a legkedvesebb. Azért is tetszik, mert nagyon melodikus. Szerintem a mai kor dübörgõ elektronikus zenék által dominált világában különleges kis szigetet képez ez a dallamvilág. – Ugyanakkor nem lehet teljes egészében eltekinteni attól, hogy a zenéjük mégiscsak a 21. században szólal meg. Mennyire nyomja rá a mai kor a bélyegét az elõadásmódra? – Természetesen néha a mai zenei hatások belehallatszanak a dalainkba, ezt teljesen nem lehet kikerülni, pedig mi megpróbálunk a lehetõ leghitelesebben megszólalni. A mai világban a mi dalaink olyanok, mint egy-egy kiállítási tárgy. Koncertjeinken mintha múzeumba jönnének az emberek – olyan világba, ahol visszafordítható az idõ. – Járnak az emberek ebbe a „múzeumba”? – Hogyne. A fiatalok azért, mert alapvetõen más zenei világban nõttek fel, bombázzák õket mindenféle hatásokkal, de amint a mi dalainkat meghallgatják, általában rájönnek, hogy szeretik a dallamos muzsikát. Az idõsebb korosztály pedig természetesen nosztalgiázik. Érdekes és örömteli számomra azt látni, hogy az egészen kisgyerekek, a négyévesek is szívesen hallgatják a mi dalainkat. – A különbözõ slágerek feldolgozásának, átdolgozásának korát éljük, a Hot Jazz Band esetében azonban mintha ugyanazt a régi dalt hallgatnánk... Mennyire cél, hogy a régi dalok eredeti hangzásban szólaljanak meg? – Ez az abszolút cél. A különbözõ átdolgozásokkal csak rontották ezt a mûfajt. A két világháború között volt egy világ, amelyet meghatározott ez a zenei hangzás. Aztán a kommunista rezsim idején is megpróbáltak kitalálni valamit: indulókat írtak, betiltották a korábbi dalokat. Ezzel akarták a közízlést meghatározni, de sikertelenül – mert dilettánsak voltak. A 70-es években az operett hódított, valamelyest visszahozta a korábbi dalokat, aztán a táncdal kora köszöntött be – ezt a mûfajt én nem túlzottan tisztelem... A mi célunk mindenképpen az, hogy úgy szólaljanak meg a dalok, ahogy megírták õket. Én a virágot nem akarom letépni és hazavinni, ahol a vázában rövid idõn belül elhervad, inkább a mezõn, a maga természetes környezetében csodálom... Persze könnyebb valamelyest átdolgozva játszani egy dalt, mint megkeresni az eredeti hangzásvilágát, de mi ezt vállaltuk. – Úgy tartják, hogy „sármos” énekstílus jellemzi az együttest. Mit takar tulajdonképpen ez a kissé régimódinak hangzó kifejezés? – A dzsessz korszaka elegáns világ, romantikus és archaizáló, amelyet Bill Crosby és társai határoznak meg. Ennek a korszaknak a férfiideálja egyszerre elragadó és kalandor. Jóképû férfi, akinek sajátos életmódja, világlátása van. Ezt próbálom én nemcsak elõadni, hanem megélni is. Szeretem azt a kort. – Nemcsak a színpadi fellépések alkalmával, hanem a mindennapi életben is a zakós-inges öltözetet részesíti elõnyben. Mintha ebben is életre kelne a két világháború közötti divat. – Így van, de azért én is a mai kor gyermeke vagyok. Szeretem a kényelmes ruhákat is, de ez az úgynevezett „nyakkendõs zene” – ez az öltözet hozzátartozik a mûfajhoz, az életérzéshez. – Fellépéseiket úgynevezett „mosódeszkashow” színesíti. Mit keres a show egy múlt század eleji hangulatban? – Ez csupán egy színfolt a koncerten. A mosódeszka pedig egy amerikai ritmushangszer, a tengerentúl óriási kultusza van. A „mosódeszka” tulajdonképpen bádogból készül, ezen súrolták egykor az asszonyok a fehérnemût. A zenészek pedig – manapság is – egy gyûszûvel reszelnek rajta, érdekes hatása van. Galbács István, a dobosunk szokta elõvenni koncerteken, néhány szám erejéig játszik rajta. Erdélybe is magával hozza. – Milyen élményre számíthatnak, akik az erdélyi koncertek valamelyikére készülnek? – Igyekszünk olyan repertoárral elõrukkolni, amelyben mindenki talál majd kedvére valót: angol és magyar nyelvû dalaink egyaránt megszólalnak majd. A koncerten igyekszem angol nyelven is beszélni, hiszen azt a román anyanyelvûek is értik. Tehát: magyar és angol számok, dixieland és dzsessz, Magyarországról és Amerikából – nemcsak magyarul beszélõ zenekedvelõknek. Hot Jazz Band: zene és együttes A „hot jazz” nemcsak a 21 évvel ezelõtt alapított együttes neve, hanem a dzsessz egyik korszakát is jelöli. E kor sztárjai közé tartozik Louis Armstrong, Benny Goodman, Duke Ellington, Fred Asteire, a szerzõk között pedig George Gershwin, Irving Berlin, Duke Ellington, Fats Waller szerepelt. A korszak „menõ” tánca a charleston, a shimmy, a foxtrott, a szving és a sztepp volt. A Hot Jazz Band együttes összetétele: Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének; Bera Zsolt – harsona, ének; Fodor László – klarinét, altszaxofon, ének; Szili Róbert – gitár, bendzsó; Juhász Zoltán – bõgõ; Galbács István – dob, mosódeszka.