
Eladó a kápolnási Mocsonyi–Teleki-kastély
Fotó: Facebook/Arad Megyei Tanács
Vita alakult ki az Arad megyei önkormányzat legutóbbi közgyűlésén a kápolnási kastély sorsáról. Jelenlegi tulajdonosa 800 ezer euróért talált rá vevőt, de műemléképületről lévén szó, a törvényeknek megfelelően előbb értesítette a megyei tanácsot az áruba bocsátásról, egyúttal kikérte a testület álláspontját: él-e az elővásárlási joggal? A versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült Mocsonyi–Teleki-kastélyban hatvan éven át elmegyógyintézet működött, állapota leromlott, ezért Iustin Cionca tanácselnök azt kérte a megvásárlást pártoló képviselőktől, hogy dolgozzanak ki határozattervezetet rá, és készítsenek tanulmányt a történelmi épület felújításáról.
2025. december 19., 18:592025. december 19., 18:59
2025. december 19., 22:002025. december 19., 22:00
A kápolnási kastély tulajdonosa hivatalos kérést nyújtott be az Arad megyei tanácshoz, amelyben közölte: vevője akadt az ingatlanra, és arra kérte az intézményt, hogy éljen vagy mondjon le elővásárlási jogáról.
A Mocsonyi–Teleki-kastély kastélyban egészen a múlt év végéig pszichiátriai kórház működött, ám a közegészségügyi igazgatóság jelezte: az épület alkalmatlan egészségügyi intézményként való további használatra. A megyei önkormányzat időközben új szanatóriumot építtetett a községben az országos fejlesztési program keretében, és idén januárban oda költöztették a pácienseket.

Az intézmény a 150 éve épült Mocsonyi–Teleki kastélyban működött eddig, ami már nem felelt meg a követelményeknek, ráadásul a megyei tanács bérleti díjat is fizetett a használatért.
Iustin Cionca, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta: jogilag lehetséges az elővásárlási jog gyakorlása, de a döntést alaposan mérlegelni kell. „Az épület megvásárlása rendkívül költséges lenne. A felújítás millió eurós nagyságrendű összegeket igényelne. Mivel műemlékről van szó, minden beavatkozás a kulturális minisztérium engedélyéhez kötött, a procedúrák pedig szigorúak és költségesek. Funkcionálisan a kastély a megyei múzeum leltárába kerülne, az eddigi tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy az ilyen objektumok folyamatos kiadásokkal járnak, bevételt viszont nem termelnek” – idézte a megyei tanács sajtóközleménye Cionca véleményét.
A tanácselnök szerint felelős döntésre van szükség: az elfogadás vagy az elutasítás csak teljes körű érvek birtokában történhet. Több tanácsos – pártállástól függetlenül – amellett érvelt, hogy az elővásárlási jog gyakorlásával a megyei tanács egy országos jelentőségű kulturális örökséget őrizhetne meg.
Iustin Cionca végül arra kérte azokat a tanácsosokat, akik a kastély megyei tulajdonban tartását támogatják, hogy a főjegyzővel közösen dolgozzanak ki határozattervezetet. Ha szükséges, szakértői értékbecslést is készítsenek, amelyből kiderül, reális-e a kért ár. A tanácselnök hozzátette: a kulturális minisztérium bevonása sem kizárt, bár az intézmény már korábban jóváhagyta a kastély értékesítését.
Arad megye délkeleti csücskében, a Marostól délre, Lippától 60 kilométerre található, Kápolnás (Căpâlnaş) falu, amely közigazgatásilag Marosberkes (Birchiş) községhez tartozik.
A községnek a 2021-es népszámlálás szerint 1707 lakója van, közülük egy sem magyar; 1910-ben még 66-an vallották magukat magyarnak, a 2002-es népszámláláskor pedig már csak négyen.
A Mocsonyi–Teleki-kastélyt a Budapesten született Mocsonyi Sándor (Alexandru Mocsonyi) politikus, földbirtokos, zeneszerző, a történelmi Magyarország nemzetiségeinek önrendelkezési törekvéseit pártoló román származású országgyűlési képviselő építtette az 1860-as évek végén. A terveket a versailles-i Kis-Trianon kastélyt követve a későbbi világhírű bécsi építész, Otto Wagner készítette.
A kápolnási kastély a versailles-i Kis-Trianon-palota mintájára épült
Fotó: Wikipedia/Radufan
1964-ben fölújították, a kommunizmus idején hoztak létre benne pszichiátriai szanatóriumot. A kastélyban élt a 20. század elején Teleki Jenő rovartanszakértő (entomológus) a feleségével, Mocsonyi Tinkával. A kastelyerdelyben.ro portál szócikke szerint „1934-ben a kastély vendége volt Patrick Leigh Fermor, aki így írt házigazdáiról, az entomológus és limerickgyűjtő Teleki Jenőről és feleségéről, Mocsonyi Tinkáról:
A kápolnásival együtt összesen tíz kastély vagy régi nemesi kúria található Arad megyében, egy részük látogatható, a többség viszont különböző okok miatt zárva van a nagyközönség előtt.
A Mocsonyi családnak Bulcson is volt egy kastélya, a román állam abban is egészségügyi intézményt, éspedig egy szanatóriumot működtetett évtizedeken át, de állagának megőrzésére nem fordított egy lejt sem. A közelmúltban írtuk meg, hogy omladozó állapotban található a bulcsi kastély.

A tető részben beomlott, a falak is veszélyesen repedeznek, a helyszínt benőtte a gaz. A község polgármestere szerint a közöny és a felelőtlenség vezetett oda, hogy a Maros-völgye egykori szimbóluma, a Mocsonyi-kastély mára életveszélyes állapotba került.
A borosjenői négy sarokbástyás középkori vár restaurálás alatt áll, ha elkészül, múzeum és látogatói központ működik majd benne. A Borosjenőhöz közeli Apateleken (Mocrea) található a település látványossága, az 1834-ben klasszicista stílusban épült kastély, amely egykori tulajdonosa, báró Solymossy László után Solymossy-kastélyként él a köztudatban. Az épületet egy hathektáros park, arborétum veszi körül.
Lippán a 19. századi Missics-kastély ma a városi múzeum otthona, a megyei múzeum alegysége. működik. A magyar határ menti Mácsa központjában, egy 17 hektáros védett arborétumban áll a Csernovics-kastély, amely jelenleg az aradi Vasile Goldiș Nyugati Egyetem (a magánegyetem) tulajdona. A parkban védett faritkaságok láthatók, a főallé mentén a román írók szoborparkját alakították ki.
Holttestüket titokban Csernovics Péter hozatta el Aradról és temettette el saját kastélya kertjében (Damjanich özvegye, Csernovics Emília az unokahúga volt), ott is nyugodtak 1974-ig, amikor a 13 vértanú földi maradványait – Kiss Ernő és Dessewffy Arisztidé kivételével – a vesztőhelyen hantolták el újra.
A mácsai Csernovics-kastély
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Odvoson a főútról látható Konopi-kúriát is kastélynak nevezik. Az 1784-es román parasztlázadás idején feldúlták az udvarházat, az 1800-as évek elején klasszicista stílusban építették újjá. Utolsó neves gazdája Konopi Kálmán volt, aki külföldi tanulmányai után 1911-ben hazatérve saját birtokán búzatermesztéssel és búzanemesítéssel foglalkozott. A második világháborút követő államosítás után úttörőtáborok helyéül szolgált a kastély hosszú évtizedekig. Az 1989-es decemberi rendszerváltás után a Konopi család Svájcban élő leszármazottai visszaigényelték és vissza is kapták a kastélyt.
Az egyik legismertebb a soborsini (Săvârșin) királyi rezidenciaként szolgáló egykori Forray-kastély. A román királyi család tulajdonában volt a kommunista államosításig, az 1980-as években Nicolae Ceauşescu diktátor villája volt, I. Mihály román király 2001-ben visszakapta az államtól. 2005-től kezdve látogatható, díszparkjában 350 éves tölgyek, 170 éves tiszafák és diófák láthatók.
Arad közelében, Sofronyán egy magánalapítvány kezelésébe tartozik a Purgly-kastély, amely egykoron Horthy Miklós kormányzó apósáé, Purgly Jánosé volt, az épületegyüttes első részét 1789-ben építették.
A kastély mögött termálfürdő működik, ugyanannak az alapítványnak az égisze alatt.
A világosi Bohus-kastélyban jelenleg a helyi születésű román író, Ioan Slavici és az élete nagy részét a községben töltő Emil Montia zeneszerző munkásságát, tárgyi emlékeit bemutató múzeum működik. Egy sarokban 1848–1849-es emlékkiállítás is van, ugyanis a 19. század első felében épült kastélyban zajlottak a fegyverletételi tárgyalások a magyar forradalmi seregek parancsnoka, Görgey Artúr tábornok és az osztrákok által segítségül hívott orosz cári hadsereg főparancsnokai között.
A Bohus-kastély Világoson
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A kastély 30 helyiségből álló épülettest, fő részét egy terasz és egy homlokzat alkotja, amelyet dór oszlopok díszítenek. A kastélyt klasszicista stílusban építették, tipikus mezőségi kúria kinézettel látva el. Nem messze a kastély épületétől található Bohusné Szögyény Antónia szobra, aki a forradalom után bebörtönzött forradalmárok támogatásával, az árvák és özvegyek megsegítésével vált híressé, de a helyi román parasztság is jótevőjeként tisztelte.

Szerkezeti és tartalmi felújításon esett át az erdélyi kastélyok legnagyobb internetes enciklopédiája, a kastelyerdelyben.ro honlap – tájékoztatta szerkesztőségünket az Erdélyi Történelmi Családok Kutatóközpontja.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
1 hozzászólás