
A Hungarikum pályázatok keretében forrás igényelhető a településre jellemző jelképeknek, szimbólumoknak a településkép arculatába való beillesztésére, felhasználására, azok láthatóvá tételére
Fotó: hungarikum.hu
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát. A Hungarikum pályázati forrásokra Erdélyből is lehet jelentkezni.
2025. december 17., 17:432025. december 17., 17:43
A 2026. évi Hungarikum-kiírás 650 millió forintos keretösszeggel három célterületet támogat – közölte Nagy István agrárminiszter. Pályázni lehet elektronikus és nyomtatott kiadványok, fényképsorozatok, filmek készítésére, valamint új honlap létrehozására, meglévő honlap fenntartására és fejlesztésére, rendezvények megvalósítására.
Szintén ennek a pillérnek a részeként igényelhető forrás a településre jellemző jelképeknek, szimbólumoknak a településkép arculatába való beillesztésére, felhasználására, azok láthatóvá tételére.
– áll az Agrárminisztérium közleményében. A pályázatot meghirdető bizottság szerint fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása által ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljon, és hordható kollekciók készüljenek. Ezen törekvésekre 22 millió forint áll rendelkezésre a III. célterületen.
További fontos információ, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít. A pályázati felületen 2025. december 16., kedd 12 órától lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, illetve a mellékleteket feltölteni. A pályázatok véglegesítésére 2026. január 15-én délelőtt 10 órától van lehetőség.
Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a már véglegesített pályázatok támogatási igénye eléri az adott célterület keretösszegének 150 százalékát, a pályázati felület automatikusan, de leghamarabb a nyitási napon (2026. január 15-én) 14 órakor lezárul, és további pályázat véglegesítésére, benyújtására nem lesz lehetőség.
A pályázati felhívás és a pályázati felület a palyazat.hungarikum.hu weboldalon érhető el.

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!