Hirdetés

Először rendez musicalt Andrei Șerban, a szatmári Harag György Társulattal állítja színpadra a My Fair Ladyt

•  Fotó: Harag György Társulat

Fotó: Harag György Társulat

A My Fair Lady című musicalt rendezi Andrei Șerban a szatmárnémeti Harag György Társulattal, a népszerű darabból készülő előadást szeptember 28-án mutatják be, majd Bukarestben is láthatja a közönség.

Krónika

2023. szeptember 22., 15:072023. szeptember 22., 15:07

Szeptember 28-án lesz a rendkívül népszerű musical bemutatója Szatmárnémetiben, a közönség viszont előbemutatóként 26-án és 27-én is láthatja a produkciót.

•  Fotó: Harag György Társulat Galéria

Fotó: Harag György Társulat

Hirdetés

Nagy fába vágta a fejszéjét a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által fenntartott Harag György Társulat, amikor tervbe vette a My Fair Lady című előadás színre vitelét: közel két hónapja próbálnak már, az előadás rendezője pedig igazi sztárnak számít Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban egyaránt – olvasható a társulat közleményében.

Andrei Șerban rendező neve tömegeket vonz a színházi világban, egy ideig a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatói tisztségét töltötte be, Amerikában pedig a Columbiai Egyetemen tanított színészmesterséget.

•  Fotó: Harag György Társulat Galéria

Fotó: Harag György Társulat

A rendező számára kettős premier a szatmárnémetiben színpadra vitt előadás. Először dolgozik Szatmárnémetiben (a Harag György Társulattal) és

először rendez musicalt 55 évnyi színházi karrierje során – számos operarendezés után -, méghozzá a világhírű klasszikus My Fair Ladyt – de a 21. század nézőjét szólítva meg.

•  Fotó: Harag György Társulat Galéria

Fotó: Harag György Társulat

A musical librettója Bernard Shaw Pygmalion című színműve alapján íródott, amelynek témáját a saját alkotásába beleszerető szobrász (Pügmalión) mítosza ihlette:

esetünkben az alkotó a méltán híres, ámde embergyűlölő (vagy inkább nőgyűlölő?) fonetikaprofesszor, Higgins, „alkotása” pedig nem más, mint az általa létrehozott „Eliza Doolittle 2.0.”

Shaw dekonstruálta, majd újraalkotta a női tökéletesség ideálját: annak felmutatásával, hogy egy virágárúslány is bebocsátást nyerhet a társadalmi elit legfelsőbb köreibe, pusztán a beszédstílusa és öltözködése megváltoztatásával, a szerző tulajdonképpen olyan, napjainkban is kényes témának számító kérdéseket feszeget, mint az identitás, a feminizmus vagy a társadalmi betagozódás problematikája.

Az 1956-os Broadway-premier és az 1964-es, Audrey Hepburn és Rex Harrison főszereplésével készült filmadaptáció révén világsikerűvé vált My Fair Lady azóta is töretlenül folytatja diadalútját a világ musicalszínpadain. Az előadásunkban eredeti formában, angol nyelven felcsendülő, méltán világhírű slágerek elvarázsolnak és feltöltődést nyújtanak.

Az előadás a Harag György Társulat és a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia közös produkciója, lévén, hogy a zenei kíséretet a filharmónia zenészei látják el.

„Szatmárnémetiben szokatlan módon a szeptember 28-i, csütörtöki bemutatót két előbemutató előzi meg, amelyen jegy váltását követően tekinthetnek meg. Ezek teljes értékű előadások, távolról sem főpróba jellegű produkciók. A bemutatót követően pedig a társulat szinte azonnal Bukarestbe indul, ahol a MASZÍN - Magyar Színházi Szövetség bukaresti fesztiválján, a második Bukfeszten lesz látható a My Fair Lady.

Idézet
A bukaresti fellépésre minden jegy elkelt, hatalmas kritikai érdeklődés is övezi előadásunkat” – mondta Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója.

A szeptember 26-én 19 órától, illetve szeptember 27-én 19 órától tartott előbemutatókra jegyek kaphatók az Északi Színház jegypénztárában, illetve a Biletmaster.ro online jegyértékesítő rendszerben.

korábban írtuk

Évadának zárásakor kerek évfordulós művészeit köszöntötte a szatmárnémeti Harag György Társulat
Évadának zárásakor kerek évfordulós művészeit köszöntötte a szatmárnémeti Harag György Társulat

A szatmárnémeti Harag György Társulat 2022/2023-as évadának lezárásakor Bessenyei Gedő István társulatigazgató emléklappal köszöntötte a kerek évfordulós társulati tagokat – közölte Facebook-oldalán csütörtökön a színház.

korábban írtuk

Titokzatos tereket nyit a szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása
Titokzatos tereket nyit a szatmári Harag György Társulat Csongor és Tünde előadása

Mindenképpen érdemes megnézni a szatmári Harag György Társulat előadásában a Csongor és Tündét: a Sardar Tagirovsky rendezte produkció több mint négy órán keresztül tartja bűvkörében a nézőt úgy.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés