
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2008. augusztus 05., 00:002008. augusztus 05., 00:00
Sarkozy nyilvánosságra hozott megemlékezésében hangoztatta: Szolzsenyicin tárta fel a világ előtt a szovjet rendszer valóságát. „Rendíthetetlensége, eszmetára, hosszú és mozgalmas élete Alekszandr Szolzsenyicint regényes alakká, Dosztojevszkij méltó örökösévé tette, a világirodalom panteonjában a helye”– vélekedett a francia elnök.
A tapasztalatszerzés évei
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin 1918. december 11-én született Kiszlovodszkban. Kozák eredetű módos parasztcsaládból származott, édesanyja nevelte, apja még a fiú születése előtt baleset áldozata lett. Szolzsenyicint sok minden érdekelte, párhuzamosan végezte el a rosztovi egyetem matematika–fizika szakát és a moszkvai irodalmi főiskolát, majd matematika- és csillagászattanár lett.
1941 októberétől tüzérként szolgált a világháborúban, többször kitüntették. A katonai elhárítás felfigyelt levelezésére, amelyben Sztálint Bandavezérként emlegette, és 1945-ben nyolc év kényszermunkára ítélték. Moszkva közelében, egy zárt kutatóintézetben akusztikai lehallgatókészülék kifejlesztésével foglalkozott, itt számos kiváló tudóssal találkozott, majd Kazahsztánba került, ahol kőművesként dolgozott.
Kordokumentumok befőttesüvegekben
Szabadon bocsátása után még három évig kényszerlakhelyen kellett élnie, írni kezdett, a KBG-től óvakodva szövegeit befőttesüvegben ásta el, közben parkettalerakással kereste kenyerét. A sztálini kultusz leleplezése után 1956-ban rehabilitálták, és ismét taníthatott Rjazanyban. 1967-ben nyílt levélben fordult az írószövetséghez, szót emelt a cenzúra eltörlése mellett, és követelte az ellene indított hajsza leállítását. Válaszul az írószövetség 1969-ben kizárta tagjai közül, Szolzsenyicin pedig Szaharov és mások mellett a szovjet polgárjogi mozgalom tagja lett. Amikor a munkatáborok és börtönök rendszerét és az áldozatok szenvedéseit ismertető A Gulag-szigetcsoport megírásán dolgozott, megpróbálta eltitkolni, hol tartja a kéziratot, de a hatóság addig vallatta az író asszisztensét, amíg az el nem árulta. Elizaveta Voronyanszkaja ezután öngyilkos lett, Szolzsenyicin pedig 1968-ban külföldre csempésztette a kéziratot.
1969-ben Natalja Szvetlova lett az élettársa, egyben titkára és lektora is. 1970-ben Szolzsenyicinnek ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de nem utazott el érte Stockholmba, mert félő volt, hogy nem engedik haza.
Oroszország száműzött és elismert írója
1973-ban, A Gulag-szigetcsoport első kötetének párizsi megjelenése után az írót letartóztatták, és 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték, majd kiutasították az országból. Ekkor vette át Stockholmban a Nobel-díjat.
Rövid ideig Németországban és Svájcban, majd húsz évig Amerikában élt. A kanadai határhoz közeli Vermont államba, egy Cavendish nevű városka melletti erdei házba költözött. Visszahúzódva élt, nem nagyon kommunikált a külvilággal, ezért a „vermonti remeteként” kezdték emlegetni. Sosem tanult meg folyékonyan angolul, bírálta a rockzenét és ortodox keresztény maradt. 1994-ben visszakapta az állampolgárságát, hazatért Moszkvába, és az Orosz Tudományos Akadémia tagja lett. Hazájában három jelentős irodalmi díjat kínáltak fel neki, de egyedül Putyintól vette át az egyiket, amikor meggyőződött arról, hogy nem lekenyerezni akarják.
Folyamatosan dolgozott, összegyűjtött művei harminckötetes kiadásán munkálkodott második feleségével, Natalja Dmitrijevnával együtt, de augusztus 3-án, kevéssel éjfél előtt moszkvai otthonában szívelégtelenség következtében elhunyt.
Remekművek szamizdatban
Negyvenöt évesen publikált először, a három hét alatt írt kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját a Novij Mir című folyóiratnak küldte el 1959-ben. A mű csak 1962-ben, Hruscsov idején jelenhetett meg, a fogság tapasztalatait megörökítő írásra a világon mindenhol felfigyeltek. Életrajzi ihletésű műveit Hruscsov 1964-es bukása után már nem közölték a szovjet sajtóban, egy börtönbeli kutatóintézet világát bemutató A pokol tornácán című írása és a Rákosztály című regénye szamizdatban terjedt, illetve Nyugaton adta ki. A pokol tornácán középpontjába a tudósok dilemmája kerül: vagy együttműködnek a hatóságokkal, vagy megtagadják azt, és visszakerülnek a munkatáborba. A Rákosztály önéletrajzi alapja: az író a kazahsztáni munkatáborból kórházba került, miután rákot diagnosztizáltak nála.
1971-ben külföldön jelent meg 1914 augusztusa című történelmi regénye, amely az orosz vereséggel végződő tannenbergi csatával foglalkozik, és feltárja a cárizmus hibáit, melyek az 1917-es forradalomhoz vezettek. 1973-ban megjelent Párizsban A Gulag-szigetcsoport első kötete.
A Lenin Zürichben című könyvének 1975-ös kiadása után az Egyesült Államokban telepedett le. Befejezte a Gulag-trilógiát, és 1980-ban két újabb esszét publikált: A tölgy és a borjú a szovjet irodalmi életet mutatja be, A halálos veszedelem pedig az amerikaiak téves Oroszország-képét elemzi. Folytatta történelmi sorozatát, amelynek második része 1916 októbere, a harmadik 1917 márciusa, a negyedik 1917 áprilisa címmel jelent meg, öszszefoglaló címe Vörös kerék lett. Az 1980-as évek közepétől a gorbacsovi glasznosztynak köszönhetően művei ismét megjelenhettek hazájában.
1991-ben jelent meg Hogyan mentsük meg Oroszországot? című röpirata. 200 év együtt című, 2001-ben kiadott könyve az oroszok és zsidók együttélésével foglalkozik, főként a népcsoport szerepével a szovjet ellenzéki mozgalmakban. Bírálói egoizmussal, antiszemitizmussal és tehetségtelenséggel vádolták, az új írónemzedék viszont ikonikus alakként tisztelte.
Ivan Gyenyiszovics egy napja (részlet)
„Suhov megelégedéssel hajtja nyugovóra a fejét. A mai nap sikeresen végződött. Nem ültették szigorítottba, nem hajtották ki a brigádot a közszolgáltatási telep építéséhez, délben feketén szerzett egy különadag kását, a brigadéros magas százalékot sajtolt ki, vidáman ment a falazás, a pengével nem bukott le a hippisnél, este is jutott neki valami Cezartól, és dohányt is vett. Nem is betegedett meg, legyűrte a bajt.
Eltelt egy felhőtlen, majdnem boldog nap.
Büntetése így pergett le az első perctől az utolsóig, háromezer-hatszázötven ilyen nap.
És még három nap ráadás – a szökőévek miatt...”
Hírösszefoglaló
Janovics Jenő, a kolozsvári és európai filmművészet úttörője emlékére új díjat ad át idéntől a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) – közölték szerdán a szemle szervezői.
Emlékévet hirdettek Kallós Zoltán szellemi örökségének bemutatására. A programsorozat célja, hogy a nagyközönség átfogó képet kapjon munkásságáról, és ismét reflektorfénybe kerüljön a magyar népzene, valamint a táncházmozgalom hagyománya.
Demeter András kulturális miniszter kedden bejelentette: visszavonják azt a minisztériumi kezdeményezést, amely a közszolgálati színházakban és koncertintézményekben napi munkaidő-jelentések bevezetését írta volna elő.
Két évtized elteltével újra színházi fesztivált szerveznek Marosvásárhelyen – jelentette be kedden Facebook-oldalán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
Nyílt levelet tett közzé hétfőn az UNITER (Román Színházi Szövetség) szenátusa: a több rendező, színész, színházi alkotó által aláírt nyilatkozatban tiltakoznak a bürokrácia ellen.
Szuggesztív erejű előadás készült Sardar Tagirovsky rendezésében Szatmárnémetiben, a Harag György Társulatnál: Mihail Bulgakov halhatatlan, A Mester és Margarita című művén alapuló, jól sikerült produkciót láthat a közönség.
Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
Marosvásárhelyen és Kolozsváron is bemutatják hamarosan a Kossuth- és a Nemzet Művésze-díjjal kitüntetett ének- és mesemondó, Berecz András pályáját, szerteágazó életművét a teljesség igénye nélkül ismertető portréfilmet.
Fennállásának 76. évfordulóját ünnepli a Puck Bábszínház február 5-én, csütörtökön. A születésnap alkalmából ünnepi előadás-sorozattal készül a bábszínház román és magyar tagozata.
A Kölcsey-díj 2003 óta íródó történetében ő az első magyarországi születésű, nem Aradon élő személy, aki megkapta a kitüntetést, amelyet a magyar kultúra és a magyar identitás megőrzése, ápolása terén kifejtetett munka elismeréseként osztanak ki.