
Fotó: Vargyasi Levente
A III. Székelyföldi Fotóbiennále nyerteseit szombaton a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban díjazták, a zsűri által kiválogatott munkákból az Erdélyi Művészeti Központban nyílt kiállítás. A Hargita, Kovászna és Maros megye által szervezett biennáléra 17 országból 283 fotós összesen 1516 pályaművet küldött be.
2017. október 15., 15:412017. október 15., 15:41
A legtöbbet a nyitott kategóriába – ebben az első helyezést az amerikai Hans Gindlesberger nyerte (Cím nélkül – Gőz – A rossz filmben vagyok sorozatból), a második díjas az Ausztriában élő Teresa Meier (Cinkosság), míg a harmadik díját a Kanadában élő Kralovánszky Balázs (Munkában az árnyék).
A marosvásárhelyi Haragos Zoltán – Az út végén című munkája elnyerte a Román Fotóművészek Egyesületének díját és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének oklevelét. A zsűri döntése alapján a Kenyér kategóriában nem osztottak ki első díjat, így a sepsiszentgyörgyi Diószegi pékség által biztosított 3. díjat Rizskenyér című munkájával a kínai Jiexiong Ye nyerte, a marosvásárhelyi Kovács pékség által biztosított 2. díjat a marosvásárhelyi Kozma Erzsébet Házikenyér című munkája kapta,
A Mozgás kategóriában az első díjat megduplázták, így azt a kínai Jiexiong Ye Iskola című sorozatáért és Máté Bence természetfotós Lendületben című sorozatáért kapta, a magyarországi fotográfus megkapta a Magyar Fotóművészek Világszövetségének aranyérmét is.
A házigazda Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a III. Székelyföldi Fotóbiennále a nyolcadik alkalommal megszervezett Székelyföld Napok nyitórendezvénye is egyben. Ugyanakkor felkéréssel fordult a székelyföldi fotóművészekhez:
Anyagi és szervezési segítséget ajánlott fel, hogy méltóképpen megemlékezzenek a Marilyn Monroe-ról készült sorozatával világhírűvé vált fotográfusról.
Összesen csaknem háromszázezer nézőt vonzott eddig a Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amelyet Magyarországon több mint kétszázezren, a határon túl pedig kilencvenezren láttak eddig.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
szóljon hozzá!