Találgatások és vádaskodások után, kolozsvári premier előtt A király halódik Tompa Gábor rendezésében

Januárban a budapesti Nemzeti és a sétatéri színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, cáfolva a spekulációkat. Ugyanakkor Silviu Purcărete rendező is cáfolta a színházi premier elmaradásáról megjelent állításokat, miszerint felháborodott volna Tompa Gábor rendezése miatt.

A csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón – melyen az igazgató-rendező mellett Both András díszlettervező, Boros Csaba zeneszerző, Sinkó Ferenc koreográfus és az előadás színészei vettek részt – mintegy bevezetésként elhangzott, hogy

Mint felidézte, pályája során több darabot is rendezett a szerzőtől, köztük A kopasz énekesnőt, amely az 1990-es évek elején a kolozsvári színház egyik emblematikus előadásává vált.

Tompa úgy látja, Ionesco művei az emberi kommunikáció kiüresedéséről, a szavak és tettek tartalmának elvesztéséről szólnak. Az emberek egyre gyakrabban beszélnek anélkül, hogy valóban lenne mondanivalójuk – ez a jelenség pedig ma talán még erősebben jelen van, mint a darabok születése idején.

Ezek a tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy most ezt a darabot állítja színpadra. Tompa szerint Ionesco műve egyszerre groteszk és mélyen emberi: a haldoklás folyamata tragikus, de gyakran komikus vagy abszurd helyzeteket is teremt.

A díszlet mint gondolati tér

Both András díszlettervező arról beszélt, hogy munkája során mindig a „drámai tér” érdekli: olyan színpadi környezetet keres, amely nem pusztán illusztrálja a történetet, hanem feszültséget hoz létre. Mint elmondta, A király halódik esetében is egy ilyen gondolati tér kialakítására törekedett, amely nem egyszerűen körülveszi a szereplőket, hanem a darab témáit – a hanyatlást, a mulandóságot és az átmenetet – is érzékelteti.

A zenei világ részben liturgikus hangulatú, de töredezett formában jelenik meg: mintha egy rítus darabjait hallanánk újra és újra. A hangzásban természetes zajok – például szél, repedő falak, szirénák – keverednek zenei motívumokkal, amelyek a remény és az átlépés lehetőségét is felidézik.

Az előadás egyik fontos eleme az egymásra hangolódás. A színpadon a szereplők egyfajta „együttlélegzésben” működnek: mindenki saját ritmusban létezik, mégis folyamatos kapcsolatban van a többiekkel. A koreográfus szerint ez a folyamatos figyelem és jelenlét adja az előadás színészi intenzitását.

A király, mint minden ember

A sajtótájékoztatón a szereplők is részletesen beszéltek a darabhoz való viszonyukról. A Berenger királyt alakító Szűcs Ervin elmondta: a történet lényege a halál elfogadása. A király kezdetben teljes hitetlenséggel reagál arra, hogy meg fog halni, de a darab során fokozatosan jut el az elfogadásig.

Varga Csilla (Margit) arról beszélt, hogy karaktere látszólag kegyetlenül szembesíti a királyt a halál tényével, de valójában ez egyfajta segítség: a haldoklót nem feltétlenül az könnyíti meg, ha környezete tagadja a helyzetet, hanem ha segít elfogadni azt. Albert Csilla (Mária) szerint a darabban a szeretet több arca jelenik meg: az önzetlenség és az önzés egyszerre van jelen, hiszen a király halála a hozzá közel állók identitását is megrendíti. Váta Lóránd (orvos) azt hangsúlyozta, hogy bár az általa említett karaktert hajlamosak valamiféle karikatúraként értelmezni, ő egyetlen szerepére sem tekint így, erre sem. Daradics Hanna – aki Juliette szerepét játssza – arról beszélt, hogy karaktere egyszerre praktikus és érzelmes: ápolónőként feladata a rend fenntartása, ugyanakkor emberileg is reagál a haldoklás folyamatára.

Tompa Gábor-rendezés Budapest helyett Kolozsváron

A sajtótájékoztatón a Krónika kérdésére Tompa Gábor azt is elmondta, hogy A király halódik budapesti próbafolyamata nagyon hamar megszakadt, így az alapgondolat, az alapötlet maradt, de más szempontból tulajdonképpen nem is lehet a budapesti és a kolozsvári előadással kapcsolatos elképzeléseket összehasonlítani, mert a magyarországi előadás legtöbb részlete még nem alakult ki.

Ebben a helyzetben inkább az alapgondolat és a szöveg ritmusa került előtérbe, a színpadi forma kialakítására már nem maradt lehetőség. A kolozsvári előadás ezzel szemben – hangsúlyozta a rendező – teljes színpadi térben készül, ami alapvetően befolyásolja az előadás alakulását. A díszlet, a zene és a mozgásvilág már a próbafolyamat elejétől jelen van, így a koncepció nem pusztán a szöveg felől, hanem a tér, a látvány és a hangzás együtteséből épül fel.

Ez szerinte jelentős különbséget jelent a budapesti kezdeti próbákhoz képest, ugyanakkor az előadás alapvető gondolati iránya változatlan maradt.

Ionesco műve ezért végső soron nem politikai vagy történelmi dráma, hanem az emberi lét egyik legalapvetőbb tapasztalatáról beszél: a halál elkerülhetetlenségéről. A rendező szerint a darab egyik legfontosabb kérdése az, hogy miként lehet szembenézni ezzel a ténnyel. A király haldoklása nemcsak fizikai folyamatként jelenik meg, hanem egyfajta lelki út is: a tagadástól és a kétségbeeséstől a fokozatos felismerésen át a belenyugvásig vezet.

miközben végig megőrzi azt a sajátos hangütést, amely Ionesco színházát jellemzi.

Tompa Gábor arra is kitért, hogy a darab súlyos témája ellenére számos groteszk és humoros elem is jelen van benne. A haldoklás pillanatai gyakran abszurd helyzetekkel és váratlan komikus mozzanatokkal keverednek, ami egyszerre teszi fájdalmassá és ironikussá a történetet. Éppen ez az ellentét adja az előadás egyik fontos dramaturgiai feszültségét: a tragikum és a groteszk folyamatosan egymás mellett létezik, miközben a darab végső kérdése mégis az marad, hogyan lehet méltósággal szembenézni az elmúlással.

korábban írtuk

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is

A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.